December 2. – Betlehemi szalmaszál
Adventus Domini, szép magyar szóval Úrjövet – így hívjuk a Szent András apostol napjához, vagyis november 30-ához legközelebb eső vasárnaptól karácsonyig tartó várakozás időszakát. A népnyelv kisböjtnek is hívta az adventet, hiszen ez valóban a magunkba szállás, a böjttel is erősített bűnbánat ideje volt, hogy a keresztények lelkileg megtisztulva fogadhassák a megszülető Urat. Miként ama közönséges betlehemi jászol minden pompát, kényelmet nélkülözve mégis ragyogott, úgy kell félretennünk rossz modern világunk eltérítő zajos csábításait, hétköznapjaink hiábavalóságait, hogy reményben erősödve az egyetlen és örök lényegesre irányuljon figyelmünk.
Erre az egyetlen és örök lényegesre világít rá 1993-as Mosolyelágazás című kötetében megjelent alábbi versében Nagy Gáspár (1949. május 4., Bérbaltavár – 2007. január 3., Budapest), a magyar líra legjobb hagyományaiból táplálkozó és ezért korszerűségében is az építő értékek sziklaszilárd talapzatán álló hitvalló katolikus költő. Vegyük észre azt az utolsó szalmaszálat, és kapaszkodjunk bele rendíthetetlen hittel!
Nagy Gáspár: Jegyezvén szalmaszállal
– …mindig és mindig:
bűnökben édesült, iramult napok
habjaiban fuldokló emberek,
egy szalmaszállal, tudjátok-e?
talán a menthetetlent mentitek.
– …kívül és belül:
poklosan örvényült, háborult világ,
de a remény sohasem meghaló,
ha minden utolsó szalmaszál
ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!
A kalendárium korábbi tartalmai ITT érhetők el.
