Sára Botond: A DK-s polgármester nem home office-ban ül, hanem börtönben
Több jogszabály rendelkezéseiből is egyértelműen az következik, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek – mondta a Mandinernek adott interjújában a budapesti főispán.
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/sara-botond-a-dk-s-polgarmester-nem-home-office-ban-ul-hanem-bortonben-950233/

Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés
Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt 2024 augusztusa óta letartóztatásban van, de továbbra is megkapja fizetését és juttatásait. A kormányhivatal szerint ez jogszerűtlen, ezért törvényességi felhívást tett az önkormányzat felé, hogy állítsák le a kifizetéseket és követeljék vissza az eddig kiutalt összegeket, amelyek elérhetik a 10 millió forintot.
A februári testületi ülésen a baloldali többség nem hozott döntést az ügyben, ezért a kormányhivatal bírósághoz fordul. Ha Kiss Lászlót jogerősen elítélik és eltiltják a közügyektől, mandátuma automatikusan megszűnik – írja a Mandiner.
Sára Botond szerint egyértelmű, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
