Fotó: Demokrata/T. Szántó György
Hirdetés

Üveges Huba elmondta, hogy bár nagy a titkolózás az új fegyver körül, a jelekből úgy tűnik, hogy az orosz mérnökök 2019 óta fejlesztik az Oresnyikot. Vita zajlik az eredetéről, mert egyes elemzők szerint egy kicsit korábbi rakétatípus, az RSZ-26 bázisán kezdődött meg a munka, mások viszont cáfolják ezt, és a két fegyver közötti alapvető különbségekre utalnak. Például arra, hogy az Oresnyik folyékony, az RSZ-26 viszont szilárd hajtóanyaggal működik.

Az új rakéta maximális hatótávolságát körülbelül 5500-6000 kilométerre becsülik a szakértők. A fegyver hat nagyobb robbanófejjel rendelkezik, magyarázta Üveges Huba, ezek pedig további, kisebb robbanófejekre oszlanak. Összesen 36 darabra. Becsapódásuk relatíve nagy területet fed le, és az osztódás miatt szinte lehetetlen elhárítani őket. Üveges Huba szerint a rakéta másik fontos tulajdonsága a sebesség.

Az Oresnyik képes 600 kilométer magasságba is felemelkedni – egyes elemzők 1500 kilométeres magasságról is beszélnek –, és amikor onnan a föld felé száguld, sebessége eléri a 10 Machot, azaz a hangsebesség tízszeresét. (1 Mach = 1225 km/h.) November 21-én próbálták ki élesben az a fegyvert az oroszok. A dnyiprói Juzsmazs hadiüzemre csaptak le vele, a meglepett ukrán radarkezelők szerint akkor legalább 14 ezer kilométeres tempóban ért célba az Oresnyik. Csak összehasonlításként teszi hozzá Üveges Huba, hogy a másik híres orosz rakéta, az Iszkander a hangsebesség hétszeresére képes.

A dnyiprói hadiüzemet letarolta az Oresnyik, de egy mellette lévő gyárat is lesöpört a „térképről”. Annak ellenére, hogy fejeiben csak semleges töltőanyagok, illetve érzékelő műszerek voltak. Ezt az ukrán vizsgálat is elismerte. Vagyis az Oresnyik már pusztán a becsapódási energiájával is képes volt a hatalmas rombolásra. A támadás maga egyébként válasz volt arra az ukrán akcióra, amelyben amelyben Kijev már rendelkezett azzal az amerikai és nyugat-európai felhatalmazással, hogy Oroszország belső területeire is kilőhet amerikai ATACMS, illetve brit-francia fejlesztésű Storm Shadow rakétákat. Volodimir Zelenszkij november 19-én ki is adta a parancsot az indításukra.  

Elterjedt, hogy az Oresnyik képes kiváltani a nukleáris fegyvereket. Üveges Huba úgy véli, ez csak egy, a média által felkapott tévedés. De azért nem teljesen alaptalan az állítás. Az elemző Vladimir Putyin orosz államfőt idézte e ponton, aki azt mondta, hogy több Oresnyik egyidejű indítása és becsapódása valóban olyan hatást kelthet, mintha a célt nukleáris támadás érte volna. Csak elmarad a sugárzás…

Természetesen nincsenek csodafegyverek, vagyis már javában folyhatnak a nyugati világban, mindenekelőtt az Egyesült Államokban az Oresnyik elhárítására alkalmas védelmi rendszerek fejlesztései. Üveges Huba meg is említ egy amerikai rakétát, a Dark Eagle nevű fegyvert, amelyet úgy tüntet fel a nyugati média, mintha az Oresnyik ellenpárja lehetne. Valójában nem az. Már csak azért sem, mert Üveges Huba szerint a Dark Eagle csupán a hangsebesség ötszörösével repül, és ez csak a két régebbi fejlesztésű orosz rakétával, a Kindzsállal, és a Cirkonnal állítja párba. Kétségtelen előnye az amerikai fegyvernek, hogy repülés közben irányítható, azaz tetszés szerint változtatható a pályája, vagyis megtévesztő manőverekkel közelíthet a célja felé. Az Oresnyik erre nem képes, Üveges Huba szerint 10 Machos sebességnél ez felesleges is lenne.

Nagy különbség az orosz és az amerikai rakéta között, hogy az Oresnyikot szárazföldi, mobil kilövő állásból indítják, az amerikai Dark Eagle-t viszont hajókról, pontosabban Zumwalt osztályú, lopakodó kialakítású rombolókról, illetve Ohio osztályú tengeralattjárókról. A szakértő úgy véli, a tengeri indítást könnyebb felderíteni, de ha földi, mobil eszközökről startol a rakéta, azt nehezebb. Egy mobil állomás – értsd kerekeken guruló indítóegység – a kilövés után azonnal pozíciót válthat, elbújhat egy erőben, behúzódhat egy romos városrészben, és így tovább… A nagy vízfelületeken sokkal jobban behatárolható az indítás helye, még egy tengeralattjáró esetében is.

Nem a fegyverek ódáját szerettük volna zengeni e helyütt. Csak arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy a sokszorosan lebecsült orosz haderő valójában igen komoly képességekkel rendelkezik a nem nukleáris eszközök terén is. Ezt a realitást pedig tudomásul kellene vennie Brüsszelnek is, mielőtt belefogna öngyilkos kalandjába, azaz katonákat küldene az ukrán-orosz frontra. A magyar cél éppen az, hogy elmaradjanak a brutális rakétapárbajok, és elhallgassanak végre a fegyverek Ukrajnában.

Korábban írtuk