Hirdetés

Menczer Tamás azt mondta: a Demján Sándor-programban a kkv-k tőkejuttatásban és kedvezményes hitelben is részesülhetnek. Sőt a kormány elindítja az 1+1 programot. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalkozó fejleszteni szeretne, és betesz egy forintot, akkor a kormány is mellétesz egy forintot – emelte ki. Hozzátette: mindez lehetővé teszi a kkv-k számára az úgynevezett méretugrást, a méretük jelentős növelését, sőt akár az exportpiacokra történő kilépésüket is.

A kkv-k támogatása azért is fontos, mert a magyar munkavállalók 75 százaléka ezeknél a vállalkozásoknál dolgozik – hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Ilyen program a kkv-k számára még soha nem volt, most már van – zárta szavait Menczer Tamás.

Korábban írtuk