Fotó: Maxim Elramsisy/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Uniós tisztviselők több olyan kezdeményezést is fontolgatnak, amelyek célja, hogy a szankciók hosszabb távon is érvényben maradjanak, még akkor is, ha Washingtonban irányváltás következik – írta a hírportál pénteken.

A Reuters forrásai szerint Brüsszelben azt fontolgatják, hogy megerősítik a Moszkvával szembeni szankciókat.

A tervezett intézkedések között szerepelnek a gyanús, Oroszországba irányuló áruszállítmányok azonosítására és megállítására vonatkozó záradékok, valamint a kőolajszállítás szélesebb körű korlátozása – árulták el a Reuters forrásai.

A vámtisztviselőknek lehetővé kellene tenni, hogy feltartóztathassák a szállítmányokat azokban az esetekben, amikor a rendeltetési hely „nem tűnik logikusnak”, például Oroszországon keresztül közép-ázsiai országokba tartanak – magyarázták a források.

Egy másik elképzelés szerint meg kellene változtatni azt a jelenlegi szabályozást, amely szerint az orosz központi bank eszközeinek befagyasztását az uniós tagállamoknak hathavonta meg kell újítaniuk, és ehelyett 36 hónapos intervallumokat kellene bevezetni – olvasható a jelentésben.

Az ukrajnai háború kitörése óta immár mintegy 300 milliárd dollár értékű orosz vagyont zároltak. A befagyasztott pénzek nagy részét az EU-n belül tartják.

Az uniós országok „rosszul jártak”, amikor Donald Trump az első elnöki ciklusa alatt egyoldalúan megszüntette az Egyesült Államok részvételét az iráni atomalkuból. Az uniós tisztségviselők most „attól tartanak, hogy Oroszországgal kapcsolatban is hasonló fordulat következik be”, ha a republikánus elnökjelöltet november 5-én újraválasztják – mondta két forrás is a hírügynökségnek.

A további részletekről IDE KATTINTVA olvashatnak.

Korábban írtuk