Az összefogásnak köszönhetően az adventi időszak alatt közel 71 ezer élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók, és több mint 550 tonna élelmiszert osztottak szét országszerte az önkéntesek. A melegételosztások során több mint 21 ezer adag ételt biztosítottak a leginkább rászorulók számára. Az Angyalbatyu- akció közel 30 ezer hátrányos helyzetű gyermeknek hozott örömet karácsonyi ajándékaival, miközben több mint 500 karácsonyfa tette meghittebbé egy-egy család ünnepét. A téli időszakban több mint 2600 mázsa tűzifával segítették a szűkölködő háztartásokat, összeségében csaknem 60 ezer család számára nyújtottak közvetlen támogatást különböző formában.

Hirdetés

A karitászcsoportok az adventi időszakban számos eseményt és segítő akciót szerveztek. Karácsonyi vásárokon vettek részt több településen, például Székesfehérváron, Győrben, Szegeden, Szőregen, Szegváron és Gerendáson, az itt
befolyt adományokat a rászorulók támogatására fordították. Emellett kézműves foglalkozásokkal is gyűjtöttek adományokat.

Idősek otthonaiban karácsonyi ünnepségeket tartottak, különleges programokkal és ajándékokkal kedveskedve. Hasonló eseményeket szerveztek fogyatékossággal élők számára is. Gyermekeknek Mikulás- és karácsonyi ünnepségeket rendeztek
többek között Budapesten, az Esztergom-Bajóti régióban és több plébánián, amelyeken több száz gyermek vehetett részt.

Kiemelt figyelmet fordítottak a magányos emberekre, emellett lelki estek és betlehemezések szervezésével gazdagították az ünnepi készülődés időszakát. Szükség szerint gyógyszertámogatást, tartósélelmiszer-támogatást krízissegélyt biztosítottak, valamint hajléktalanokat láttak el téli ruházattal, meleg étellel és tisztálkodási csomagokkal.

Kórházaknak és börtönöknek jelentős adományokat ajánlottak fel, többek között ruházatot és tisztálkodószereket. Szeretetvendégségeket szerveztek országszerte, ahol a rászorulók ünnepi vacsorát kaptak. Az „Egymillió Csillag a Szegényekért” akció során mécsesgyújtással hívták fel a figyelmet a szegények megsegítésére.

Az Országos Karitász Központ karácsonyi koncertje, amelyen 90 közreműködő szórakoztatta a közönséget a Szent István-bazilikában, több mint 800 fő részvételével zajlott, és jelentős támogatást nyújtott a jótékonysági szervezet gyermekeket célzó idei fejlesztési programjaihoz. Az Bazilikánál található hagyományos adventi vásáron a Karitász-faházban a megváltozott munkaképességű támogatottak kézműves termékeiért cserébe fogadtak adományokat az önkéntesek.

A program sikere és hatása tovább nőtt a 1356-os adományvonalon beérkezett közel 10 000 hívás, valamint a 39,5 millió forint célzott online pénzadomány segítségével. Az összegyűlt adomány lehetőséget biztosít arra, hogy a téli
krízishelyzetekben egészen tavaszig támogatást nyújtsanak a szükséget szenvedőknek. Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója kiemelte: „Hálásak vagyunk minden támogatónkért, munkatársunkért és önkéntesünkért, akik szeretetből cselekedtek, és együtt tettek a legelesettebbekért. Közös munkával meleget vittünk a házakba, és remélhetőleg a szívekbe is. A tél még tart, de az összegyűlt adományok és a rengeteg segítő szándék erőt ad ahhoz, hogy folytassuk a téli krízishelyzeti segítségnyújtást.„

A humanitárius szervezet a téli hónapokban országszerte meleg ruhával, tűzifával és szükség esetén kályhával segíti a nélkülözőket, miközben további programjait is folytatja. Bátorítanak mindenkit, hogy továbbra is támogassák tevékenységüket – hiszen a szeretetből fakadó jótékonyság nem érhet véget az ünnepek elmúltával.