Ferenc pápa júniusban jelentette be, hogy következő enciklikáját a Jézus Szentséges Szíve iránti tiszteletnek szenteli. Hozzátette, hogy a dokumentum a korábbi tanításainak összefoglalását képviseli.

Hirdetés

Az enciklika az egyházfőnek egy meghatározott témát feldolgozó körlevele, amelyet a világ püspökeihez és rajtuk keresztül a papsághoz, valamint a hívekhez, gyakran minden jóakaratú emberhez intéz.

A 2013 márciusában megválasztott pápának ez a negyedik enciklikája. A latin nyelvű szöveg szokás szerint a kezdőszavakról kapja a címét: a mostani enciklika a Dilexit nos, vagyis Szeretett minket kifejezéssel indul.

Ferenc pápa enciklikája az október 27-én véget érő püspöki szinódus utolsó napjaiban jelenik meg, kevesebb mint két hónappal a december 24-én kezdődő jubileumi szent év előtt.

A Vatikán News hírportál előzetes bemutatása szerint az enciklika a világ globális kihívásaira igyekszik reagálni a háborúk, társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a korlátok nélküli fogyasztói társadalom, valamint olyan technológiai fejlődés közepette, amely mind az emberi természet alapértékeit gyengíti. A kihívások az egyház küldetését és szerepvállalását is érintik.

Ferenc pápa szemléletváltásra szólít fel, sürgetve az emberiséget, hogy fedezze fel újra azt, ami a leglényegesebb: a szívet.

Korábban írtuk

“Úgy tűnik, a világ elveszítette a szívét” – mondta Ferenc pápa az enciklika bejelentésekor.

A dokumentum a Jézus Szíve iránti tisztelethez kapcsolódó ünnepségsorozathoz kötődik, amely 2023 decemberében vette kezdetét és jövőre, vagyis a jubileumi szent év júniusában zárul le.

Alacoque Mária Margit nővér 1673 és 1675 közötti látomásairól van szó: Jézus megjelent a francia apácának, és rábízta a küldetést, hogy az egész világon terjessze Jézus szeretetét.

Jézus Szívének szentelt enciklikát XII. Pius pápa is 1956-ban Haurietis Aquas (Merítseket a vízből) kezdettel.

Ferenc pápa többször tanúsította a Jézus Szíve iránti tiszteletét, összefüggésbe hozva a papi küldetéssel. 2016-ban Jézus Szentséges Szíve ünnepén zárta le a papok jubileumát.

Ferenc pápa az első enciklikáját 2013-ban XVI. Benedekkel közösen írta Lumen fidei (A hit fénye) kezdettel. 2015-ben a teremtett világ védelméről írt “zöld” enciklika a Laudato si’ (Áldott légy) következett, majd a Fratelli tutti (Mindannyian testvérek) 2020-ban.