Kódolva van egy érdekellentét: nekünk az a célunk, hogy tőkeerős és technológiailag fejlett magyar vállalkozásokat hozzunk lére, míg a nyugat-európai cégek azt szeretnék, hogy a támogatásokból Kelet-Európa minél több infrastruktúrát építsen, ami számukra megrendelést jelent – mondta a magyar kormány és a brüsszeli bizottság ismétlődő vitáiról Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Aki úgy véli: a baloldal végzetes legitimációs válságba került, és az uniós posztokba visszaszorulva próbálja érvényesíteni érdekeit.


– Azt írja az egyik gazdasági portál, hogy a 2014–2020-as ciklus fejlesztési támogatásaiból Brüsszel eddig semmilyen kifizetést nem teljesített, a nyerteseket a magyar költségvetés előlegezi, mivel az EU túl magasnak találja az 50 százalékos előleget. Kell aggódnunk?

– Nem kell aggódnunk, és azért azt megjegyezném, hogy az Európai Bizottság 320 milliárd forint előleget utalt át Magyarország számára az operatív programok elfogadását követően, és folyamatban vannak első számlák Brüsszel felé történő benyújtásának előkészületei is. Persze vannak viták, de ez 2010 óta így van. Amikor Orbán Viktor mandátumot nyert, a kormány a korábbi időszaknál sokkal markánsabban határozta meg, hogy mik a magyar gazdaság érdekei. És ezek az érdekek, valamint az ebből következő magatartás jelentősen különbözik attól, mint amit Magyarország 2004–2010 között képviselt Brüsszelben. Az érdekütközéseknek azonban a vitákon túl végeredményben az a következménye, hogy Magyarország például több pénzt kap 2020-ig, mint amennyit az előző ciklusban kapott. A viták természetes részei a normál ügymenetnek, már-már gyanús lenne, ha teljes lenne az egyetértés Brüsszellel.


– Valóban, súlyos forrásvesztéssel fenyegető viták voltak Paks ügyében, vagy akár az aszfaltügy keretében, aztán mégis megjöttek a pénzek. Más országok esetében is ennyire idegőrlő az alkudozás?

– Minden tagállammal vannak viták, és az aktuális ellenzék ezekből mindenhol azt a következtetést vonja le, hogy a kormány vagy éppen korrupt, vagy nem kompetens. 2011 óta foglalkozom fejlesztéspolitikával, azóta legalább százszor hallottam a felfüggesztés lehetőségéről, és százszor elmondtam, hogy ezzel szemben miként fogjuk megoldani a problémát – és valójában mindig az utóbbi történt.


– Minden vitás ügyet sikerült megoldani? Nem veszítettünk semmilyen pénzt?

– A 2007–2013-as ciklusból Magyarország az utolsó centig minden pénzt hazahozott. Pedig 2012 környékén annyira rosszul álltunk, akkora elmaradásban voltunk, hogy az Európai Bizottság, vagy a szaksajtó biztos volt a forrásvesztésben. Aztán 2013 elejétől a pénzek szétosztásának koordinálásába belépett a Miniszterelnökség, jó néhány dolgot egyszerűsítettünk, és a feladatot elvégeztük. A viták abból adódnak, hogy a magyar gazdaság érdekei nagyon sok esetben szembemennek Brüsszel érdekeivel. Pontosabban az erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező államokkal és cégekkel, amelyek uralják az Európai Bizottságot. Nekünk ugyanis az az érdekünk, hogy tőkeerős és technológiailag fejlett magyar vállalkozásokat hozzunk lére, míg a nyugat-európai cégek azt szeretnék, hogy a fejlesztési támogatásokból Kelet-Európa minél több infrastruktúrát építsen, hiszen ezekhez ők konkrét termékekkel és szolgáltatásokkal tudnak hozzájárulni. Ez a két érdek azonban látványosan ellentétes egymással. A viták tehát nagyrészt ebből a nézetkülönbségből adódnak, de jelenleg egyre égetőbb kérdéssé válik az Európai Unió jövője is.


– Milyen szempontból?

– A britek kilépésével megfordult egy 55 éves folyamat, amely az Európai Unió terjeszkedéséről, bővüléséről szólt. Ennek oka, hogy Brüsszel egy amerikai mintára hasonlító közösség szerkezetét vizionálta. Azonban az európai államok egymástól eltérő társadalomszerkezete, történelmi múltja, gazdasági adottságai, mind-mind azt indokolja, hogy a közösség ne legyen más, mint erős nemzetállamok érték és érdekközössége. Mi azt gondoljuk, hogy az Európai Unió tagállamai annyira színes közösséget alkotnak, hogy nem lehet őket az amerikai rendszerbe szervezni. Kódolva van az Európai Unió működésében egy alapvető ellentét, aminek a lenyomatát látjuk egy-egy ilyen vitában.


– A vitáknak voltak nagyon durva fejezetei is, például 2012-ben a források felfüggesztését helyezte kilátásba az Európai Bizottság. De a most lemondásra kényszerülő olasz miniszterelnök még nemrég is azt javasolta, hogy vonják el a támogatási pénzeket azoktól, akik nem engedik be a migránsokat. Úgy általánosságban azért csillapodnak a viták, megszokták a keményebb magyar álláspontot?

– Talán higgadtabb lett a hangnem. De ez azokkal a fordulatokkal is összefügg, ami 2012 óta történt. Szerintem a britek kilépése tragédiával ér fel az Európai Unió jövőjét tekintve. De egészen addig, amíg ez meg nem történt, nem hittek például Orbán Viktor víziójában, amely már jó pár éve arra figyelmeztetett, hogy az Európai Bizottság túltolta az integrációs folyamatot, s nem vette figyelembe az európai emberek érdekeit. Pedig így az Európai Unió a szétesés irányába halad, hiszen nem lesz benne olyan érdekeltség, ami bent tartaná a tagállamokat. Azóta sok minden történt, aminek tükrében immár muszáj komolyabban venni a kelet-európai aggodalmakat.


– A nemzeti oldal teret nyer Németországban, Franciaországban, most alig veszített Ausztriában. De mintha a brüsszeli elit rezzenéstelenül kitartana az évtizedekkel ezelőtt meghatározó szociál-liberális alapeszmék mellett. Meddig mehet még el ez az elidegenedés?

– A korábbi politikai törésvonalakkal szemben teljesen új rendszerben szerveződik újjá az európai társadalom. A technológiai átalakulás, a digitalizáció és automatizáció felülírja azokat a kérdéseket, amelyek meghatározták a 20. századot. Bár a folyamatok munkahelyek millióit fogják fölöslegessé tenni, ezekre a problémákra ugyancsak a technológiai fejlődésnek köszönhetően sokkal gyorsabban lesznek válaszok. Az internet világában mindenki minden tudáshoz hozzáfér, és csak a saját ambícióján múlik, hogy él-e ezzel, vagy sem. A következmény pedig az lesz, hogy társadalmi létünknek immár nem az állami ellátórendszer lesz az alapja. Erre pedig már most reagálnunk kell. Ebben a láthatóan megváltozott rendszerben egy olyan politikai gondolatnak, ami arra szerveződik, hogy az állami függőségben tartson emberek tömegeit, nincs jövője. Vagyis a baloldali politika elveszíti legitimációs bázisát. Látható módon a helyüket kereső baloldali erők elkezdtek az uniós intézmények felé orientálódni, ahonnan megkaphatják azt a politikai legitimációt, amit a saját népüktől egyre kevésbé remélhetnek.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata


– Mire épülhet a korszerű Európai Unió?

– Én azt gondolom, hogy amit ma a nemzeti oldal értéknek tekint, azok igazodási pontot jelentenek. Vissza kell nyúlni azokhoz az értékekhez, amelyek évszázadokon keresztül meghatározták az európai értékrendet. Ilyen például a kereszténység, ami nem választható le az európai kultúrközegről. S nem arról van szó, hogy meg kell szüntetni a szekularizált államberendezést, hanem hogy ezekre az alapokra kell szervezni a jövőnket.


– Hogyan lehet mindezt a gazdaság nyelvére lefordítani Magyarország tekintetében?

– Egyrészt vállaltuk, hogy a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban a források 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítjuk, másrészt a támogatások fókuszpontjába a kis- és középvállalkozásokat, az ipart helyeztük. Több területen is alakulóban vannak már nemzetközileg is versenyképes vállalkozások hazánkban. Az autóipar mellett ilyen az építőipar, vagy akár az informatika. A magas hozzáadott értékű ágazatok közül pedig a gyógyszeripar. Kárpát-medencei kitekintésben fontosnak tartom az építőipart is, ahogy Ausztriában is az építőipari piac 80 százalékát elviszik az osztrák szereplők. Arra szeretnénk törekedni, hogy a hazai belső piacot alapvetően hazai belső szereplők elégítsék ki, hogy regionálisan versenyképesek legyünk néhány iparágban, s további néhányban pedig sikeresen meg tudjunk jelenni a világpiacokon. Amennyiben a források gyorsított lehívásával ezt el tudjuk érni, akkor 2020 után már az uniós források nélkül is működhet a magyar gazdasági növekedés.


– Mi a terv a 2020 utáni évekre? Hallani lehet a Nyugatról kapott fejlesztési források valószínű megszüntetéséről, a mezőgazdasági közvetlen támogatások jelentős csökkentéséről, amelyek valószínűségét a brit kilépés is erősíti…

– A legpesszimistább forgatókönyv úgy szól, hogy semmilyen kohéziós forrás nem lesz 2020 után, és csak a saját növekedésünkre számíthatunk. Egy felelős kormánynak tehát úgy kell gondolkodnia, hogy 2020-ig meg kell teremteni a fenntartható növekedés alapját. Ezt elsősorban az ipari szektor támogatásával látjuk elérhetőnek, mivel a szolgáltató ágazatot az ipar miatt keletkező pluszkereslet önmagában is fölfelé mozdítja. A Miniszterelnökség minden pályázat esetében figyeli, hogy a megfogalmazott társadalmi célokhoz kapcsolódnak-e. Amennyiben ezen az úton következetesen végigmegyünk, akkor 2020 után lényegében mindegy, hogy lesznek-e uniós források. Ha mégis lesznek, azok persze addicionális lehetőséget jelentenek, amelyek könnyíthetnek abban, hogy az osztrákokhoz képest meglévő különbségeket még gyorsabban dolgozzuk le. A források lekötésével, kifizetésével Magyarország élen jár a régióban, és ennek eredményei már most is érezhetők a magyar gazdaságban.


– A számokra visszatérve: tavaly-tavalyelőtt bejött hazánkba a GDP 5 százalékának megfelelő uniós forrás, miközben a GDP 3 százalék körül nőtt. Ez persze rekord a korábbi évek helyben járásához képest, de szakmai kritikák szerint az 5-höz képest kevés. Mi volt a hatékonysági problémák oka?

– Ez még az előző fejlesztési időszak pénzeire vonatkozik, ahol nem a hatékonyság volt a prioritás, hanem a teljes körű forráslehívás. Amikor 2010-ben átvettük a kormányzást, a fejlesztési kereteket a szocialisták már betonba öntötték, nekünk csak annyi lehetőségünk volt, hogy a pénzeket a maguk teljességében hazahozzuk. Valóban, sokkal kevesebb szökőkutat, kutyawellnesst kellett volna finanszírozni, s helyettük termelő munkahelyeket létrehozni. Amikor tervezték az előző fejlesztési ciklust, a makrogazdasági kilátások alapvetően pozitívak voltak, a beruházásokhoz 0,5-1,5 százalék közötti piaci kamattal is lehetett hitelt kapni. Ennek tükrében a szocialisták úgy ítélték meg, hogy a vállalkozások fejlesztése megoldható a támogatások hátszele nélkül is, és nem vállaltak konfliktusokat, inkább minden területnek ígértek valamit. Ám jött a gazdasági válság, az olcsó piaci hitelek megszűntek, a vállalatfejlesztés leállt, s maradtak a rossz hatékonyságú látványberuházások.


– Ebből viszont az következik, hogy most, amikor a vállalkozásfejlesztés a prioritás, s a következő években is a GDP 5-6 százalékának megfelelő összeg érkezik, a gazdasági növekedés az eddiginél is jóval nagyobb lehet?

– Közeledni fog a lehívott pénz nagyságához. Amikor a 2014–2020 közötti pénzek lehívását elindítottuk, azt mondtuk, nem elég gyorsan lehívni, jó célokra is kell fordítani támogatásokat. Ki kell jelölni a magyar gazdaságban azokat a húzóterületeket, ahol a támogatás növelése a munkahelyteremtés bővítéséhez vezet, s megalapozhatja a hosszú távú gazdasági növekedést. 2010-ben csukott szemmel aláírtuk volna azt a problémát, amit ma kell megoldanunk. Arról beszélek, hogy hat év kormányzás után nem az a kérdés, hogy van-e elég munkahely Magyarországon, hanem az, hogy honnan lesz a létrejött munkahelyekhez elég munkavállaló. A kedvező folyamatokat leginkább az autóipar mutatja, ahol a magyar beszállítói kör egyre nagyobb arányban tud kijutni a világpiacra. 2010-ben hat-tíz első körös, jelentős magyar beszállítója volt a hazai autógyáraknak, ma ez a szám 30-50 között van, amelyek az autógyárak külföldi telephelyeire is szállítják termékeiket. Tőke, technológiai fejlesztés és piac kell a magyar vállalkozásoknak, ezt szolgálja az uniós források gyorsított lehívása. A gyorsabb pénzjuttatással olyan versenyelőnyt szeretnénk biztosítani a magyar vállalkozásoknak, ami más pályára állíthatja őket, s egy gyorsabb felzárkózást biztosíthat például az osztrák cégekhez képest. Piac tekintetében pedig arra kell törekedni, hogy újraszervezzük a Balti-tengertől az Adriáig tartó egységes gazdasági teret – már Kossuth is beszélt ilyenről a 19. században.


– A kisvállalkozások támogatása egyike az unió alapértékeinek. Akkor valójában ezek már csak szavak?

– Amikor az Európai Unió keleti bővítése megtörtént 2004-ben, akkor ezzel és az azóta csatlakozott további három tagállammal a nagy nyugat-európai vállalatok valójában megszereztek egy 100-110 milliós zárt piacot, ahol nem kellett szembenézniük a kínai, távol-keleti, amerikai konkurenciával, hisz ezeket távol tartották a vámok. Valójában a fejlesztésre és beruházásokra kapott uniós támogatások sajátosan hasznosultak, ugyanis ezeknek jelentős hányada megrendelések formájában visszakerült a nyugat-európai cégekhez. Számításaink szerint 1 eurónyi befektetés Magyarországra 3 euró megrendelést hozott például a német gazdaságnak. Ez változik most, hogy a hazai vállalkozások fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt.


– Mikorra lesz ez a növekedés érezhető az országos életszínvonalban? A városokban már megmozdult a fogyasztás, de a falvakban még távolinak látszik az európai nívó… Léteznek a kistelepüléseknek szóló célzott programok a friss uniós ciklusban?

– Az a kormány, amely komolyan veszi a nemzeti politikát, nem feledkezhet meg arról, hogy az ország 80 százaléka vidéken él. A jelenlegi kormánynak ráadásul ezen túlmutató ambíciói is vannak, hiszen a nemzet részének tekintjük a határon túli magyarságot is. A mezőgazdaságban jelenleg komoly lehetőségek vannak, hisz ezen a területen alacsony képzettséggel rendelkező emberek tömegeit tudjuk bekapcsolni a munkaerőpiacra. A vidéki munkahelyteremtésre léteznek dedikált uniós fejlesztési támogatások, amiket a megyékben és a megyei jogú városokban koordinálnak. Ez általában megyénként 20-50 milliárd forintos összeget jelent. Emellett miniszterelnök úr már aláírt 19 megyei jogú várossal egy olyan megállapodást, ami a Modern Városok Program keretében kifejezetten a gazdaságfejlesztésre vonatkozik. Ha ezt a két programot végigvisszük, akkor 2020-ra mind a 23 megyei jogú város be lesz kötve a gyorsforgalmi úthálózatba, az összes autópálya el fog érni a határig, és meglesznek azok a gazdasági fókuszpontok minden megyében, amelyre a térség működését építeni lehet. Ez pedig kitűnő alap lesz arra, hogy a térségben a piaci tőke is megjelenhessen.


– Emellett a magyar kormány öt év alatt 40 százalékos reálbéremelést is megcélzott. De ha körülnézünk, azt látjuk, hogy a szomszédos országokban is gyorsan emelik például a minimálbért. Valamiféle változás indult a keleti és nyugati tagországok viszonylatában egy új uniós egyensúly felé mozdulva?

– Amit félelemként határoztak meg az elmúlt években, hogy kétpólusú Európa jön létre, egész másként fog megvalósulni. A beinduló növekedésnek ugyanis nem a mag-Európa tagállamai lesznek a nyertesei. Az már nem kérdés, hogy Európa, Oroszország és az Egyesült Államok között valamiféle szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség a jövőben. Ez viszont a tranzitjelleg miatt óriási lehetőségeket nyit meg térségünk előtt. Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk használni, kettős feladatot kell teljesítenünk. Egyrészt az államnak a gazdasági fejlődés motorjává kell válnia, mert eddig sokszor inkább az akadálya volt. Ennek keretében szűkítjük az állami apparátust, ami jelenleg a dolgozók negyedét fogadja magába, s csökkentjük a bürokratikus jogszabályok erdejét. Magyarországon ma 1500 jogszabály keretezi az élet különböző területeit, ami túl magas szám. A másik pedig, hogy itthon kell tartanunk a fiatalokat.


– Megállítható a fiatalok elvándorlása?

– Valóban, az elmúlt években sok fiatal, élve az uniós lehetőségekkel, külföldre ment dolgozni. A kormány most alternatívát szeretne felmutatni ahhoz, hogy ezek a fiatalok újra Magyarországon találják meg a számításukat. Arra sajnos nem számíthatunk, hogy Közép-Európa bármelyik országa fizetések tekintetében egy évtizeden belül versenyképes lehessen Németországgal vagy Angliával. Életszínvonal tekintetében mégis vonzóak lehetünk. A kint dolgozó magyarok ugyanis sokat kereshetnek, de ahhoz, hogy ebből meg is tudjanak takarítani, szinte tábori körülmények között kénytelenek élni, és pont a fiatalságukat adják el. Ezzel szemben kínál vonzó alternatívát például a csok. Ennek keretében egy magyar fiatal 25 millió forintot kaphat az államtól, amiből közvetlen támogatásként és áfakedvezményként 15 millió vissza nem térítendő – ebből bármelyik vidéki városban egy nagyon szép lakást lehet vásárolni. Emellett vidéken az állami szolgáltatások felzárkóztatására is szükség van, akár a szociális ellátó, akár az oktatási, akár az egészségügyi rendszerben, erre szintén léteznek a megyei jogú városok által koordinált pénzügyi keretek. S ebbe beleértem azt is, hogy legyen a szabadidő tartalmas eltöltésére lehetőség a fővároson kívül is. Az ilyen jellegű programok jelentősen gyorsíthatják a vidék felzárkózását, összekapcsolásuk pedig elengedhetetlen, mert csak együttes hatásuk vezethet Magyarország biztos jövőjéhez.

Szarka Sándor