Nem csak bot és vászon, hanem zászló – erre tanít minket Kosztolányi Dezső. A magyar nyelv Szabadkán született virtuóz zsenije pontosan ismerte a jelképek jelentőségét és fontosságát. A közösségi szimbólumok értékrendet, világnézetet, hovatartozást fejeznek ki.

Amikor Buda várára 1541-ben a török ármádia kitűzte a lófarkas zászlót, az idegen hatalmi jelvény a magyar államiság elbukását, az oszmán birodalom diadalát hirdette. Később a szovjet hősi emlékművek, a megszállók vezéreinek neveit megörökítő közterület-elnevezések is az alávetettséget voltak hivatva tudatosítani a magyarságban. A trianoni utódállamok ugyancsak szervezett tudatossággal üldözik a magyar önazonosság jelképeit. E jelképek ugyanis mi vagyunk.

A budapesti Országház épületén Magyarország lobogóját és a székely zászlót lengeti a szél. Előbbi az önálló magyar államiság folytonosságát hirdeti, utóbbi a történelemben példátlan kíméletlenséggel széttépett magyarság újraegyesítésének létparancsára figyelmeztet.

2010 előtt, a magyarellenesség és az idegen érdekek gátlástalan, cinikus kiszolgálásának gyarmati időszakában az Európai Unió kék alapon sárga csillagai is magabiztosan uralták a látóteret, később azonban eltávolíttattak a Parlament épületéről. Helyesen, hiszen a magyar állami önállóság szimbólumán, a törvényhozás épületén nincs helye idegen hatalmi jelvényeknek.


Vannak azonban olyanok, akik gyűlölik a nemzeti önállóságot, és az élet valóságával, a történelem szervességével szembehelyezkedve elszántan munkálkodnak a nemzeti lét megsemmisítésén. Beteg világnézetük jelképválasztásaikban is megmutatkozik. Minap néhány száz gyökértelen, magyarellenes őrjöngő – egy külföldi magánhatalom egyetemnek álcázott, George Soros által alapított budapesti janicsárképző rezidentúrája működésének törvényes keretek közé terelését célzó jogszabály-módosítás ürügyén – az Országház előtt lármázott, és mindenáron ki akarta tűzni az Európai Unió zászlóját.

A magyar törvényhozás épületén Kádár János, de még Rákosi Mátyás hazafiatlan, lélekgyilkos diktatúrái idején sem lobogott soha az Európai Unióhoz képest egyébként nagyobb önállóságot engedő KGST zászlója. A nemzetellenes bolsevizmus nem merte ennyire cinikusan és nyíltan provokálni a magyarságot.

Soros ügynökeinek és hasznos idiótáinak azonban nincsenek gátlásaik. Nem csak a hatalomra, a gazdasági erőre és a vagyonra vágynak zihálva, hanem a lelkeket is gyarmatosítani akarják. Ezért indítanak afféle ostromot minden adandó alkalommal az Országház – a nemzet háza – ellen, újra és újra megkísérelve kitűzni a brüsszeli birodalmat jelképező zászlót. Azért a birodalomét, melynek hatalomgyakorlása rég lerúgta magáról még saját jogi kereteit is, és amely folyamatosan tagállamai szuverenitásának felszámolására, nemzeti önazonosságuk, kulturális, vallási és etnikai arculatuk erőszakos megváltoztatására tör, veszélyesen megközelítve ezzel a népirtás fogalomkörét. Már amennyiben komolyan vesszük az ENSZ 1948-as meghatározását, mely szerint e bűntettet követi el az, aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából többek között a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik. Márpedig – ez aligha vitatható – a tervezett, szervezett, irányított migráció pontosan ezzel fenyeget.

Hazánk – szűkös mozgástere, Budapestről jelenleg megváltoztathatatlan külső kényszerek reálpolitikus tudomásul vétele okán – az Európai Unió tagállama. E viszony azonban nem szerelem, és főleg nem vazallusi szerep. A realitások tudomásul vétele és a gerinctelen csaholás nem ugyanaz. Magyar érdek a függések rendszerének minél teljesebb lazítása, a szuverenitás fokozatos visszaszerzése, a létünket fenyegető diktátumok hatástalanítása. Idegen érdek mindaz, ami ezzel ellentétes. Akik tehát a birodalom zászlóját akarják kitűzni az Országházra, azok a magyar alávetettséget, a gyarmati sorsot akarják újra ránk kényszeríteni. Idegen érdekek ellenséges ügynökei.