Fotó: Zsigmond Barna Pál, Facebook
Hirdetés

Zsigmond Barna Pál az 1956-os forradalom évfordulóján, Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviseletének szervezésében tartott megemlékezésen elmondott beszédében hangsúlyozta: Kölcsey Ferenc üzenete, ahogy lejegyzésekor, majd az 1848-as forradalom idején és 1956-ban, úgy ma is aktuális: „a haza minden előtt”, hiszen – mint kiemelte – most is folyamatos támadások érik Magyarország szuverenitását.

„Fontos kiállni a szabadságért, ahogy fontos az is, hogy megmaradjon Európa annak, aminek az Európa Tanács vagy az Európai Unió alapító atyái megálmodták: nemzetállamok szövetségének és a jólét és a biztonság földjének” – fogalmazott.

Emlékeztetett: Magyarország húsz évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz és harmincnégy éve az Európa Tanácshoz. „Ma sincs más alternatíva, noha mi új alternatívát szeretnénk Európának” – fogalmazott.

Magyarország azt szeretné, ha Európa megváltozna, ha Európa a saját érdekeit képviselné, ha visszanyerné versenyképességét, gazdasági erejét, és a háború helyett ismét a békéről szólna – hívta fel a figyelmet.

Korábban írtuk

„Mi, magyarok, ahogy a nemzeti kormány, kiállunk azért, hogy ne sodródjunk bele semmilyen fegyveres konfliktusba” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd hozzátette: azért dolgozunk, hogy Európa visszanyerje versenyképességét, azt kívánjuk, hogy kiálljon saját érdekeiért, csak úgy, mint ahogy az 1956-os hősök kiálltak a magyar szabadságért. Példájuk örökkévaló – tette hozzá az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.