Hirdetés

„Ismét itt a régi kérdés, meghajolunk az idegen akarat előtt, ezúttal a brüsszeli akarat előtt, vagy ellenállunk neki. Ez a súlyos döntés vár most Magyarországra”

– mondta Orbán Viktor. Azt javasolta, válaszunk legyen olyan világos és egyértelmű, mint 1956-ban volt.

„Nem fogunk részt venni semmilyen birodalmi versengésben, és nem akarunk részt venni mások ellenségeskedésében. Nem hiszünk a világboldogító ideológiáknak mindegy, hogy keletről vagy éppen nyugatról érkeznek-e. Mi csak egyetlen dolgot akarunk. Békében akarunk élni itt a Kárpát-medencében, a saját szabályaink szerint és a saját boldogulásunkat keresve”

– fogalmazott. Kijelentette: már százszor bebizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg, ha az aktuális birodalom zsarol bennünket.

„Tudjuk, hogy háborúba akarnak kényszeríteni bennünket. Tudjuk, hogy ránk akarják sózni a migránsaikat. Tudjuk, hogy genderaktivisták kezére akarják adni a gyerekeinket”

– fogalmazott.

A Tisza Pártra és Magyar Péterre utalva hozzátette: azt is tudjuk, hogy megvan a kiszemelt bábkormány, megvan már a párt, amelyet a nyakunkba akarnak ültetni, és megvan az emberük is rá, igazi aláíró fajta, ideális jelölt egy bábkormány élére.

A magyar ellenzék felajánlotta szolgálatait a birodalomnak

A kormányfő felidézte a két hete lezajlott, a magyar EU-s elnökséggel kapcsolatos európai parlamenti vitát, hangsúlyozva: az egész ország láthatta, hogy a kormányoldal a magyar érdeket, a magyar szabadságot védte az Európai Unió birodalmi politikájával szemben, miközben a magyar ellenzék felajánlotta szolgálatait a birodalomnak.

„Jobboldali nemzeti hagyomány, hogy megvédjük a családot, megvédjük a hazát, internacionalista hagyomány kiárulni a hazát és elárulni a családot”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy az új ellenzék ugyanazt csinálja, mint a régi, vagyis idegeneket hív a magyarok ellen segítségül, 1956-ban muszka vezetőket, ma brüsszeli vezetőket.

„Dávid és Góliát párharcában ők valahogy mindig Góliát oldalára állnak, de egyet mindig elfelejtenek, a történet végét. Mert ennek a történetnek mindig ugyanaz a vége. Góliát veszít, Dávid győz. Aztán lehet pakolni és elhúzni a csíkot; Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába, a mostaniak pedig Brüsszelbe”

– tette hozzá. Magyar Péterre utalva úgy fogalmazott: az ellenzék új vezére ott ül az asztaluknál Manfred Weber mellett. Értékelése szerint ez nem összeesküvés-elmélet, hanem összeesküvés a gyakorlatban ország-világ előtt. „Egy új 21. századi love story. A brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem” – mondta.

Ma megvan a szuverén cselekvés lehetősége

Orbán Viktor 1956-ot Dávid és Góliát harcaként, Magyarországnak egy világbirodalom ellen vívott szabadságharcaként jellemezte. Felidézte: ahogy Nándorfehérvárnál az ottománok ellen, vagy 1848-ban Bécs ellen, úgy 1956-ban a szovjet csapatok ellen harcolt Magyarország.

Hangsúlyozta azt is: aki hazafi, ma is harcol a magyar szabadságért. Ugyanakkor a Tisza Pártra utalva arra figyelmeztetett: attól 2024-ben még nem lesz az ember hazafi, ha lyukat vág a zászló közepébe.

„Attól még nem lesz 56-os hős, ha elhajít egy Molotov-koktélt. Nem a ruha teszi a szabadságharcost, és nem a duma teszi a szabadságharcost, csak a tettek számítanak, a tettek pedig magukért beszélnek”

– fogalmazott. Orbán Viktor azt mondta: 1956-ban megvolt az egység, megvolt a közös akarat, de az erő nem volt elegendő a szuverén cselekvésre. Hozzátette: ma viszont van erős nemzeti egység a jobboldali kormányzat mögött, van közös akarat és ehhez erő is társul.

„Ma megvan a szuverén cselekvés lehetősége, és ígérem, hogy mi élünk is vele”

– mondta. Hangsúlyozta: magyarnak lenni annyit jelent, mint küzdeni, ezt tanítják és követelik tőlünk ’56 hősei.

„Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot, nem fog nekik sikerülni, itt nem törnek át, mi győzünk, ők veszítenek. Mi magyarok meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni. Újra meg fogjuk csinálni”

– jelentette ki.

Orbán Viktor beszéde elején köszönetet mondott az árvízi védekezésben részt vevőknek, akik a rendezvény és azt azt követő családi nap kiemelt meghívottjai. Emberfelettinek nevezte a vízügyesek, katasztrófavédelmisek, katonák, rendőrök és önkéntesek egy hónappal ezelőtti munkáját, hozzátéve, hogy a többi országban a Duna áradása 24 halálos áldozatot követelt, és az árvíz által okozott kár meghaladja a 10 milliárd eurót, Magyarország viszont egyetlen emberi életet sem veszített el, a károkat pedig minimálisra szorította.

A kormányfő azt mondta, ha veszedelem közeledik, ha bajban van a haza, össze kell fogni; a magyar nyakas nép nem tűri, hogy bármely felsőbbség belebeszéljen az életébe, de az összefogás törvényét betartja, mert anélkül nincs szabadsás, biztonság. „Összefogás nélkül idegenek uralkodnának rajtunk, előbb-utóbb kiforgatnának mindenünkből és adósrabszolgasorba juttatnának” – tette hozzá.

Kitért arra, hogy az 1956-os forradalmat sorscsapások előzték meg: januárban földrengés volt, márciusban jeges ár öntötte el a Duna vidékét, felnőttek és gyermekek haltak meg. Szerinte felhívó jel volt ez, hogy ideje készülni az összefogást követelő nagy időkre.

A Duna után a történelem is kilépett a medréből

Orbán Viktor azt mondta: 1956 októberében a Duna után a történelem is kilépett a medréből, mert Magyarország nem tűrhette tovább a szovjet birodalmi elnyomást. „A magyar szabadságszerető és szabadságharcos nép; rosszul viseli a zablát, és csak idő kérdése, mikor tör ki a hámból. A magyarokat még soha, egyetlen megszállónak sem sikerült betörni vagy megszelídíteni” – fogalmazott.

Kijelentette, a szovjet birodalmi elnyomás megbéklyózta és meg is nyomorította a magyarokat, akiknek bábkormányt ültettek a nyakukba.

„Olyan bábkormányt, amelyben kollaboráns magyarok ültek, akiknek az volt a megbízatásuk, hogy a magyarok javait idegenek kezére játsszák át, a magyarok munkáját és életerejét pedig a birodalmi érdekek szolgálatába állítsák”

– fűzte hozzá. A miniszterelnök kiemelte: a birodalmak azt szeretik, ha valaki behívja őket, és mindent meg is tesznek azért, hogy legyen olyan magyar, aki végül behívja őket. Így tett a Szovjetunió is – jegyezte meg, emlékeztetve, a szovjetek azt akarták, hogy az ő elvtársaik, a magyar kommunisták adják a bábkormányt, amely majd maradásra kéri a megszálló szovjet csapatokat.

Felidézte, koholt vádakkal börtönbe vetették a nem kommunista vezetőket, megfélemlítéssel, zsarolással és erőszakkal sarokba szorították a magyar embereket. „Ami nem tetszett nekik, azt bezárták, ami megtetszett nekik, azt elfoglalták, majd választási csalással juttatták elvtársaikat a hatalomba” – mondta, hozzátéve, végül így sikerült a moszkvai kádereket a magyar emberek nyakára ültetni.

Orbán Viktor azt mondta, hiába van a hatalom minden fegyvere a kezükben, hiába az erőfölény, hiába a világpolitikai kényszerhelyzet, a magyarok nem tűrik a megaláztatást; hogy egyszer és mindenkorra minden bábkormány és birodalom is megértse és soha többé ne felejthesse el, megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát.

„Egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart”

– jelentette ki. Elmondta, a szovjetek és a kommunista helytartóik megértették a leckét, a következő harmincnégy évben visszább fogták az agarakat és végül csak hazamentek. „Ezért állhatunk ma itt, ezért lehetünk ma szabadok és ezért tudja ma is mindenki a világon: a magyarokkal csínján kell bánni. Gloria Victis – dicsőség a hősöknek” – fogalmazott.

A brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot

Orbán Viktor rámutatott: ma a történelem ismét kilépni készül a medréből. „Az írás újra ott van a falon, látjuk a jeleket, az előttünk álló évben nem a vizet, hanem a történelmet kell a medrében tartanunk” – hangsúlyozta. Kifejtette: a szomszédunkban harmadik éve folyik a háború, amely egyre véresebb és elkeseredettebb, és senki sem tudja, meddig fog tartani.

„A frontvonalon már százezrek vesztek oda, az európai gazdaság is tüdőlövést kapott, számolatlanul küldik a pénzt Ukrajnába, a fejlődés megállt, az árak az egekben, az európai vállalatok szenvednek”

– sorolta. „A szankciók bennünket véreztetnek ki, a befektetők Európából Amerikába vándorolnak, s közben az európai vezetők a háborús győzelem illúziójában ringatják magukat. A felek három éve nem bírnak egymással, folytatódik a vérontás, s közben egyre nő az esély, hogy a háború szétterjed” – tette hozzá. Megjegyezte: ha szétterjed, ki tudja, hol áll meg.

„Az elmúlt hetven évben nem álltunk ilyen közel a világháborúhoz. Mindenki látja, de mindenki úgy tesz, mintha nem látná, hogy a király meztelen”

– emelte ki. Közölte: ideje kimondani, az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot.

„A győzelem reményétől megszédült fejükben ez a háború, a Nyugat háborúja Oroszország ellen, amit meg kell nyerniük, az ellenséget térdre kell kényszeríteniük és ki kell belőlük vasalniuk, amit csak lehet”

– fejtette ki, hozzátéve: ez az ő közös, nagy céljuk. Orbán Viktor hangsúlyozta: most már az egész Európai Uniót akarják nyíltan betolni az ukrán háborúba. Az új győzelmi tervet nyilvánosságra is hozták, lényege: a háború kiterjesztése.

Kifejtette: a tervben az áll, hogy Ukrajna azonnali NATO-meghívást kap, a háború színterét orosz földre helyezik át. A tervnek az is része, hogy miután a keleti fronton megvan a győzelem, Ukrajna vállalja, hogy az amerikaiakat helyettesítve egész Európa biztonságát garantálja saját, megerősített hadseregével.

„Mi, magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött, szláv katonák állomásoznak Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk”

– jelentette ki Orbán Viktor. Azt mondta: a brüsszeli nyomás napról napra erősebb az országon és a kormányon is. Nekünk, magyaroknak is el kell döntenünk, akarunk-e háborúba menni Oroszország ellen. „Politikai ellenfeleink szerint menni kell, nekik 1956 tanulsága az, hogy harcolnunk kell Ukrajnáért, sőt Ukrajnában” – mondta.

„Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk”

– rögzítette. Kiemelte: Magyarországért és a magyar szabadságért most azzal tehetjük a legtöbbet, hogy nem veszünk részt mások háborújában, nem hagyjuk, hogy háborús felvonulási területté alakítsák az országunkat és megőrizzük Magyarország szabadságát, békéjét és biztonságát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Millenáris Parkban 2024. október 23-án

„Ne dugjuk homokba a fejünket! Nézzünk szembe a valósággal! Ebbe a háborúba az egész európai gazdaság belerokkan, és családok milliói mennek tönkre, ha hagyjuk, hogy így menjen tovább. Hát ne hagyjuk, barátaim!”

„Dicsőség az 56-os magyar hősöknek! A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” – zárta beszédét a kormányfő.

Korábban írtuk