Élesen bírálták Elon Musk Németországgal kapcsolatos kijelentését
A Jad Vasem holokauszt-emlékközpont vezetője és a lengyel kormányfő vasárnap élesen bírálta Elon Musk amerikai milliárdos üzletember Németország múltjával kapcsolatos kijelentését, amelyet az Alternatíva Németországért (AfD) párt hallei kampánynyitó rendezvényén tett előző nap.A szombati gyűlésen videokapcsolat segítségével mondott beszédében az amerikai milliárdos ismételten a támogatásáról biztosította az AfD-t, amely szerinte „a legjobb remény Németország számára”.
„Oké, hogy büszkék arra, hogy németek. Küzdjenek Németország fényes jövőjéért” – mondta, s úgy fogalmazott, hogy a gyermekeknek nem kell bűntudatot érezniük a szüleik bűneiért. „Túl sokat foglalkoztak a múlt bűneivel, túl kell ezen lépnünk” – tette hozzá Musk. Dani Dajan, a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeum igazgatója kijelentette, hogy nem ért egyet a Tesla és a SpaceX vezetőjével.
„Ellentétben Elon Musk javaslatával az ország és népe sötét múltjának emlékezete és elismerése kulcsfontosságú a német társadalom alakításában. A nácizmus áldozatai számára sértő lenne, ha ez nem volna így és világos fenyegetést jelentene Németország demokratikus jövőjére” – tette hozzá. Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap baljósnak nevezte az amerikai milliárdos kijelentéseit az egykori auschwitzi náci haláltábor felszabadulásának január 27-i évfordulója előtt.
„Az AfD gyűlésének főszereplőitől elhangzott szavak Nagy-Németországról és annak szükségéről, hogy elfeledjük a német bűntudatot a náci bűncselekményekért, túl ismerősen és baljósan csengtek. Különösen pár órával Auschwitz felszabadításának évfordulója előtt” – írta Tusk az X-en.
