Hirdetés

A százéves ex-elnök, Jimmy Carter temetéséről ugyanis olyan videók láttak napvilágot, amelyek tanúsága szerint a demokraták eleddig utolsó sikeres elnöke, Barack Obama mintha képtelen lenni ellenállni Donald Trump humorának. A felvételeken az látszik, ahogy a hivatalos szertartás megkezdése előtt a korábbi és a leendő elnök kifejezetten kedélyesen beszélgetnek, sőt, Barack Obama jóízűt nevet is utódja poénjain.

Ami persze azért is különösen érdekes, mert a kampányban végig azt hallhatták az amerikai választópolgárok, hogy Donald Trump „szó szerint Hitler”, ám megválasztása után nemcsak Joe Biden, hanem már Barack Obama is láthatóan kifejezetten élvezi „Hitler” társaságát.

Korábban írtuk