A Ferencváros labdarúgócsapata első bajnoki mérkőzésén veheti át a Szuperkupát, amelyet hatodszorra hódított el, ezzel egyedüli rekorder lett a sorozatban.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ra is kiírta a Szuperkupát, de a versenykiírás értelmében ha a bajnoki címet és a Magyar Kupát ugyanaz a csapat nyeri meg, nem kerül sor Szuperkupa-döntőre – áll az MLSZ honlapján. Idén az FTC mindkét sorozatban első lett, ami azt jelenti, hogy automatikusan elnyerte a Szuperkupát is. 
    
A Szuperkupa 1992-es első kiírása óta (amelyet követően nem minden évben hirdettek győztest) ez a harmadik alkalom, hogy egy csapat játék nélkül megkapta a végső győztesnek járó trófeát, és mindhárom esetben (korábban 1995-ben és 2004-ben) a Ferencváros volt a nyertes. A zöld-fehér klub egyedüliként vezeti a Szuperkupa-győztesek örökrangsorát hat elsőséggel – a Debrecennek öt, az Újpestnek három, az MTK-nak és a Videoton FC-nek kettő, a Győrnek egy Szuperkupa-diadala van. 
    
Az FTC első hazai bajnoki mérkőzésén, azaz a szombaton 20.30-kor kezdődő, Haladás elleni meccsen veszi át a győztesnek járó trófeát.

(Forrás és fotó: MTI)