A spanyol rendőrség és vámhatóság együtt hajtotta végre annak az Ecuadorból érkezett, banánt szállító hajónak az ellenőrzését, amelynek egyik konténeréből került elő a drogszállítmány. Címzettje egy alicantei gyümölcsforgalmazó vállalat lett volna.

Hirdetés

A nyomozás megállapította, hogy a most leleplezett bűnszervezet havi 40 konténer kokain leszállítására volt képes. A korábbi rekordot egy több mint 9,5 tonna súlyú kokainszállítmány tartotta, amelyet szintén Algecirasban, tavaly nyáron fogtak le. Tavaly 64 tonna kokaint koboztak el a hatóságok Spanyolország kikötőiben. Az akkor indított nyomozások mintegy 30 olyan európai bűnszervezet nyomára bukkantak, amelyek arra szakosodtak, hogy Ecuadorból szállítsák a kábítószert Európába.

A 2023-as Európai Drogjelentés adatai szerint a szállítmányok 70 százaléka hajókon érkezik Európába és a legfontosabb célállomásai a spanyol, a belga és holland kikötők; a jelentés összeállítói ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a közelmúltban lezajlott sikeres rendőri ellenőrzések hatására a csempészek a kevésbé közismert, kisebb kikötők felé irányíthatják az újabb szállítmányokat.

Korábban írtuk