Lassan három évtizedes rejtély számomra, hogy mihez ért Jeszenszky Géza. Mert valamihez csak értenie kell. Abban az 1990-es kormányban miniszteri tárcákat nem osztogattak dilettánsoknak. Vagy mégis?

Olvassuk csak el, mit mondott Jeszenszky Géza az LMP-közeli szervezet minapi konferenciáján, és tűnődjünk együtt egy cseppet. Ő még mindig ott tart, hogy a világ a csillagos-sávos lobogó árnyékában született. Jeszenszky Géza életét és működését átszövi a bizonyság, hogy a magyar ember vagy szükségszerűen nyugati kultúrlény, vagy árva lópikula hangja a vaksötétben. Hogy az oroszok velejéig gonoszok, rosszat akarnak nekünk, ellenben uniós és amerikai partnereinkkel, akik persze, csakis jót.Jeszenszky Géza ezúttal arról is beszélt, hogy Brüsszel nem az új Moszkva, és mostanában olyan agymosás folyik Magyarországon, amely őt a második világháború alatti időkre emlékezteti. Arra is intette a magyar külügyi vezetést a bölcs diplomata, hogy ne hepciáskodjunk (ugyanezt a szót használta egykori orosztanárom, aki kínzás terhe mellett sem mondta volna ki az erdélyi magyarok szóösszetételt, a másik kedvenc szava pedig mi más, mint a magyarkodás volt…). Jeszenszky Géza továbbá szóba hozta, hogy az Orbán-kormány keleti nyitása sikertelen, nem csapódhatunk ide-oda kompországként, s hogy keleti és déli nyitás helyett nyissunk inkább a balti államok és a skandináv térség felé, északra.

Istenem, csak ne emlékeznék Jeszenszky Gézára az Antall-kormányból, bizony Isten, el is hinném, amit mond. Csakhogy – fájdalom – nagyon is emlékszem. Nehéz volna elfelejteni azt az 1990 utáni időszakot. Amikor Jeszenszky Géza imádott nyugati világa előbb birtokba vett bennünket, majd mire felpislantottunk, megszűntek a magyar ipar sikerágazatai, leépültek teljes iparágak, megérkezett a harmadosztályú élelmiszerszemét a multikkal, a téeszelnökök einstandolták a magyar termőföldet, a pufajkás gyilkosok meg vígan teniszeztek, és minden hónapban állami nyugdíjat hozott nekik a postás.

Mondhatjuk persze, hogy Jeszenszky minderről nem tehet, inkább nézzük szűkebb működési területét. Tegyük fel a kérdést például, miért nem adtak azonnal állampolgárságot a kárpát-medencei magyaroknak? Miért építették le villámgyorsan meglévő orosz diplomáciai és gazdasági kapcsolatainkat? Miért nem zavarták el két nappal a győztes választás után az összes kommunista diplomatát a külügyi szolgálatból? Miért asszisztáltak Magyarország tekintélyének lerombolásához, miért engedték, hogy Gheorghe Funarok és Vladimir Meciarok mossák fel velük a padlót minden áldott reggel?

Volna hát mit kérdezni Jeszenszky Gézától, de most inkább ő kérdez. És mi válaszoljunk neki: nem, tanár úr, a való világ nem lelhető fel az egyetemi tananyagban. Abból a tényből például, hogy Ön Oslóban dolgozott magyar nagykövetként, nem következik az a következtetés, hogy nekünk nyitni kellene Norvégia felé. Nem kell nyitnunk. Légvonalban 1515 kilométer a távolság, autóval húsz óra, a diplomáciában meg még több. Magyarország és Norvégia között olyan – magyar szempontból – tökéletesen érdektelen országokat találunk, mint Szlovákia, Lengyelország, Németország.

Kár, hogy Jeszenszky Gézának egészen Norvégiáig terjed a horizontja, elég lett volna a virágzó visegrádi együttműködést szóba hoznia az LMP konferenciáján, de érthető, hogy gyanús ellenatlantista puccskísérletekről nem beszél. Arra meg nagyon vigyáznia kéne Jeszenszky Gézának, hogy a baltiakkal példálózzon: abban a három országban a lakosság majdnem fele orosz, gondolom, így már nem olyan kerek a történet, az ellenség keze oda is betette a lábát (a Tallinn-Budapest tengely egyébként pompás ötlet, ehhez is gratulálunk, mit fogunk csereberélni, ribizlilekvárt vízipisztolyra)?

Máskülönben lehet, hogy Jeszenszky Géza egyszerűen csak hazaérkezett, amikor vette a kalapját, és ellátogatott az LMP konferenciájára. Az egész világ recseg-ropog, megdőlnek a tabuk, haldoklik a Bretton-Woods-i rendszer, Washingtonban Trump az úr, a britek kilépnek az unióból, Európa határain tombol a dzsungelrock, a politikai korrektség köszöni, nagyon, de nagyon rosszul van – de egy kellemesen belterjes konferencián, elméletben, bármi megtörténhet.

És ebben ez a szép. Elméletben bármi. A valóság meg jól elvan magában. Éljen és virágozzék a norvég és a magyar nép megbonthatatlan barátsága!