Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az elhangzottakra reagálva fontosnak nevezte, hogy a tények mentén folytassák le a vitákat.

Felhívta a figyelmet, hogy 2006 szeptembere és 2007 júliusa, valamint 2009 augusztusa és 2010 áprilisa között a magyar infláció volt a csúcstartó Európában. Ennek okai kizárólag a költségvetésben látható akkori intézkedések voltak – tette hozzá.

Matolcsy György jegybankelnök pályáját felidézve hangsúlyozta, hogy a jegybankelnök 2001-2002-ben gazdasági miniszterként dolgozott. Azt mondta, hogy a gazdasági növekedés üteme alapján mérve Magyarország ebben a két évben mutatta a leggyorsabb közeledést az EU-s átlaghoz. Hozzátette, Matolcsy György 2010 és 2013 közötti gazdasági miniszterségének az az eredménye, hogy a magyar gazdaságot néhány év alatt sikerült kivezetni egy drámaian meggyengült helyzetből.

Matolcsy György 2013-2019-es első jegybankelnöki ciklusának időszakát értékelve rámutatott, hogy a hat év átlagában a gazdasági növekedés üteme 3,8-3,9 százalékos volt, ami mintegy kétszerese volt az EU-s átlagnak.

Korábban írtuk

Az elmúlt időszakban egyszerre hatott a koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság – mondta Virág Barnabás, megjegyezve, hogy a globális gazdasági helyzetből következő rendkívüli időszakokat Magyarország korábban rendre „IMF-, illetve EU-lélegeztetőgépen” tudta túlélni, most azonban az ország saját erőből oldotta meg a stabilizációt.

Virág Barnabás kiemelte, 2010 és 2019 között csökkent a GDP-arányos adósságráta. Ez a mutató a koronavírus-válság rendkívüli intézkedéséinek következtében 2020-ban nyolcvan százalékra emelkedett, az elmúlt években viszont csökkent, az utolsó erről szóló hivatalos adat már 73,4 százalék – tette hozzá.

Egyetértett azzal, hogy a digitális jegybankpénz a következő évek egyik legfontosabb, a jegybankokat érintő innovációja, valamint a pénzügyi szuverenitás megőrzésének az egyik kulcseleme lesz.

Virág Barnabás leszögezte, hogy továbbra is az infláció mérsékléséért és a tartósan alacsony inflációs közeg elérésért fognak dolgozni.

Hitelezéssel és hitelbővítéssel még senki nem kezelt inflációt – jelentette ki.

Az árfolyam kiemelten fontos változója a gazdaság működésének ezért annak alakításakor a stabilitásra kell törekedni – mondta az alelnök, de egyúttal felhívta a figyelmet, nem szabad egyetlen változót kiragadni és annak mentén megítélni, hogy mi történik a magyar makrogazdaságban.