Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke és frakcióvezetője a CDU/CSU kancellárjelöltje (b) és Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió, a CSU elnöke egy berlini CDU-rendezvényen 2025. február 3-án
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Hirdetés

„Itt az idő, hogy a politika felocsúdjon és megértse: hatalmas kihívások vannak, minden nap számít” – olvasható a Sürgősségi programunk a jólét és biztonság szavatolására című dokumentum bevezetőjében.

Az egyhangúlag elfogadott, 15 pontból álló program a kereszténydemokraták választási programjának lényegi elemeit, Friedrich Merz pártelnök bevándorlási szigorításait, így azt az ötpontos tervet is tartalmazza, amelynek részét képezi az illegális migránsok visszautasítása a határokon és a tartós határellenőrzések bevezetése is. Carsten Linnemann, a CDU főtitkára úgy fogalmazott, hogy a sürgősségi program „a hitelességet is érezhetően hivatott növelni”. Hangsúlyozta, hogy amennyiben a február 23-i parlamenti választás nyomán kormányra kerülnek, úgy az egyes pontokat legalább a kabinet szintjén a nyárig kezelésbe kívánják venni.

Friedrich Merz, aki egyben az úgynevezett uniós pártok kancellárjelöltje, kijelentette, hogy „készek ismét előre vezetni Németországot”.

A CDU bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, Markus Söder a kongresszuson tett felszólalásában kijelentette, hogy egyedül a CDU/CSU pártszövetsége képes megakadályozni a tőlük jobbra álló Alternatíva Németországért (AfD) párt újabb sikerét. „Nem engedhetjük át országunkat az AfD-nek” – húzta alá. „Ismételten azt mondjuk, hogy nem, nem és nem bármiféle együttműködésre az AfD-vel” – mondta, hozzátéve, hogy a CDU/CSU „teljes eltökéltséggel” küzdeni fog az AfD ellen.

A sürgősségi program a gazdaságra és a biztonságra helyezi hangsúlyt. A dokumentum szerint minden egyes döntésnél gondosan fognak arra figyelni, „hogy az a német gazdaság versenyképességét, illetve az emberek jólétét és biztonságát szolgálja”.

A CDU pártkongresszusát a CityCube rendezvénycsarnokban mintegy 700 rendőr biztosította. A hatóságok szerint a csarnoknál közel tucatnyi tüntetést jelentettek be, amelyek többségét amiatt tartják, hogy a CDU egyik határozati javaslata szerdán mások mellett az AfD párt támogatásával kapott többséget a parlamentben.