Az EU nyugat-balkáni bővítése a legalapvetőbb geopolitikai befektetés
A nyugat-balkáni bővítés az egész Európai Unió számára fontos, mivel ez a legalapvetőbb geopolitikai befektetés a béke, a biztonság és a jólét érdekében, amelyek mellett mindannyian elkötelezettek vagyunk – jelentette ki António Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke szerdán Brüsszelben.Costa az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra érkezve hangsúlyozta, hogy a találkozónak kiemelt jelentősége van, egy „stratégia pillanat”, mivel Európa közös identitását és értékeit erősíti. Egy családhoz tartozunk, közös történelmünk és értékrendünk alapozza meg az együttműködésünket – emelte ki.
Rámutatott, hogy a Nyugat-Balkán fokozatos uniós integrációja konkrét előnyöket kínál a polgároknak, például egyszerűbb utazást, gyorsabb és olcsóbb fizetési lehetőségeket, valamint a növekedési terv révén a régió átalakulását.
Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő ugyancsak úgy véli, hogy a Nyugat-Balkán kiemelten fontos az Európai Unió számára, mivel földrajzilag Európához tartozik, és az együttműködés elmélyítése stratégiai jelentőségű.
Mint mondta, a csúcstalálkozón a növekedési tervről tárgyalnak, amely előmozdíthatja a régió fejlődését. Albániával új biztonsági és védelmi megállapodást írtak alá, Észak-Macedóniával pedig már létezik egy ilyen együttműködés, ami további lehetőségeket nyit. Az EU célja, hogy a bővítési folyamat a következő öt évben jelentős előrelépést érjen el – hangoztatta.
Tájékoztatott továbbá, hogy a találkozón Oroszország hibrid fenyegetéseit és az ukrajnai háborút is megvitatják. Véleménye szerint Oroszország nem mutat hajlandóságot a békére, ezért Európa érdeke, hogy maximálisan támogassa Ukrajnát, mivel a harctéri erősség a tárgyalóasztalnál is előnyt jelent. A csúcstalálkozó központi témája az együttműködés erősítése és az orosz fenyegetésekkel szembeni intézkedések kidolgozása – közölte.
Jakov Milatovic montenegrói elnök a csúcsra érkezésekor elmondta: hazája kiemelkedő szereplője a bővítési folyamatnak, mivel az ország az egyetlen, amely már minden csatlakozási fejezetet megnyitott, és hatot már le is zárt. „Ambiciózus célt tűztünk ki, hogy 2028-ra csatlakozzunk az EU-hoz, és hiszünk abban, hogy ez elérhető. Montenegró EU-csatlakozása pozitív üzenetet küldene minden más tagjelölt ország számára, arról, hogy a bővítési folyamat aktív, és a politikai és gazdasági reformok kifizetődnek.
Aleksandar Vucic szerb elnök arról beszélt, hogy ”jó és nyílt„ vitára számít az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón, és megjegyezte, hogy ”Belgrád képes lesz válaszolni azokra a valótlanságokra, amelyeket egyesek Szerbiáról állítanak.„
”Arra számítok, hogy jó és nyílt vitát fogunk folytatni. Úgy vélem, jövő év elején csatlakozhatunk az Egységes Euró Fizetési Övezethez (SEPA), ami fontos a vállalataink és a külföldön élő embereink számára„ – jelentette ki.