Hankó Balázs: Versenyképes és demográfiailag erős Európára van szükség
Egy versenyképes és demográfiailag erősödő Európa segítségével lehet a kontinenst újra naggyá tenni – jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn Brüsszelben, az uniós foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács ülését követően.A tárcavezető Roxana Minzatuval, az emberekért, a készségekért és a felkészültségért felelős uniós biztossal az ülés után közösen megtartott sajtótájékoztatóján Hankó Balázs kiemelte, hogy a magyar elnökség két fontos, „minden területet átfogó” prioritása a demográfiai kihívások kezelése és az Európai Unió versenyképességének erősítése, a mai ülésen pedig ezekkel kapcsolatban a családügyi kérdések is fókuszba kerültek.
Kiemelte: versenyképes és demográfiailag is erős Európára van szükség, „mert erős nemzetekből lehet erős Európa”.
„A demográfiai tél elérkezett Európába” – figyelmeztetett a miniszter, rámutatva arra, hogy a magyar modell, illetve a magyar javaslatok éppen arról szólnak, hogy „miként lehet ezt a telet enyhíteni”.
Mint mondta, „mélyről kell indulni”, ugyanis az EU történetében először a magyar uniós elnökség során került sor arra, hogy a családokkal és a gyermekek jövőjével horizontálisan foglalkozzanak.
Kiemelte: a családok ügyét – a versenyképesség mellett – a magyar elnökség állította fókuszba.
Elmondta, hogy a hétfői ülésen több eredményt is elértek, a többi között a miniszterek vitát folytattak a demográfia fontosságáról, és számos ország elfogadta, hogy nagyobb figyelmet kell fordítania a családok támogatására.
Ezzel kapcsolatban Hankó Balázs a magyarországi példát említette, ahol, mint mondta, jövőre 3754 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, mintegy 400 milliárd forinttal többet, mint az előző évben.
Tájékozatott, hogy az ülésen következtetést fogadtak el a nők és az édesanyák mentális egészségének fontosságáról is, valamint a család és a munka közötti egyensúlyról. Ezzel kapcsolatban Hankó Balázs ismét a magyarországi modellt emelte ki, ahol a kisgyerekeket (3 éves korig) nevelő édesanyák foglalkoztatottsága az egyik legmagasabb uniós viszonylatban, azonban az édesanyák ebben az időszakban is kapnak támogatást, mégpedig alapesetben három évben keresztül.
A migrációra kitérve a miniszter azt mondta: egyre több tagállam érzi úgy, hogy a demográfiai kihívásokat nem a bevándorlással kell megoldani, amit alátámaszt például az, hogy több ország már bevezette a saját határai ellenőrzését, noha a schengeni övezeten belül van, vagy fontolgatja ezt.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarországot ugyanezért az intézkedésért „elítélték, és naponta egymillió euró bírság megfizetésére kötelezték”.
Aláhúzta viszont, hogy még mindig a tagállamok többsége a bevándorlást erőlteti a családtámogatás központba helyezése helyett.
Elmondta továbbá, hogy az ülésen megvitatták a képzett munkaerő hiányát és a készségfejlesztés fontosságát. A gyorsan változó világban rendkívül fontos a dolgozók hatékony átképzése és az uniós állampolgárokban rejlő lehetőségek kiaknázása, ez ugyanis a munkaerőpiacon is ellenállóbbá teszi az embereket.
„Minden generáció képességét ki kell aknázni” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban megvitatták a készséghiányokra adott lehetséges válaszokat, elsősorban az élethosszig tartó tanulás és a szakképzés szempontjából.