Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A zrt. becslése szerint 2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság .

Mint írták, a harmadik negyedéves GDP-adat tükrében a kilátások valamelyest romlottak a magyar gazdaság növekedési pályáját tekintve.

Úgy folytatták, hogy az elsősorban geopolitikai helyzetből fakadó árfolyamkockázat továbbra is hordoz bizonytalanságot az importált infláció tekintetében.

A növekedés motorját a következő évben a fogyasztás adhatja, amely a várakozásaik szerint jövőre 3,3 százalékkal növekedhet, a gazdasági akciótervnek és a lakossági állampapírok után járó kamatok kifizetésének köszönhetően. A beruházások terén enyhe növekedésre számítanak, míg az export 5,6 százalékkal bővülhet 2025-ben – összegezték.

Korábban írtuk

A közlemény szerint idén az infláció 3,7, jövőre 3,6, 2026-ban pedig várhatóan 2,9 százalékon alakulhat.

A nemzetközi dezinflációs folyamatok a következő két évben is folytatódhatnak, amelynek pozitív hatása lehet a magyar árszínvonal alakulására – tették hozzá.

Megjegyezték, hogy emellett a következő években is fontos a forint árfolyamának alakulása: gyengébb árfolyam mellett az árszínvonal növekedési üteme továbbra is 3,0 százalék felett maradhat.

A forintárfolyam a jegybank mozgásterét is meghatározza: a következő néhány negyedévben vélhetően alig lesz tér további kamatcsökkentésre, azonban hosszabb távon továbbra is kedvezőbb kamatkörnyezetre számítanak.

Kifejtették, hogy 2024-ben a magyar bruttó hazai termék (GDP) volumene 0,7 százalékkal emelkedhet, a következő két évben rendre 2,6 és 3,1 százalékos bővülésre számítanak.

Az évközi kedvező fogyasztási adatok tükrében az idei évre 4,0 százalékos fogyasztásbővülést várnak, ezt követően 2025-ben 3,3, 2026-ban 2,9 százalékkal növekedhet a fogyasztás.

Az emelkedő reálbérek, az inflációs dinamika csökkenése, a gazdasági akcióterv hatásai, illetve a 2025-ben esedékes lakossági állampapírkamatok kifizetése növelheti a fogyasztási kedvet és enyhítheti a lakosság „óvatossági motívumát”.

A 21 pontos akcióterv két szempontból is támogathatja a lakossági költések növelését: egyrészről a bérmegállapodásokon keresztül a keresetek növelését célozza, másrészről a lakhatási feltételek fejlesztésével a lakossági beruházásokat – új lakás vagy ház vásárlásokat – erősíti – írták.

Jelezték, hogy a beruházások 2024 folyamán várhatóan 9,1 százalékkal csökkennek. A következő évek folyamán a gazdaságpolitika egyik kulcsterületét, a kkv-szektor finanszírozási lehetőségeinek javítása és a beruházásainak támogatása jelenti. Azonban ezzel és az alacsony kamatkörnyezettel együtt is a beruházási aktivitás lassú élénkülésére számítanak, 2025-ben 0,8 százalékkal növekedhetnek a beruházások, 2026-ban viszont már 4,1 százalékos bővülés várható.

A Századvég szerint az export 2024-ben 1,3 százalékkal zsugorodhat, melyet 2025-ben 5,6, 2026-ban 4,6 százalékos bővülés követhet. A magyar exportteljesítmény szempontjából a legmeghatározóbb tényező a külpiaci kereslet, főleg a német autóipari kapacitások alakulása, amellyel kapcsolatban még mindig negatívak a várakozások.

Amennyiben a német ipari teljesítmény újra erősödni kezd és érdemben bővülni tud, az tovább emelheti a magyar exporttermékek iránti keresletet – tették hozzá.

Az import tekintetében 2024-ben 2,4 százalékos zsugorodást várnak, ezzel szemben a következő két évben rendre 5,9, illetve 4,2 százalékkal növekedhet az import.

Összességében 2024-ben és 2025-ben is negatív nettó exportra számítanak, várakozásaik szerint a külkereskedelmi tevékenység csak 2026-tól járulhat hozzá pozitívan a GDP bővüléséhez.

Mint írták, 2024 III. negyedévében a foglalkoztatás csökkenésével párhuzamosan az aktivitás is csökkent, miközben a munkanélküliek száma emelkedett.

„Jól látszik, hogy a tavalyi évben a munkaerőpiacra újonnan belépők közül sokaknak sikerült az elmúlt negyedévben elhelyezkedni. Az aktivitás csökkenése mögött állhat az, hogy a tavalyi évben újonnan belépők csak ideiglenesen váltak újra aktívvá, és az árszínvonal stabilizálódása után távoztak a munkaerőpiacról (tanulók, nyugdíjasok)” – fogalmaztak.

Az új munkaerőpiaci egyensúly megtalálása egyrészt időigényes, másrészt több makrogazdasági folyamat – a globálisan jelentkező autóipari nehézségek, az építőipar lassulása – egyszerre sújtja a munkaerőpiacot, amely a munkáltatókat kivárásra sarkallja.

Becslésük szerint 2024 végére a munkanélküliség eléri majd a 4,6 százalékot, majd 2025-re visszatér a piac a korábbi állapotához, amikor magas foglalkoztatás mellett ismét csökken a munkanélküliségi ráta 4,2 százalékra.

A 2024-re vonatkozó költségvetési előrejelzésük szerint, a 4,5 százalékos GDP-arányos ESA-hiánycél teljesülni fog: már látható, hogy az utolsó hónapra a költségvetésnek kellő nagyságú mozgástere maradt a hiánycél elérésére.

A prognosztizált 73,2 százalékos év végi államadósság szint elérése mögött az a feltételezés áll, hogy a kormányzat megfelelő mértékű intézkedést tesz a csökkenő adósságpálya biztosítása érdekében.

A 2025-ös költségvetési törvényben előrejelzett 3,7 százalékos hiánycélt szigorú költségvetési gazdálkodás mellett jelenleg tarthatónak ítélik, véleményük szerint a legnagyobb negatív kockázatok a költségvetési szervek és szakmai fejezetek kiadásainak tervezett szinten tartásához kapcsolódnak.

A Századvég szerint az államadósság a GDP 72,9 százalékára mérséklődhet, ez mindössze 0,3 százalékponttal magasabb a kormányzati tervekben szereplő államadósság szintnél.