Blaskó Péter Berlioza hadat üzen az összes konvenciónak
A belénk rögzült konvenciókkal szembesít a világhírű zeneszerző, Hector Berlioz életen át tartó plátói szerelme és egy éjszaka alatt tett szenvedélyes vallomása a félszázada áhított nőnek, Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában. Mi több, azt a kínos kérdést is felteszi: lehet, hogy megfelelési kényszereink miatt egész életünkben becsaptuk magunkat? Nem sokkal a színpadi bemutatója után elkészült a dráma tévéfilmes verziója is. Naphosszat elnéznénk a két főszereplő lenyűgöző játékát, a darab adaptációja pedig ráerősített a másfélórás televíziós filmek létjogosultságára is. Az alkotást december 26-án 20:35-kor tűzi műsorára a Duna.
Az időskori szerelem drámájaként emlegetik Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabját, amely kimondja, hogy bár a test már nem fiatal, a lélek éppen olyan szenvedéllyel ég, mint évtizedekkel korábban. Vagy akár fél századdal ezelőtt, hiszen Hector (Blaskó Péter) egészestés vallomásának közepe táján úgy fogalmaz: ötven év óta útban vagyok maga felé.
Estellát (Udvaros Dorottya) kis kamaszként látta meg először, azóta bálványozta és képtelen volt felejteni. Az idő múltával egyre bizonyosabb lett abban, hogy ő élete egyetlen szerelme, és bár sohasem teljesült be a vágy, az összes sikeréhez a nő adta az inspirációt. Látszólag útjaik különváltak, a férfi időről időre levelet ír, túl a hatvanon pedig eljutott oda, hogy addigi életéből szinte mindent megkérdőjelezzen, legalábbis másodlagossá tegyen a szerelem mellett, ami számára kizárólag Estellát jeleni. Ennek a röpke estének a története Hubay drámája, egy meglepetésszerű találkozásé, ezernyi kérdéssel. És ha a nőnek már önmagában is nehéz egy múltból érkező hősszerelmes lelkesedését fogadnia, ráadásul a vallomás minden olyan kérdéssel szembesíti, amit önmagának is félt feltenni. Kihagyott helyzetekről, rossz döntésekről, élethazugságról és az idő hatalmáról, ami számára – úgy véli – ugyanúgy lehetetlenné teszi a szerelem megélését, mint a zsibbasztó megfelelési kényszerei.
Rátóti Zoltán kilencvenperces munkája egyetlen pillanatra sem veszíti el a figyelmünket, az elsőfilmes alkotó biztos lehetett abban, hogy két nagyformátumú színész éppen úgy elviszi majd a filmet, mint amilyen sikere volt találkozásuknak korábban a Nemzeti Színház színpadán ebben a darabban. Tudta, hogy a két színész arcjátékát a kamera közelségéből is meg kell mutatni, hiszen annyi rétege kerül elő dialógusuknak, ahogy Hubay Miklós remekművében egy romantikus találkozás apropóján mélyebbre és mélyebbre merészkednek a létezés alapvető kérdéseit is érintve. Az eredmény pedig egészen érzékeny játék lett: az örökké felröppenő boldogság reményének és az attól való félelem kettősének tánca.
Udvaros Dorottya alakításában pont ugyanolyan intenzitással van jelen mindkét érzelmi állapot, az önvédelem és a vágyakozás, és szinte szavak nélkül leolvashatjuk rezdüléseiből a végpontok folyton felvillanó indítékait. Végletek között játszik Blaskó Péter Hector Berlioza is, noha érzelmeiben megrendíthetetlen és rég legyőzte már az öregkori szerelem miatti szégyenérzetét, a nő reakciói alakítják és színezik minden gesztusát. A színész fiatalokat meghazudtoló hévvel játszik, egyszerre sodor magával lendülete és gondolkodtatnak el mélyen a polgári normalitást és a konvenciókat megkérdőjelező állításai. Blaskó Péterből áradó tűz meggyőz a szerelem kortalanságáról, Udvaros Dorottya pedig úgy sugárzik nőiességében, mint ahogyan Tolnay Klári, aki számára egykor íródott ez a szerep. A legenda szerint a színésznő Hubay Miklósnak azt mondta: Tudja, én olyan szerepet szeretnék, amelyben öregen is vonzom a férfiakat, süssön belőlem a…az Eros!”
Sinkovits Imre volt a partnere, a siker pedig akkora, hogy negyven éven keresztül játszották a színészóriások. Az akkori szereposztás arra is ügyelt, hogy a hódoló zeneszerző megtestesítője, közel tíz évvel fiatalabb legyen a múzsáját alakító Tolnaynál, ahogyan azt Hubay megírta. Ezzel az író annak a konvenciónak fordított hátat, amely szerint ideális párkapcsolat az, amiben a férfi az idősebb. Bár a film szereposztásakor nem volt szempont, hogy ebben is maradéktalanul megfeleljen a darabnak, Blaskó Péter túlfűtött szenvedélye kortalanná teszi alakját.
A ráckeresztúri Pázmándy-Brauch-kastély adja azt a nagypolgári miliőt, amelybe Hubay álmodta szereplőit, a történet szinte egyetlen helyszínen, a kastély szalonjában játszódik, felidézve a tévéjátékok és a színpadi közvetítések régvolt hangulatát. A fiatalok jelenléte mintegy keretet ad a történetnek, az idő és az időtlenség kérdése a szerelem kontextusában a későbbi nemzedék tükrében válik igazán kézzelfoghatóvá. Estella lánya Charlotte (Tóth Auguszta) az ajtó mögött lapulva hallgatja végig Hector vallomását, közben be-benyit, alkalmatlankodik, kizökkent, mégis a film végén ébred rá, hogy most értette meg mi az a mindent elsöprő szerelem. A főszereplők sorsa nyitva marad, Hubay ránk bízza a történet folytatását, mindenesetre míg a mögöttük járó generáció a játékidő elején ironizál az idősek románcán, Hector Berlioz jelenléte, akár egy lavina a darab végére visszavonhatatlanul elindít valamit. Maga az író burleszk és tragédia műfaji megjelöléssel látta el a drámát, ami egyszerre megmosolyogtat és megríkat, de végső soron képes arra, hogy egy másik dimenzióba kerülve szemléljük vélt boldogságunkat.
