Olaf Scholz hétfőn megbukik
Franciaországhoz hasonlóan Németországban is bizalmi szavazáson bukhat meg a kormányfő. Minden előrejelzés szerint Olaf Scholz szinte biztosan el fogja veszíteni a hétfői szavazást, amikor is a 733 képviselő megvonja bizalmát a balközép politikustól a Bundestagban – olvasható a Világgazdaság elemzésében, amelyben hozzáteszik: a szavazás elvesztése eljárási és szükséges lépés ahhoz, hogy megnyíljon az út az előrehozott választások előtt, miután Olaf Scholz hárompárti koalíciója múlt hónapban összeomlott.
A hétfői ülés során Scholz várhatóan egy 25 perces beszédet tart, amelyben kifejti, miért döntött a bizalmi szavazás mellett. A beszédet körülbelül kétórás parlamenti vita követi, majd a képviselők szavaznak arról, hogy megvonják-e, vagy megerősítik-e a bizalmukat a kancellárban.
Bár semmi sem lehetetlen, Scholz szinte biztosan el fogja veszíteni a szavazást — ami egyébként az ő célja is.
Az Alternatíva Németországért (AfD) párt több képviselője is jelezte, hogy támogatni fogják Scholzot, mivel attól tartanak, hogy Friedrich Merz – Scholz valószínű utódja –, a kereszténydemokrata CDU középjobboldali vezetője nagyobb támogatást nyújtana Ukrajnának Oroszországgal szemben, és ez háborúba sodorhatná Németországot. „Semmilyen körülmények között nem akarom, hogy Merz felelősségteljes pozícióba kerüljön” — mondta Jürgen Pohl, az első AfD-képviselő – írja a Politico.
A Zöldek vezetői nagy valószínűséggel felszólítják képviselőiket, tartózkodjanak a szavazástól. Ez azt jelenti, hogy még ha az összes AfD-képviselő és Scholz saját parlamenti csoportja támogatja is a kancellárt, a többség akkor is ellene fordulhat.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.
