A szociáldemokrata kancellár közel félórás beszédének nagy részét arra használta fel, hogy ismertesse azt a programot, amellyel a választási kampányban részt kíván venni.

Hirdetés

„Az általános választások előrehozása is a célom. Az előrehozott választáson a polgárok határozhatják meg országunk politikai irányvonalát például arról, hogy Németország mer-e erőteljesen befektetni a jövőjébe”

– hangsúlyozta Scholz.

Megvédte a kormány migrációs politikáját

Stabil nyugdíjakat, a minimálbér emelését, az áfa csökkentését ígérte, valamint kiállt a Taurus cirkálórakéták Ukrajnába szállításának tilalma mellett. Ehhez kér majd bizalmat és támogatást a választóktól.

A kancellár beszédében megvédte kormánya migrációs politikáját. Németországnak szerinte szüksége van a külföldről érkező munkaerőre, ezért örül annak, hogy végre modern bevándorlási törvényt adtak Németországnak.

Friedrich Merz, a CDU/CSU frakcióvezetője, ellenzéki vezető azzal vádolta meg Olaf Scholz szövetségi kancellárt, hogy kormányzása kudarcot vallott, nem élt a kapott lehetőséggel, nem érdemelte ki a bizalmat.

„Ön a háború utáni történelem egyik legnagyobb gazdasági válságában hagyja az országot”

– mondta az ellenzéki frakcióvezető. Megjegyezte, hogy a kancellár beszédében a német gazdaság versenyképessége szóba sem került. „Ön szégyent hoz Németországra” – mondta. A CDU elnöke élesen támadta Robert Habeck (Zöldek) alkancellárt és gazdasági minisztert is. „Ön a németországi gazdasági válság arca” – mondta.

Korábban írtuk

Friedrich Merz, a CDU/CSU kancellárjelöltje élesen visszautasította az SPD azon vádjait, hogy a CDU és a CSU a Bundestag-választáson aratott győzelem után az öregségi nyugdíjak csökkentését tervezi. „Nálunk nem lesz nyugdíjcsökkentés. Aki mást állít, az hazudik” – jelentette ki a CDU elnöke Olaf Scholz állítására adott válaszában.

Politikai fordulatot sürgetett az FDP vezetője

Christian Lindner, az FDP vezetője politikai fordulatot sürgetett a további gazdasági hanyatlás megakadályozására. Elmondta, hogy Németországot súlyosbodó gazdasági válság fenyegeti, amely több százezer munkahely megszűnésével fenyeget.

A volt szövetségi pénzügyminiszter óva intett az államadósság további fokozásától.

„A karnevál hercege farsanghétfőn farsangi fánkot osztogathat, hogy népszerű legyen. De a Német Szövetségi Köztársaságot nem szabad így kormányozni”

– fogalmazott.

Az előzetes jelentések szerint az AfD három képviselője támogatja Olaf Scholz kancellárt a parlamenti bizalmi szavazáson a kereszténydemokrata-keresztényszociális kancellárjelölt, Merz megjegyzései miatt a Taurus cirkálórakéta esetleges ukrajnai szállításaival kapcsolatban.

Jürgen Pohl, az AfD egyik, Scholz mellett szavazó parlamenti képviselője a dpa hírügynökségnek így fogalmazott:

„Egyszerűen megrémít, ahogyan Merz úr itt háborúval és békével zsonglőrködik.”

Amennyiben nem kap többséget a Bundestagban, Scholz – mint mondta – az ülés után azonnal a Bellevue-palotába hajtat és Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknek a Bundestag feloszlatását javasolja. Az elnöknek ezt követően 21 nap áll rendelkezésére a döntés meghozatalára, és 60 napon belül új választásokat kell kiírnia, amennyiben elfogadja a feloszlatásra vonatkozó beadványt.

Mivel a Bundestagban széles körű egyetértés van abban, hogy az eredetileg 2025. szeptember 28-ra tervezett szövetségi választást előre kell hozni, Steinmeier jóváhagyása biztosnak tekinthető.