Hirdetés

A 22-i Corvin közi koszorúzásos emlékezés mondhatni szűk körben zajlott. ’56 hősei lassan kilépnek az életből, az utánuk sorolódó generációkat pedig magas erőkkel tépték le a forradalom szelleméről. 44 év kádári torzítása, a ’89–91-es iratégetések és az SZDSZ tantorzításai eltávolították és mai napig távol tartják az újabb generációkat: nem igaz, nem úgy volt, amúgy is már régen volt! A rengeteg ricsajban ma már egyetlen támadhatatlan állításunk lehet: 1956. okt. 23-án október 23-a volt. És még valami: nemzeti gerincünket megtámasztó, ’56-ot elszenvedők mai napig nem kapták meg az őket megillető elismerést. Elzúgtak az ünneplésre sorolt méltatások, el az alkalomba kapaszkodó hazugságok. Közben szólt a vers is: „Mert más lóg a fán, nem cukorkák: / Népek Krisztusa, Magyarország…

907-ben volt az első keresztre feszítési kísérlet. Kocsis István szerint Hunyadi Mátyás királyunk tudatában volt, hogy a magyarság keresztre feszítésével váltható meg Európa, ahogy ő írja, akkor már hasonmássá romlott népe. Hogy keresztáldozatunk előtt mintegy biztosítékul ki tud keverni a művelt Nyugat egy Dózsa belháborút, talán még Mátyás sem sejtette. 1526 óta soha többé nem tudtuk összeszedni magunkat testi mivoltunkban. Szellemi-lelki-erkölcsi állapotunkban igen, hiszen kibírtunk egy második megfeszítést is. Azóta is hajlamos társadalmunk és történelemtudományunk bölcsebbik fele Horthy-rendszerezni, mert akkor sok volt a szegény és mai értelemben jogtalan. Igaz, de a levágott fej, végtagok, kizsigerelt hasüreg ellenére mégis élve maradtunk, magyarul beszélünk és érzünk. S megfeszíttettünk a nagy háború második felvonásának végén, majd megfeszített testünk vasdorongokkal verték évekig az elvadított hasonmás istentelenek.

S az új népvezér most gyűjti az unatkozásból forradalmárkodó hamisakat, mert erős akarattal azok alá görbítené be országunk maradék javait, kik már annyiszor megfeszítettek minket.

Korábban írtuk