Több mint 160 program valósult meg a magyar-török kulturális évad keretében
A magyar-török kulturális évad keretében Magyarország több mint 160 kulturális, összművészeti és tudományos programot valósított meg Törökország 17 városában, mintegy hatvan intézmény részvételével – hangsúlyozta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a program budapesti zárórendezvényén mondott beszédében csütörtökön, a Nemzeti Színházban.A miniszter kiemelte: bár a kulturális évad véget ért, a kapcsolat a két ország között nem szakad meg, hiszen 2025-ben egy innovációs évet indít közösen Magyarország és Törökország.
Hoppál Péter, az évad lebonyolításáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: minden idők legnagyobb és legsikeresebb kulturális évadát valósították meg a szervezők. Azt mondta, Magyarország Európa közepén is büszke ázsiai kulturális gyökereire, amelyekből számos „pillanatot” tudott felvillantani az évad, valamint felidézhették a két nemzet honfoglalás előtti kapcsolatát is az évadban közreműködő művészek, programok, intézmények segítségével.
A programsorozat egyik legnagyobb eredménye volt, hogy sikerült megteremteni a magyar kultúra láthatóságát Törökországban, továbbá megalapozta a két ország kultúrán túlmutató gazdasági és politikai együttműködéseit is – hangsúlyozta a kormánybiztos.
Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete felidézte, hogy az eseménysorozatot ünnepélyesen lezáró gálaműsort december 12-én tartották Ankarában, ahol magyar és török művészek közös produkcióját láthatta a közönség. Az eseményen részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Hankó Balázs és Hoppál Péter is, a vendéglátó Törökországot pedig Recep Tayyip Erdogan elnök és Mehmet Nuri Ersoy kulturális és turisztikai miniszter is képviselte.
A nagykövet hangsúlyozta: az évad kiemelt célja volt, hogy az utóbbi évek politikai kapcsolataiban elért dinamizmus hatással legyen az emberek közti kapcsolatokra is, és a kulturális értékek erejével új barátságokat építsen a két nemzet között. „Büszkén mondhatom, hogy a kulturális év minden tekintetben nagyon sikeres és eredményes volt” – hangsúlyozta.
A nagykövet kifejtette, hogy Magyarország 14 különböző városában 110 eseményt rendezett meg Törökország, mintegy 1000 török művész, kézműves, akadémikus, író és szakértő részvételével. A programokon több mint egymillió magyar néző, látogató vett részt. Emellett, mint mondta az évad hatásai a turizmus élénkülésében már most láthatók, hiszen az első 10 hónapban 15 százalékos növekedést tapasztaltak a Magyarországra látogató török turisták számában.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmazott: a kulturális évad során hidak képződtek a két ország között, olyan kapcsolatok születtek, olyan projektek tervezése és szervezése kezdődött el, ami hosszú évekre vagy akár évtizedekre fogja meghatározni a török-magyar kulturális kapcsolatok alakulását.
A program végén az együttműködő intézmények elismerő oklevelet vehettek át Hankó Balázstól és Hoppál Pétertől.