Egy világsiker története

„Magyarnak született, Párizsban élt s képei Amerikában vannak” – foglalta össze Munkácsy Mihály művészeti pályájának ívét egyetlen mondatban Lázár Béla művészeti író a XX. század elején. De vajon hogyan lett egy korán árvaságra jutott békéscsabai asztalosinasból párizsi festőfejedelem, korának legdrágább művésze, aki magánpalotáját Párizs milliomosnegyedében, az avenue de Villiers-n építtette fel? Kik és milyen tényezők állnak a jól felépített Munkácsy-brand hátterében, amelynek köszönhetően a festő nemcsak hogy kitűnt korának művészei közül, de hatalmas népszerűségre is szert tett? A Szépművészeti Múzeum Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítása amellett, hogy nemzetközi kontextusba ágyazva mutatja be a festő életútját, ezekre a kérdésekre is megadja a maga válaszát.

Siralomháztól Párizsig

Munkácsy Mihály barátai és pártfogói, elsősorban a De Marches házaspár biztatására 1871 telén költözött Párizsba, két évvel azután, hogy düsseldorfi műtermében egy különös találkozásról számolt be Ligeti Antalnak írt levelében: „…egy szép pénteki napon […] bekopogtat ateliermbe valaki. A herein szóra benyit egy kerek kis emberke szimpatikus alakja […]. Először angolul szólított meg, de látva, hogy nem sejtek hozzá, németül mondta, hogy ateliermet akarja megnézni, mert hallotta, hogy egy nagyobb képen festek, s szavai végeztével már munkámban lévő képem előtt állott.” A látogató, aki feltehetően egy amerikai gyáros, bizonyos William P. Wilstach volt, példátlanul magas összeget, 10000 frankot kínált a még állványon álló, befejezetlen Siralomházért. Végül aztán nemcsak megvásárolta, hanem kikötötte, hogy a képet mutassák be az 1870-es párizsi Szalon kiállításán.

– A párizsi Szalon a kor legfontosabb és legjelentősebb képzőművészeti intézménye volt, tárlatai az egyik legnagyobb kulturális eseménynek számítottak Európában. Annak a művésznek tehát, aki hírnévre és elismertségre vágyott, szinte kötelezően szerepelnie kellett rajta – mesél a korszak egyik legmeghatározóbb kulturális intézményéről Krasznai Réka művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, a kiállítás kurátora. – Az 1870-es Szalonon 2991 festmény szerepelt és 40 aranyérmet osztottak ki, amelyek közül az egyiket Munkácsy Siralomházának ítélték. Ezzel pedig nemcsak megteremtődött a magyar művészettörténet egyik legnagyobb hatású legendája, hanem elkezdődött a festő Európában is példátlan karriertörténete.

Munkácsy élete egy csapásra megváltozott, műtermében egymásnak adták a kilincset a gyűjtők és a kereskedők, keresett és elismert művész lett. Ekkoriban születtek meg az életmű csúcsának tekintethető, Gustave Courbet és Jean-François Millet hatásáról tanúskodó olyan realista zsánerképei, mint A köpülő asszony, a Rőzsehordó nő, a Zálogház vagy az Éjjeli csavargók.

Mint egy szerecsent

Ahhoz azonban, hogy Munkácsyból világsikerű művész legyen, a tehetség mellett talán fontosabb volt egy marketinghez jól értő műkereskedő, illetve egy mögötte álló, őt mindenben támogató asszony. Az előbbi Charles Sedelmeyer volt, aki az utóbbival, Cécile Papier-vel, Edouard de Marche báró özvegyével, a festő feleségével összefogva lépésről lépésre építette Munkácsy imázsát. Cécile életrajzírója, Jules Mersch szerint Sedelmeyer egyenesen így fogalmazott: „Férjében megvan a lehetőség arra, hogy »divatos festő« váljék belőle, feltéve, hogy megszabadítjuk kisebbségi komplexusától és úgy dolgoztatjuk, mint egy szerecsent […] ahhoz, hogy felhabosítsuk és ápoljuk a renoméját, mindenekelőtt sok fogadást kell tartani és nagyvilági életet kell folytatni.”

A házaspár pedig megfogadta a tanácsot. A párizsi avenue de Villers-n álló fényűző magánpalotájuk, amely egyike volt a milliomos művészek lakta környék legszebbikének; Liszt Ferenc, a közeli barát szerint pompája a hercegi udvartartást és Richard Wagner bayreuthi házát is magasan felülmúlta, nagyvilági fogadások színtere lett. Ezzel párhuzamosan pedig Munkácsy témavilága is megváltozott, a párizsi nagypolgárság és arisztokrácia kiszolgálására látványos csendéleteket, pazar enteriőröket és nagyvilági asszonyokat felvonultató szalonzsánereket kezdett el festeni.

– Mindeközben azonban – bár az Éjjeli csavargók című képéért újabb aranyéremmel tüntette ki a párizsi Szalon – a Siralomház sikerét nem tudta megismételni, így lázasan kereste azt a témát, amellyel újra komoly elismerésre tehet szert. Fontos fordulópontot jelentett az életében az 1878-ban festett Milton, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor a vak költő a lányainak diktálja az Elveszett paradicsom című művét. A kép festése közben Munkácsy nemcsak a művészet mibenlétéről gondolkodott, hanem az alkotás folyamata, annak pszichológiája is foglalkoztatta – mondja Krasznai Réka hozzátéve, hogy a Milton nemcsak a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét hozta el a festőnek, de azt a kizárólagos szerződést is, amelyet tíz évre kötött Sedelmeyerrel.

– A műkereskedő a képet szinte azonnal továbbadta Robert Lenox Kennedynek, de kikötötte, hogy mielőtt New Yorkba utazik vele, egy nagyszabású európai körúton bemutatja a közönségnek. Ez volt az a műkereskedelmi fogás, amit aztán a Krisztus-trilógia esetében is megismételtek, és aminek köszönhetően Munkácsy Európa-szerte ismertté vált.

A kolosszális trilógia

A Milton sikere után Munkácsy és Sedelmeyer immár közösen gondolkodtak azon, hogy mi legyen az a következő nagyszabású téma, amellyel lenyűgözhetik a világot. Hamar megállapodtak abban, hogy Krisztus keresztre feszítése az emberi szenvedés szempontjából nézve univerzális és mindenki számára érthető, így – főképp a kor divatja szerint, hatalmas méretben, kolosszálképként megfestve – mindenkiből képes lesz érzelmeket kiváltani.

– A trilógia első darabja, a Krisztus Pilátus előtt azonban nem készült el az 1881-es párizsi Szalon tavaszi bemutatójára, ezért Munkácsy haladékot kért, de nem kapott. Utólag talán mondhatjuk, hogy szerencsére. Hiszen Sedelmeyer így a saját palotájának kerti pavilonjában, színpadi körülmények között állította ki a 25 négyzetméteres festményt, ami a látogatókat gyakorlatilag beszippantotta, a Krisztus elítélését követelő tömeg részévé tette. A mű olyan szenzációt keltett, hogy csak Sedelmeyernél mintegy 300 ezer ember tekintette meg, ezzel pedig egyértelművé vált, hogy miként a Miltont, ezt is körbe kell utaztatni Európán. A festmény megjárta többek között Amszterdamot, Stockholmot, Londont, Párizst, Bécset és természetesen Budapestet is, a korabeli statisztikák szerint az út során összesen mintegy kétmillióan látták. A folytatás tehát egyértelmű volt, 1884-re készült el a keresztre feszítés legdrámaibb jelenete, a Golgota, amellyel Munkácsy a sikert tulajdonképpen megduplázta – vázolja a kurátor Munkácsy nemzetközi sikertörténetének legfontosabb állomásait.

Sedelmeyer ugyanakkor nem elégedett meg ennyivel. A nagy sikert arató képekből redukciókat, azaz kisebb változatokat is rendelt a művésztől, illetve illusztrációkkal gazdagon ellátott kritikai köteteket adott ki, hogy a művek minél szélesebb közönséghez eljussanak. Majd miután Ferenc József felkérésére Munkácsy elkészítette a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképét, A reneszánsz apoteózisát, a magyar államnak is egyre sürgetőbbé vált, hogy megbízást adjon a festőnek. Így készült el 1893-ra Munkácsy egyetlen magyar állami megrendelése, a 62 négyzetméteres Honfoglalás, amely 1926 óta a Parlament elnöki fogadótermét díszíti.

A monumentális festmény a Golgotával együtt olyan ikonikus darabok társaságában szerepel a Szépművészeti Múzeum 2025. március 30-ig látogatható kiállításán, mint az Ásító inas, az Éjjeli csavargók, a Rőzsehordó nő vagy a Műteremben, de kuriózumként most először láthatjuk Magyarországon a New York Historical Societyben őrzött Pávákat, illetve a Pákh Imre magángyűjteményében található Pamlagon ülő nő című festményt is.

Eddig ismeretlen Munkácsy-festmény kerül kalapács alá a Virág Judit Galéria 2024. december 15-i árverésén. A fiatal lány arcképe (Zichy Zsófia) című alkotás 1877–1878 körül készülhetett, és egy párizsi galériából az 1900-es évek elején Ausztráliába került. A bársonyos színekkel, könnyed ecsetvonásokkal megfestett portré Zichy Mihály lányát, a hazai virágkötészet megalapítóját, Zichy Zsófiát ábrázolja. A több mint 140 év után hazatérő festmény becsértéke 100-150 millió forint, a licit 48 millió forintról indul. A kép az aukcióig a Virág Judit Galériában ingyenesen megtekinthető.