Hirdetés

Deutsch Tamás a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban kiemelte: az erzsébetvárosiak és a terézvárosiak azt kérték, hogy fejlesszék a VI. és a VII. kerület egészségügyi intézményeit is.

A kormány döntésének köszönhetően a Péterfy Sándor Utcai Kórház csaknem 2,4 milliárd forintból újul meg. Felújítják a szakrendelőt, új orvosi műszereket szereznek be. A volt MÁV Szakrendelő orvosi rendelőit pedig 940 millió forintból modernizálják. A fejlesztéseknek köszönhetően a terézvárosiak és az erzsébetvárosiak még magasabb szintű ellátásban részesülnek a lakóhelyükön – mondta.

Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy a 2010-es kormányváltáskor „a romokban lévő egészségügyet a feje tetejéről a talpára kellett állítanunk”. Amíg a 2010 előtti baloldali kormányok 600 milliárd forintot elvontak az ágazattól, kórházakat zártak be és vizitdíjat vezettek be, addig az elmúlt 14 évben a polgári kormány mintegy 30 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre, ami a rendszerváltoztatás óta soha nem látott mértékű összeg – mondta.

Hozzátette: 2025-ben egészségügyi célokra több mint 3700 milliárd forint fog rendelkezésre állni, ami 2500 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt.

Korábban írtuk

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban megújult 91 vidéki kórház, 54 rendelőintézet, 107 mentőállomás, megépült 23 új rendelőintézet, 41 új mentőállomás megújult vagy felépült 600 háziorvosi rendelő mellett.

Deutsch Tamás szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2010 óta az egészségügyben volt a legnagyobb arányú a béremelés. A kormány négy és félszer többet fordít az egészségügyben dolgozók bérére, mint a baloldali kormányok – hangoztatta.

A videóban Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője arról beszélt, hogy a kormány 133 milliárd forintot költött a budapesti egészségügyi intézmények fejlesztésére 2016 és 2023 között, az Egészséges Budapest Program folytatásában pedig újabb 7,7 milliárd forint támogatás érkezik a fővárosba és környékére.

Beszélt arról is, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-gégészeti osztálya országos centrumként is működik, ezért kiemelt jelentőségű a mostani támogatás, amely olyan fejlesztéseket tesz lehetővé, amik nagyban segítik az intézetben zajló gyógyító munkát.