Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a párt Erzsébetvárosi elnöke A fővárosi brutális parkolási díjemelések és az erzsébetvárosi autós büntetőadó elleni aláírásgyűjtéssel szembeni baloldali fellépés címmel tartott sajtótájékoztatón a Fidesz erzsébetvárosi irodájában 2024. december 2-án
Hirdetés

Deutsch Tamás többi között arról beszélt, hogy a „brutális” fővárosi, kerületi adóemelések joggal verték ki a biztosítékot a lakosoknál. Emlékeztetett, hogy Erzsébetvárosban korábban az első személygépjárművet megvásárló kerületi autósoknak a parkolás ingyenes volt, ezután a Demokratikus Koalíció (DK) által vezetett önkormányzat előbb egy 2200 forintos adminisztrációs díjat vezetett be, majd csaknem 40 ezer forintos éves parkolási díjat rótt ki a kerületiekre, sőt van olyan család is, amelynek nagyobb méretű autója után már mintegy 72 ezer forintot kell fizetnie, hogy a a VII. kerületben parkolhasson.

A kormánypárti politikus ezt az emberek megsarcolásának nevezte, és közölte, hogy a Fidesz-KDNP ez ellen a leghatározottabban tiltakozik. Deutsch Tamás ismertetése szerint eközben Niedermüller Péter polgármester budai otthonából az önkormányzat által neki bérelt autóval közlekedik, és ingyen parkol az önkormányzat épülete előtt.

Az Erzsébetvárosi Fidesz elnöke felidézte: október 27-én jelentették be, hogy megkezdik online, illetve személyes aláírásgyűjtéssel egybekötött tiltakozó akciójukat „az emberek megsarcolása” ellen, és határozottan visszautasította, hogy azt bármikor is „civil kezdeményezésnek” álcázták volna.

Korábban írtuk

Ennek ellenére – folytatta Deutsch Tamás – Beregi Balázs (DK) kezdeményezésére a kerületi rendészet négy egyenruhás munkatársa erőszakosan „rárontott” két aktivistájukra, akik szórólapokat osztogattak, azokat gépkocsik szélvédőjén helyezték el, és – mint azt a kiérkező rendőrök is megállapították – semmilyen törvénysértést nem követtek el.

Az erzsébetvárosi rendészeti igazgatóság munkatársai teljesen törvénytelenül jártak el, „ez egy tőről metszett antidemokratikus eljárás” – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Elmondta, hogy ezután következett a sajtó nyomásgyakorlása, melyben azzal a hamis váddal illették a kormánypártokat, hogy akciójukat civilnek álcázták.

A klasszikus jól ismert baloldali, „kommunista tempó” szerint a legminősíthetetlenebb támadást indították a kormánypártok kezdeményezése ellen – jelentette ki Deutsch Tamás, aki hozzátette, hogy a Fidesz-KDNP erzsébetvárosi szervezete a leghatározottabban tiltakozik a kerületi lakosokat megsarcoló „büntetőadó” ellen, aláírásgyűjtésüket pedig folytatják.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz és a KDNP fővárosi képviselőcsoportjának frakcióvezetője, a Fidesz budapesti elnöke A fővárosi brutális parkolási díjemelések és az erzsébetvárosi autós büntetőadó elleni aláírásgyűjtéssel szembeni baloldali fellépés címmel tartott sajtótájékoztatón a Fidesz erzsébetvárosi irodájában 2024. december 2-án

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője, a Fidesz budapesti elnöke a sajtótájékoztatón szintén azt hangsúlyozta, hogy a fővárosi és az erzsébetvárosi önkormányzat is „brutális sarcolással lehetetleníti el” a parkolást Budapesten, illetve a kerületben.

P+R parkolók létesítése és a kötöttpályás közlekedés fejlesztése helyett a budapestiekkel kívánják megfizettetni az el nem végzett munkát – hangoztatta.

Harminc százalékkal, tehát bőven infláció felett emelték a parkolási díjakat, ez pedig elfogadhatatlan – tett hozzá.

Ki fogunk állni azért, hogy ne sarcolás, hanem fejlesztések történjenek, hogy az autós fővárosi közlekedéssel szemben valódi alternatívát nyújtsanak – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.