Hirdetés

Az elmúlt hetekben sorra törnek ki a gyanús pénzügyekkel kapcsolatos botrányok Magyar Péterék körül,

a támogatások lenyúlása csak a legújabb a sorban.

Nemrég Radnai Márk, Magyar Péter pártjának alelnöke beszélt arról, hogy több mint 100 millió forintot szórtak el a júniusi Hősök terei rendezvényükre.

Radnai Márk szerint a Tisza Pártban pénzügyi káosz uralkodott, és utalt arra is, hogy Magyar Péter testvérének is juttatott pénzt a pártból.

Egyértelműen kiderült, hogy korábban hazudtak a költségekről, hiszen a legnagyobb, Kossuth téri tüntetésükről azt állították, az csak 28 millió forintba került, a valóság pedig ezek szerint a Hősök terén ennek négyszerese volt, ami nem jöhetett össze kizárólag mikroadományokból.

Akár egymilliárdot is elkölthetett tavasszal a Tisza Párt.

Bár nem tudni, a pénz honnan érkezett, de tény, hogy rengeteg, Soros Györgyhöz köthető személy van a Tisza Pártban.

A napokban pedig láthatóan már – a Magyar Péter által agyhalottnak és Soros-ügynöknek nevezett – tiszás EP-képviselőknek is elegük lett abból, hogy káosz uralkodhat a Tisza Párt pénzügyei körül,

és megtagadták, hogy novemberben is átadják azt az ezer eurós készpénzösszeget, amit havonta a pártelnök rendelkezésére kell bocsátaniuk.

A brüsszeli politikusoknál az verte ki a biztosítékot, hogy Magyar Péter még csak bocsánatot sem kért tőlük a nyilvánosság előtt, miután napvilágra kerültek az őket megalázó kijelentései – írta meg a Magyar Nemzet.

(forrás)