Tíz év a tehetségekért
3649 regisztrált diák a rendszerben, 897 résztvevő az elszakított országrészekbe irányuló kirándulásokon, 272 innovációs képzésen részt vevő tanuló, 202 támogatott – számokban így foglalható össze a Réthelyi Miklós anatómus professzor, 2010 és 2012 között a nemzeti erőforrások minisztere alapító és tiszteletbeli elnök, valamint Petri László alapító titkár, igazgató által vezetett Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tíz éve.
Kultúra
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/kultura/tiz-ev-a-tehetsegekert-920175/
A 2014-ben alapított szervezet ösztöndíjjal támogatja, valamint személyre szabott szakmai mentorral segíti a tehetségeket.
Hirdetés
Az alapítvány által támogatott diákok érdeklődése a humán és a reáltudományok széles körét fedi le, a legtöbben, közel 30 százaléknyian a művészetek felé orientálódtak, de a biológia, kémia, a fizika, az informatika, valamint a történelem is sokakat vonzott.
A KMTA eredményességét jelzi, hogy mentoráltjaik közül számosan sikeres tudományos pályát futnak be, eredményes startup cégeket hoztak létre, megállják a helyüket választott hivatásukban, és többen közülük ma már mentorként segítik az alapítvány munkáját.
Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés