Kína csak előre mehet

This article is also available in English.

Ez a történet egyike azoknak az anekdotáknak, amelyeket gyakran elmesélnek, hogy hangsúlyozzák Teng Hsziao-ping pragmatikus és határozott elképzelését Kína fejlődéséről. Vezetése a szigorú maoista politikától egy olyan modell felé való elmozdulást hozott, amelyben Kína elfogadta és magáévá tette a modernizációt és megragadta a gazdasági növekedés lehetőségét. Az előrehaladás szimbóluma Teng Hsziao-ping számára egyet jelentett azzal, hogy Kínának folyamatos fejlődésre van szüksége gazdaságilag és társadalmilag egyaránt, de meg kell védenie magát a szélsőségektől.

A Magyar Demokrata munkatársa Kína példátlan fejlődésének forrását és titkát kutatva, valamint a reformer vezető lábnyomát követve járta be október végén a kínai Kuangtung és Hupej tartományt Sencsentől Vuhanig.

Ébredés

2024-ben a 17,5 millió lakosú, szubtrópusi Sencsen – Kína Szilícium-völgye – az ország harmadik legnépesebb városa Sanghaj és Peking után. Égig érő toronyházak, pálmákkal és őrjítően illatos lila murvafürttel teleültetett sétányok és sugárutak, nemzetközi hírű építészeti csodák és felhőkarcolók, sőt még egy magyar büszkeség, a Müpa ikertestvére is itt található. A Művészetek Palotáját jegyző Zoboki Gábor tervezte ugyanis a Müpa mintájára a sencseni Nansan Kulturális és Művészeti Központot, ahol nemrég tartották Andrew Lloyd Webber Macskák című musicalének kínai ősbemutatóját.

Könnyű volna azt hinni, hogy a pezsgő metropolisz mindig is ezt az életszínvonalat nyújtotta. Éppen ezért kell megismerni azt az utat, ami ide vezetett. Sencsen kis, álmos vidéki falu volt, alacsony termelékenységű mezőgazdasági és halászati bevételekből vegetált. Nem volt ipari bázisa és gazdasági infrastruktúrája sem. A nyolcvanas években elmaradott és elszegényedett kistelepülés volt, mint megannyi hasonló bárhol máshol a vidéki Kínában. Mindenütt földút, sehol egy maihoz hasonló magasabb épület, semmi modern felszerelés. Kezdetleges infrastruktúra, szerény, minden komfortot, sokszor illemhelyet is nélkülöző lakások. A sencseni életvitel kis piacokon és családi gazdaságokon alapult, amelyet a helyi kézművesség látott el. Mindezek mellett még közel esett a tehetséget mágnesként vonzó Hongkong is; a városállam már akkor is virágzott és globális kikötői és pénzügyi központként működött.

Amikor Teng Hsziao-ping a hetvenes évek végén hatalomra került, egy sor olyan gazdasági reformot hajtott végre, amelyek radikálisan megváltoztatták Kína pályáját; nem véletlen, hogy a reform és nyitás atyjaként tisztelik. Az 1980-as év óriási jelentőséggel bírt Sencsen számára: ekkor lett Kína első különleges gazdasági övezete, ami azt jelentette, hogy kísérletezhetett a piacorientált gazdaságpolitikával, és külföldi befektetéseket is odacsábíthatott. Az esély lökést adott a gyors iparosodásnak, a masszív városfejlesztésnek és a népesség növekedésének, Kína minden részéből áramlottak az emberek a régióba munkát és gazdasági lehetőségeket keresve. Sencsen néhány évtized alatt egy 300 ezer lakosú, takaréklángon tengődő halászfaluból (Kínában mások a léptékek) a világ egyik legdinamikusabban növekedő városává, de ami a lényeg, Teng Hsziao-ping reform és nyitás politikájának első sikertörténetévé vált.

Bár a nemzetközi turizmus érdeklődése a jellegzetes látványosságokra – ilyen a Ping-An Pénzügyi Központ és a KK100 épülete, valamint a Sencsen Civic Center – fókuszál, Kína megértéséhez a látogatást a reform és nyitás múzeumában kellene kezdeni, mert így érthető csak meg igazán az a helyenként még tetten érhető diszkrepancia, ami a még csak fejlődő régiók és a már a XXII. században járó nagyvárosok fejlettségi szintje között tapasztalható.

Kell a gyerek

A fejlődés azonban nem lehet eredményes gyermekek nélkül. Kína kormánya hivatalosan is elismeri az ország alacsony termékenységi arányszámát: a legújabb adatok szerint 1,1-1,2 körül mozog. Ez a szint jelentősen elmarad a népesség stabilitásához szükséges 2,1-től. A gyermekvállalásra és a nagyobb családok ösztönzésére irányuló különböző kormányzati kezdeményezések ugyanakkor eredményt mutatnak. Semmi sem véletlen. A 80-as években élelmezési kihívásokkal küzdő Kína egygyermekes politikája 1980 és 2015 között megfékezte az addig ijesztőnek látszó népességnövekedést, de meg is változtatta a társadalom jövőképét, amit ma már korrigálni szükséges. A sencseni Nők és Gyermekek Központja az anyaság és a gyermekvállalás támogatását tűzte ki céljául. Az intézmény napközben bölcsődeként, óvodaként és játszóházként, este pedig közösségi térként szolgál, a kései órákban pedig olyan társasági helyszínné változik, mintha sötétedés után egy tengerparti nyaralóhely főterén volnánk.

Kína ma még alacsony termékenységi rátája társadalmi, gazdasági és politikai tényezők kombinációjának tulajdonítható. A hatalmas városokban a megélhetési költségek is magasabbak, beleértve a lakhatást, az oktatást és az egészségügyi ellátást, ami ma még óvatosságból sok fiatalt és családot tart vissza attól, hogy egy vagy több gyermeket vállaljon. Erre Kína kormánya határozottan reagált, és ma megfizethető a lakás és az élelmiszer, ami ha kis mértékben is, de beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Nem meglepő, hogy a „nyugatiasodás” is nehezíti a helyzetet. Mivel egyre több kínai nő jelenik meg a munkaerőpiacon, sokan közülük halogatják a házasságkötést és a gyermekvállalást, hogy a karrier építésére összpontosítsanak. Ez az eltolódás hatással van a termékenységre, mivel a későbbi házasságkötés és gyermekvállalás logikusan kevesebb gyermeket eredményez. A nagyszülők szerepe éppen ezért nyer új jelentőséget Kínában, színre léptek ugyanis a szupernagyik és szupernagypapák. Napközben – járjon bárhol is Kínában az ember – a kisbabák és bölcsődés korú gyermekeket nagyszüleik gondozzák. Ez azt jelenti, hogy a többnyire kellemes klímájú országban a babakocsik mögött az idősebbek szorgoskodnak, sétáltatják, etetik, pelenkázzák a kicsiket, akik cserébe – járulékos haszonként – szeretetbombákkal boldogítják az időseket. Win-win, mondhatnánk, hiszen a gondoskodás, a feladat, a küldetés érzése új értelmet ad egy nyugdíjba vonult polgárnak.

Kínában az idősekről való gondoskodás mind a hagyományos értékek, mind a hivatalos jogi struktúrák részét képezi. Az idősek jogairól és védelméről szóló, többször frissített törvény az egyik legfontosabb jogszabályi keret, amely meghatározza az idősek jogait és a gondozásukkal kapcsolatos felelősséget. A törvény hangsúlyozza a gyermekek felelősségét, egy mélyen gyökerező konfuciánus elvet, ami megköveteli a felnőtt gyermekektől, hogy támogassák és rendszeresen látogassák idős szüleiket. És ez nem holmi betarthatatlan túlszabályozás. A kínai ember olyan, mint a falevél, visszahullik gyökereihez. De nézzük ennek a jogi oldalát. A felnőtt gyermekek törvényileg kötelesek biztosítani idősödő szüleik anyagi és érzelmi jólétét. Az ilyen támogatás elmulasztása jogi következményekkel jár. Kínában ez nem túlszabályozottság, hanem egy ősi rend életben tartása, amely rendet csak azért foglalnak írásba, hogy a már XXII. századi modern körülmények között született generációk se felejtsék el.

Új autóforradalom

A Demokrata munkatársa két autóipari óriást látogatott meg kínai útja során – mindkettő előkelő helyen szerepel a Fortune Global 500-as listán –, a sencseni BYD-t és a vuhani Dongfenget. A kínai autóiparról annyit tudunk, hogy számos nyugati autógyár állít elő járműveket Kínában vegyesvállalatokon vagy teljes tulajdonú leányvállalatokon keresztül. Néhány figyelemre méltó példa: Tesla, BMW, Volkswagen, Ford, General Motors, Honda, Mercedes-Benz. Ezek a vállalatok profitálnak Kína kiterjedt gyártási kapacitásaiból és az óriási fogyasztói bázishoz való hozzáférésből. Az elektromos járművek iránti növekvő kereslet is javítja statisztikáikat, mivel Kína a környezetbarát autóipar felé törekszik. A Nyugat, bár minden eszközzel támadja Kínát, azért nagyon szereti a kínaiak pénzét, ezt a lépten-nyomon az arcunkba ugró Starbucks kávézók is tökéletesen érzékeltetik, de vajon mi a helyzet az autóipari versenyben? Hol áll ma Kína és a kínai autógyártás?

Első látásra a kínálat és a járműpark diverzifikált. Sencsenben vagy Vuhanban járva most még éppen annyi külföldi márkát látni, mint kínait, de egy dologban kiemelkednek a kínai vetélytárs márkák: felszabadult, bátor és konvenciókat nem ismerő formáikkal vizuális örömöt szereznek az embernek. BYD, Geely, Dongfeng, Great Wall, SAIC, Wuling, Nio, Xpeng és megannyi autógyár ontja látványosabbnál látványosabb járműveit, amelyek mellett az európai vetélytársak, különösen a német autóipar gyöngyszemei szürke egerek. Nem csoda, hogy az unió reszketni méltóztatik. A kínai autógyártóknak számos versenyelőnyük van a globális autógyártókkal szemben. Ezek az előnyök teszik lehetővé számukra, hogy a piac rettenthetetlen szereplőivé és a jövő bajnokaivá váljanak. A kínai kormány jelentős pénzzel támogatja az elektromos járművek kutatás-fejlesztését és gyártását, ami az innovációnak olyan teret enged, amely sehol máshol nem képzelhető el. Érezhető az irány is: a „közlekedés 2.0” megvalósítása, azaz a hagyományostól eltérő és azokon túllépő vívmányok halmozása a kínai járművekben.

A Demokrata legutóbb augusztusban Csengtu városából jelentkezett be (2024. 09. 16., Kínával számolni kell – Exkluzív riportunk Csengtuból), ahol egy 48 sávos kereszteződést teszteltünk a 21 milliós metropoliszban, hogy megértsük, mi is az a közlekedés 2.0. Idézet a riportból: „Kíváncsiságból kisétálok ehhez a minden megakereszteződések anyjához és percekig nézem, ahogy negyvennyolc sávon játszi könnyedséggel halad az autóáradat. Láttam én már ehhez hasonlót Amerikában is felülről és közvetlen közelről, de annak a zaja és a szaga, akárcsak a budapesti Astoriánál, az elviselhetetlenség határán táncolt. Itt állok hát, és jóformán csak az elektromos autók és néha pár tökélyre fejlesztett hibrid vagy benzinautó halkan doromboló menethangját hallom. Robogók ezrei is nyüzsögnek itt saját jogon, de ezek is elektromosak. Náluk talán csak a kerékpárok halkabbak. És akkor régi ismerősként bejelentkezik Európa, egy ordenáré dízelmotor recsegő hangjával, majd az idilli képet egy hatalmas kukásautó zavarja meg, de csak rövid időre.”

A kínai autógyártókhoz visszatérve a BYD, a NIO és az Xpeng vezető szerepet töltenek be a villanyautó-iparban, modellek széles választékát gyártják, amelyek – és ez a lényeg – megfizethetőbbek, mint külföldi társaik. Ezt le is fordítjuk magyarra: ezek az autók az európai piacon futó márkák árának felébe, harmadába kerülnek. Utolérhetetlen újításaik közé tartoznak az akkumulátortechnológiában elért eredmények, beleértve a gazdaságos és ténylegesen nagy hatótávolságot lehetővé tevő akkumulátorokat. Ki ne fontolna meg egy elektromos járművet, ha egy jobb európai dízelautó ezer kilométeres hatótávolságával és még versenyképesebb árral kecsegtet? Ez pedig ma már az alap. A BYD Magyarországon is kínál olyan terméket, amelynek hatótávolsága ezer kilométer felett van, de Sencsenben olyan BYD hibrid modell is kapható, amely kétliteres átlagfogyasztás mellett 2100 kilométer megtételére alkalmas.

Felkeltettük a figyelmét? A kínai gyártók másik nagy húzása, hogy nagymértékben fektettek be az intelligens autótechnológiába, beleértve az autonóm vezetési rendszereket, a fejlett szórakoztató informatikai és csatlakoztatási funkciókat, amelyeket megfizethető áron építenek be autóikba. Hogy hol tart ez? Kínai utunk során Vuhanban már önvezető villanytaxival közlekedtünk a közforgalomban. Kínában a jövő már elkezdődött. Az ázsiai óriás ma már a világ legnagyobb autóipari piaca, ami a helyi – nyugati szemmel nézve is hihetetlen fejlettségű – autógyártóknak hatalmas belföldi bázissal szolgál a járművek teszteléséhez, mielőtt globálisan terjeszkednének. Ez a nagy fogyasztói bázis pedig jelentős bevételt hoz, amit újra be lehet fektetni a kutatás-fejlesztésbe, márpedig a meccset az nyeri meg, akinek nagyobb a fejlesztési kerete.

A kínai autóipari óriások ezrével, tízezrével ontják magukból a szabadalmakat és szívják fel a világ legjobb mérnökeit. Apropó mérnökképzés. Érdemes itt elidőzni egy pillanatra. Kína világszinten is vezető szerepet tölt be a mérnökképzésben, teljesítménye 40 százalék a STEM szakmákban (természettudományok, technikai-mérnöki tudományok és matematika). Második Oroszország (35), aztán jön India és Németország (30), majd a sor végén az USA húsz százalékkal. A kínai autógyártók mára egyre inkább a járművek további piacokra történő exportjára összpontosítanak. Ezek között is élen jár Európa, Ázsia és Dél-Amerika.

Van élet vidéken

A híradásokban mindig csak a metropoliszokról hallani, a Demokrata is főként nagyvárosi környezetről számolt be eddig, bár kivételt képez beszámolónk a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományról, amely a terület adottságai miatt is inkább a nagyvárosi léten túli dimenziót mutatta be. Kínában a vidéknek komoly feladata és jövőképe van, bár máshogy, mint mi gondoljuk. De kezdjük az elején. Teng Hsziao-ping reform és nyitás politikájának jelentőségéről már volt szó, de milyen állapotban volt és van a fejlesztések első nagy hullámában kevésbé figyelmet kapó vidék?

Akkoriban a vidéki életet a szegénység, a tanulatlanság és a modern mezőgazdasági technikákhoz való hozzáférés hiánya jellemezte. A vidék revitalizációja Kína sürgető feladata lett. Az első lépések egyike az „illemhely-forradalom” volt, vagyis vécéket és szennyvíz-elvezető, kezelő infrastruktúrát építettek a lakosságnak. Ez tökéletesen szemlélteti a lényeget: az emberhez méltó és élhető, a természet sokszínűségét óvó környezet megteremtése, a vidéki élet fenntarthatóságának és méltóságának biztosítása, valamint a városok feltartóztathatatlan fejlődése mellett életképes és hasznos közösségek alapítása. Így indult el a vidék új, nagy korszaka a mélyszegénység felszámolásával és a vidék újjáélesztésével.

Napjaink Kínájában társadalmi konszenzus van arra nézve, hogy a tömegek bár metropoliszokban élnek, a modernizálódó és automatizálódó vidék állítja elő számukra az élelmet. A falusi közösségek tagjai nem dőltek hátra, önszerveződés kezdődött mindenhol az állampárt megbízott helyi vezetőinek koordinációjával. Az így fejlődő falusi közösségek kerületekre vannak osztva, minden kerületnek megvan a saját koordinátora (vezető), aki folyamatosan figyelemmel kíséri a hozzá tartozók szükségeit, igényeit és haladéktalanul intézkedik bármely ügyben, legyen az egészségügyi vagy adminisztratív jellegű. A falu minden lakójának feladata van, amelyet részben önként, részben pedig ellentételezés fejében végez, merthogy a falvak közössége pénzt is keres. Amit megtermelnek saját és közösségi földjeiken, azt helyi vagy elszármazott, de visszatérő vállalkozók adják el vagy dolgozzák fel. Arra pedig a rendszer nagyon ügyel, hogy a falusiak munkájáért arányos fizetség járjon.

A kínai vidék sajátossága még, hogy nagy számban élnek itt nyugodt és biztonságos körülmények között idősek és egészen fiatalok, akiknek szülei a nagyvárosokban dolgoznak. Életüket helyi önkéntesek segítik, akik az egyes családok igényeit és szükségleteit folyamatosan vizsgálják és elégítik ki. Ezt sem hagyják a véletlenre erre a célra jött létre a „szeretetbank”, aminek az a lényege, hogy a fiatalok önkéntességet vállalnak az idősek mellett, ezt az önkormányzatok regisztrálják (ez a „bankbetét”), és amikor a mai önkéntes fiatalok egy nap maguk is idősek lesznek, a törődés és gondoskodás nekik is jár majd.

Nyugdíj is jár a dolgos évek után, amelyet ma főként a vállalatok fizetnek, de az államnak kiemelt célja ezt a szerepet átvenni. Nem árt persze, ha egészséges marad az ember testben és lélekben egyaránt. Idősek és fiatalok mind tudatosan élik életüket és aki teheti, saját kertjében gyógyfüvekből komplett „gyógyszertárat” is tart. Kína nemzeti büszkesége az évezredes múltra visszatekintő kínai medicina egészségügyi és technológiai ipara. Alapelve, hogy az emberi test és lélek összhangban kell legyen a természettel és az energiákkal, amelyek bennünk és körülöttünk áramlanak. A kínai gyógyászatban a betegségek az egyensúlyvesztés jelei, ahol a tünetkezelés helyett a természet erejére támaszkodó és az állam által is támogatott gyógyászat fókusza a betegségek kialakulásának megakadályozása és nem – a nyugati világ módszertana szerint – utólagos kezelésük.

Fiatalság, megújulás

Az életszínvonal adott, a közösség és az állam figyelme és támogatása is, ráadásul a fejlődés feltartóztathatatlan és látványos. Nem csoda, hogy Kína polgárai újra büszkék. A fiatalokon látszik, hogy úgy érzik, jó kínainak lenni és bár nyugati divat szerint öltözködnek – akkor is, ha éppen kínai dizájnermárkákat viselnek –, már nem akarnak amerikaiak lenni. Az is igaz ugyanakkor, hogy óriási a verseny, sokan úgy érzik, hogy a jobb egyetemi hallgatói helyekért és a munkahelyekért folyó intenzív verseny és a korábban már részben említett társadalmi elvárások miatt lelkileg túlterheltek. A lakhatásért, a munkahelyekért és a társadalmi státusért folyó könyörtelen versenyre az állam jó időben felfigyelt, ezért komoly intézkedéseket hozott, hogy enyhítse a fiatalokra nehezedő nyomást. Azért is fontos ez, mert tőlük várja Kína a jelenleginél előnyösebb termékenységi arányszámot. Az államnak pedig van dolga, hogy megoldást nyújtson a korábban „négy nem”-ként elhíresült negatív, valójában passzív, a fiatalok körében terjedő társadalmi tendenciára, nevezetesen hogy a rájuk nehezedő nyomás alól szabadulni igyekvő fiatalok nem akarnak munkát, nem akarnak társat, nem akarnak gyereket és nem akarnak otthont.

Aki ma Kínába utazik, láthatja, hogy mit jelent ez a valóságban: az állam által támogatott otthonteremtés, stabil és inkluzív munkahelyek és egészen kedvező élelmiszer-, valamint éttermi árak, mindez olyan rendkívül tiszta és biztonságos környezetben, ami lehetővé teszi a pihenést, az elvonulást és a szórakozást. A mai kínai fiatalok már bizakodók, a személyes fejlődésre és lehetőségekre összpontosítanak. Köreikben az egyik legfontosabb érzés a közösséghez való tartozás, az egység megélése. A vállalkozó szellem egyre nagyobb elismerést vált ki belőlük, sok fiatal szívesen veti bele magát az új iparágakba és technológiákba, különösen az olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia. A kínai kormánynak az oktatás, a munkahelyteremtés és a fiatal családok támogatására irányuló kezdeményezéseit is pozitívan értékelik, mivel ezek az erőfeszítések az életszínvonaluk és a jövőbeli lehetőségeik, körülményeik javítását garantálják.

Ez a támogató környezet a fiatalokat ma már arra készteti, hogy higgyenek a szebb jövőben. A gyermek ennek a megtestesülése: hit, hogy van jövő. Miközben még mindig sokan fejezik ki aggodalmukat a modern élet és a versenyhelyzet nyomása miatt, a fiatalok azért csak fiatalok, rugalmasan állnak hozzá az élet megpróbáltatásaihoz, ügyesen és sebesen alkalmazkodnak. A remény és a valóság egyensúlya formálja szemléletüket a mai Kínában, márpedig Kínába – közel ötven év kegyetlen tempójú építkezését követően – a jövővel együtt megérkezett a remény is.