Az államtitkár elmondta: az elmúlt év diplomáciai eseményei rendkívül intenzívek és gyümölcsözőek voltak. Ezt koronázta meg Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása, ami különösen azért jelentős, mert a stratégiai partnerség szintjére emelték a két ország együttműködését, azon belül is egy különleges szintre: minden külső, változó körülményt kiálló, stratégiai partnerséget kötött a két ország.

Hirdetés

Ilyen kapcsolatot Kína csak az országok egy nagyon szűk körével létesít. Ez a különleges kapcsolat nem az elindulás, hanem már egy jelentős állomása a mintegy tíz éve tapasztalható folyamatoknak – jegyezte meg Magyar Levente.

Az államtitkár felidézte: tavaly az unió tagországaiba irányuló kínai működő tőke 44 százaléka Magyarországra érkezett. Tekintve, hogy Magyarország az EU gazdaságának mintegy 1 százalékát adja, ez rendkívüli fejlemény, mutatja, mennyire fontos ez a magyar-kínai együttműködés – hangsúlyozta.

Magyar Levente elmondta: ma már Magyarországról könnyű eljutni Kínába, négy különböző járat indul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Rámutatott, ebben is sok diplomáciai munka van.

Korábban írtuk

A kapcsolatok eredményei meggyőztek arról, hogy helyes úton járunk, remélhetőleg az elmúlt év jelöli ki a következő, sokszor 75 év magyar-kínai kapcsolatainak fejlődési irányát is – fogalmazott Magyar Levente.