A magyar politikus az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy lehetőség nyílhat nagyon jelentős – sok milliárd dollár értékű – amerikai befektetésekre, amelyek összemérhetők a jelenleg Magyarországon zajló ázsiai beruházások nagyságrendjével.

Hirdetés

Magyar Levente kifejtette: a tárgyalások megmutatták azt, hogy a politikai kapcsolatok javulása feltétele a gazdasági kapcsolatok dinamikus növekedésének. Megfogalmazása szerint „sorban állnak azok a befektetők, akik készek Magyarországra nagyon komoly tőkét hozni, ha egyszer egy olyan amerikai adminisztráció lesz, amely a kapcsolatok javítására, nem pedig rombolására törekszik”, amire minden esély megvan Donald Trump közelgő hivatalba lépésével.

Fotó: MTI/KKM/Tass Balanka Réka
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Leventét, a minisztérium parlamenti államtitkárát (j) floridai látogatása alkalmával Palm Beach-i otthonában fogadta Péterffy Tamás befektető 2024. december 16-án

A gazdasági kapcsolatok szélesítéséről, befektetésekről szóló miniszterhelyettesi megbeszélések Floridában építettek arra, hogy egy héttel korábban ugyanott, Palm Beach-en találkozott Donald Trump megválasztott amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Magyar Levente látogatása első napján azt hangsúlyozta, hogy Magyarország hosszú időkre visszamenő szoros kapcsolatokkal rendelkezik Florida meghatározó gazdasági szereplőivel, akik közül sokan rendelkeznek magyar családi gyökerekkel. A találkozók sorában szerepelt megbeszélés Péterffy Tamás befektetővel, akit az államtitkár a világ legsikeresebb magyar üzletembereként jellemzett.

A többnapos tárgyalássorozat súlyát aláhúzva kiemelte, hogy Florida állam az Egyesült Államok egyik leggazdagabb és legnagyobb gazdasági teljesítménnyel rendelkező szövetségi állama, növekvő politikai jelentőséggel. Utalt arra, hogy Donald Trump leendő elnök idejének jelentős részét tölti a szövetségi államban.

Korábban írtuk