Moldova lőporos hordóvá válhat

Románia eszeveszett tempóban fegyverkezik. A bukaresti kormány nemrég jelentette be, hogy hamarosan egymilliárd dolláros amerikai hitelből modernizálja haderejét. A beruházás részeként 220 millió dollárból létrehozzák Európa egyetlen olyan gyárát is, amely az Abrams tankokhoz készít majd lőszert. Az egymilliárd dolláros hitel azonban nem is tűnik soknak, ha tekintetbe vesszük, hogy keleti szomszédunk egy évvel korábban 2,53 milliárd dollárért vásárolt harckocsikat az USA-tól, miközben a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu katonai bázis fejlesztésére az elkövetkező években 2,7 milliárd dollárt kívánnak költeni.

A légibázis vonatkozásában tudni kell, hogy a tervek megvalósulása esetén létrejön Európa legnagyobb amerikai katonai támaszpontja (amely a ramsteininál is nagyobb), nem mellékesen éppen a Fekete-tenger partján. A több mint 3000 hektáros területen iskolákkal, óvodákkal, boltokkal, illetve kórházzal felszerelt miniváros épül, kiszolgálva a bázison állomásozó 10000 katonát és családtagjaikat. Emellett eltörpül a fejlesztések egyik magyar vonatkozású eleme, amelynek keretében Marosvásárhelyen egy 800 férőhelyes NATO-társasház építésébe kezdtek, amelyben szintén katonacsaládok lesznek elszállásolva.

Hozzáértők szerint keleti szomszédunk iparkodását részben a magyar haderőfejlesztés sikere serkenti, ugyanis Bukarestet szorongás keríti hatalmába, amikor a magyarok hadi képességeiket élezik. Ez még akkor is így van, ha a két ország NATO-szövetséges, a román–magyar kapcsolatok pedig évek óta kiválónak mondhatóak. Az Erdély elcsatolása miatt érzett kollektív bűntudat és a XX. század tapasztalatai azonban vélhetőleg óvatosságra intik a románokat.

Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet szakértője szerint azonban a csillagászati összegek elköltésének számos érdemi indoka is van. Először is, a román haderő végletekig elavult, a NATO-kötelezettségek teljesítése pedig előírja, hogy a GDP legalább két százalékát fejlesztésekre költsék. Ezzel párhuzamosan az USA is egyre nagyobb részvételt vár európai partnereitől, így egyre nehezebb potyautasként élvezni a NATO-védőernyő biztonságát. A román kormány az ukrajnai háborút kihasználva tehát fegyvervásárlásba kezdett. Eljött a megfelelő pillanat, amikor a közvélemény nem áll ellen a források ilyen típusú felhasználásának, illetve az ellenzék sem kéri számon a kormányon, amiért nyugdíjak vagy a kórházak rendbetétele helyett harceszközökre költenek. Pászkán Zsolt szerint azonban soha nem zárható ki az úgynevezett államközi korrupció sem. Ez azt jelenti, hogy Románia azért rendel fegyvereket az USA-tól, hogy elnyerje annak jóindulatát.

Ez lehet a magyarázata annak is, hogy esetenként olyan eszközöket is megrendelnek, amelyekre valójában nincs is szükségük. Például F–35-ösöket, ami nehezen magyarázható szakmai érvekkel. Románia stratégiai jelentősége és feltételek nélküli partnersége így is kitűnő ajánlólevél a Pentagonnál. A romániai infrastruktúra fejlesztése mögött például az a cél is ott lebeg, hogy a NATO gyors reagálású erőit közelebb vonhassák a lehetséges konfliktuszónákhoz. Ezzel összefüggésben nem mellékes, hogy az amerikai hitelből épülő gyár nem feltétlenül Románia szükségleteit fedezi. Az üzem ugyanis kifejezetten a 120-155 milliméteres tüzérségi lőszerekre specializálódik, 155-ösből pedig Ukrajna is rengeteget használ a háborúban. Románia a jövőben kiemelt hídfőállás szerepét töltheti be Oroszország sakkban tartásában. Pászkán Zsolt emlékezet arra is, hogy Románia nemrég hét darab Patriot rendszert fizetett ki az USA-nak, amiből hármat kaptak meg, egyet pedig azonnal át kellett adniuk Ukrajnának.

– A megvásárolt katonai eszközök közül nem lehet tudni, hogy melyik és mennyi jut a Patriot sorsára – teszi hozzá Pászkán Zsolt.

A szakértő arra utal, hogy a Románia által megvásárolt harci járművek sok esetben végül Ukrajnában kötnek ki, az ország valós igényei ugyanis sehogy sincsenek összhangban azzal, amit beszereznek. Pászkán Zsolt szavaira ráerősítenek azok a vélemények, amelyek szerint Románia saját katonai megrendelésein keresztül akkor is ellátja majd fegyverrel Ukrajnát, ha az új washingtoni vezetés egyetlen fillért sem kíván tovább költeni a háború finanszírozására. Gyakorlatilag a választások előtt kiszervezték a háború támogatását európai proxiknak. Sokak szerint pedig a háború fenntartására van egy B terv is, amelyben Romániának szintén kulcsszerepe lehet. Nem kizárt, hogy az ukrajnai front belátható időn belül összeomlik. A Washingtont irányító mélyállam azonban úgy döntött, hogy történjék bármi, első körben Ukrajna fegyverellátását biztosítják, kudarc esetén pedig egy új fegyveres konfliktussal tartanák háborúban Oroszországot.

– Ha az oroszok elérik Odesszát, akkor Romániának szövetségesei támogatásával meg kell valósítania a két ország egyesítését a német modell alapján – jelentette ki 2024 februárjában Titus Corlățean, Románia volt külügyminisztere Moldovára utalva.

Rengeteg hasonló tartalmú nyilatkozat született az elmúlt évtizedekben, a csillagállások minden eddiginél jobban kezükre játszanak a Moldova és Románia egyesülését sürgető erőknek.

– Az ukrajnai háború kapcsán az atlantista érdekek és az úgynevezett „nagyromán” álmok jelenleg erősítik egymást – erősíti meg Varga György korábbi chișinăui nagykövet.

A diplomata szerint Washington teljes egészében kontroll alatt tartja Romániát, éppen ezért egyáltalán nincs ellenükre, hogy adott esetben egy nagyobb Romániát kontrolláljanak, amelyik ráadásul keleti irányba terjeszkedik. Az atlanti térnyerés mint cél ugyanis egybeesik Románia területszerzési vágyaival. Az események bonyolult hátterének megértéséhez ugyanakkor tudni kell, hogy Moldova a 15 szovjet tagköztársaság egyikeként jelentős számú „moldovai”, román, orosz, gagauz és bolgár identitású ember otthona. Az etnikailag és nyelvileg Ukrajnához hasonlóan megosztott ország lakosságának megközelítőleg 30 százaléka ugyan románbarát elkötelezettségű, a döntő többség azonban a moldován függetlenség, semlegesség és önálló államiság pártján áll. A 2024-es moldovai népszámlálás során a lakosság 53 százaléka például a „moldovait”, 23 százaléka a románt jelölte meg anyanyelveként. A fennmaradó egyharmad pedig – orosz, ukrán, bolgár, gagauz nyelvet beszélők – szintén moldovaiként határozta meg az állam hivatalos nyelvét és moldovainak vallja magát. A lakosság döntő többsége kulturálisan, szakmai, rokoni és baráti kapcsolatokon keresztül szorosan kötődik a volt szovjet tagköztársaságokhoz, különösen az orosz világhoz, az országot azonban jelenleg egy nyugatos bekötöttségű román identitású elit irányítja.

A hozzáférhető források szerint a moldovai alkotmánybíróság tagjai, az államelnök, a parlament elnöke, a miniszterelnök, a külügyminiszter, a miniszterek nagy része, a titkosszolgálat vezetője, a kormánypárti frakció és az állami hatóságok vezetőinek többsége is román állampolgárok. Bukarest – Varga György szerint el nem ítélhető módon – hatékonyan használja ki, hogy az EU Moldova-politikája minden más EU-tagországnál jelentősebb mozgásteret biztosít Romániának moldovai térnyeréséhez. Ennek fényében értékelhető az a tény is, hogy Bukarest soha nem mutatott készséget a magyar–román alapszerződéshez hasonlóan román–moldovai alapszerződésben elismerni a fennálló államhatárokat – bármennyire kérte is ezt még a 2000-es években a moldovai vezetés.

– 2010 óta az Európai Unió úgynevezett magas szintű szakértőket delegál Moldova kormányzati szerveihez. Ezek az EU által delegált és fizetett tanácsadók ma már de facto minden minisztériumban jelen vannak, a társulási megállapodás feladatainak és a csatlakozási tárgyalások támogatásának céljával. A mostani moldovai hatalmi elit döntései alapján e szakértők több mint fele Romániából érkezik – fejti ki Varga György.

Moldovában október 20-án került sor az államfőválasztás első fordulójára és egy EU-tagságot célzó alkotmánymódosítást érintő népszavazásra. Az államfőválasztás második fordulója november 3-án zajlott.

– A nyugati kommunikációs narratíva választási kényszer elé állította Moldovát: dönteniük kellett, „prosperáló európai jövőt vagy putyini szatellitszerepet” óhajtanak-e. A moldovai út lehetősége – kiegyensúlyozott kapcsolatok keleti és nyugati irányban egyaránt, a gyakorlatban is semleges külpolitikával – fel sem merülhetett a nyugati döntési központokban – teszi hozzá Varga György.

A Maia Sandu hivatalban lévő elnök által kezdeményezett népszavazás támogatásához ugyanakkor összehangolt támogatást nyújtott a Nyugat. Több tucat magas szintű látogatásra került sor Európából, közülük is kiemelkedett Ursula von der Leyen október 9-i vizitje; a bizottsági elnök 1,8 milliárd eurós pénzügyi támogatást ígért Moldovának. Mindezzel párhuzamosan október 8-án az Európai Parlament elítélte az ellenzéket, október 14-én az EU Külügyminisztereinek Tanácsa szankciókat fogadott el az ellenzéki politikusok ellen – ezzel is üzenve a moldovai társadalomnak, kit (nem) támogat Brüsszel.

Az ellenzéki pártok azzal nem értettek egyet, hogy a referendumot az államfőválasztással egy időben tartsák, és azzal sem, hogy a kormánypárt a népszavazással megkerülje az alkotmány megváltoztatásához szükséges kétharmados parlamenti többséget előíró szabályt, mivel nincs ilyen arányú támogatottságuk. A népszavazáson pedig nem azt a kérdést tették fel, hogy akarják-e a polgárok az ország EU-csatlakozását, hanem azt, hogy „támogatja-e az alkotmány parlament általi megváltoztatását az EU-csatlakozás céljából?”.

Az államfőválasztáson végül az ország területén élők többsége Maia Sandu helyett az ellenzéki Alexandr Stoianoglót, a Szocialista Párt államfőjelöltjét támogatta szavazatával, aki Kelet és Nyugat közötti kiegyensúlyozott külpolitikát ígért. Az EU-csatlakozással kapcsolatos népszavazáson pedig szintén az ország területén élők többsége, azaz Moldova 32 járásából 25-nek a lakossága szintén nemmel szavazott. A Dnyeszter-melléki szeparatista terület moldovai állampolgárságú lakossága 69, a Gagauz Autonóm terület lakossága pedig 95 százalékban mondott nemet a referendumra. A választás végeredményét végül a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában élő szavazók fordították meg, Sandu és a referendum is győzött. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy Oroszországban és Nyugaton nagyjából fél-fél millió moldovai dolgozik. Az előbbieknek azonban csak két szavazóhelyet létesített a kormány, mindkettőt Moszkvában, illetve tízezer szavazócédulát biztosítottak számukra, míg a nyugati országokban élők számára több mint 200 szavazóhely nyílt, és 800 ezer szavazócédulát küldtek. A Nyugat-Európában és Észak-Amerikában leadott szavazatokkal végül sikerült Maia Sandut hatalomban tartani, a népszavazást pedig áterőltetni. A referendum esetében azonban még ilyen körülmények között is kérdésessé vált az érvényesség elfogadása, mivel Moldova választásra jogosult állampolgárainak csak 24,8 százaléka mondott igent, ezért két alkotmánybíró indoklása szerint is hiba volt a népszavazást érvényesnek minősíteni.

Varga György szerint az erőltetett és az EU által támogatott moldovai népszavazásnak nincs valódi társadalmi legitimitása, mivel az ország területén élők a hivatalban lévő államfő újraválasztása ellen szavaztak, és nem támogatták az általa kezdeményezett EU-népszavazáson feltett kérdést sem. Ennek fényében kérdéses, milyen változtatásokat hajtanak végre az alkotmányban, illetve e változtatások mennyiben lesznek destabilizáló hatásúak az ország belpolitikájában.

– Moldova geopolitikai helyzetének realitásai pragmatikus, a semleges és szuverén állam érdekeinek megfelelő külpolitikát és kormányzati cselekvést igényelnek, különösen egy olyan bonyolult geopolitikai helyzetben, amikor világpolitikai makroszereplők feszülnek egymásnak a posztszovjet térségben a 3 milliós Moldova nagyságrendjét jóval meghaladó stratégiai célok kapcsán – mondta Varga György.

Ebben a küzdelemben a Nyugat nem érdekelt egy semleges Moldovában, mivel a nyugati narratíva szerint „a semlegesség a putyini Oroszországot segíti”. Így a semlegességet támogató erők – akik Moldovában az önálló államiság támogatói is egyben – a Nyugat ellenségeként jelennek meg. Az Oroszország ellen harcoló globális Nyugat és Bukarest román–moldovai egyesülésre irányuló törekvései – a posztszovjet térségben való térnyerésre, a Moldova feletti ellenőrzés megszerzésére – így egybeesnek.

A szekértői vélemények tükrében úgy tűnik, hogy az orosz világhoz ezer szállal kötődő Moldova kiváló terep lehet egy újabb konfliktus kirobbantásához. Elég lenne az orosz ajkú kisebbséget célba venni, hogy Moszkvát lépéskényszerbe hozzák. A recept ugyanis egyszer már bevált.