Kiállítás nyílt a Műcsarnokban a 111 éves magyar animációs művészetről
Vízió, gesztus, kísérlet
A Műcsarnok Vízió, gesztus, kísérlet – 111 éves a magyar animációs művészet címmel nyílt és 2025. április 27-ig látogatható kiállítása kifejezetten a szerzői animációs filmművészetre koncentrál és azokat a kapcsolódási pontokat keresi, ahol az irodalom, a képzőművészet és a zene találkozik. Magyar animációtörténet a kezdetektől a hatvanas éveken át egészen a kortárs digitális forradalomig, Reisenbüchler Sándortól Jankovics Marcellen át Búzási Gyopár-Orsolyáig.
A magyar animáció története 1914-ben, az akkor mindössze 19 éves Kató Kiszly István papírkivágásos trükkfilmjével, a Zsirb Ödönnel kezdődött. A kisfilm, melynek címszereplője a vásári komédiák fontos kelléke, a zsírosbödön volt, mára sajnos elveszett, mint ahogyan Budapest ostroma alatt megsemmisült Kató Kiszly munkásságának nagy része is. Az I. világháború évei amúgy sem igazán kedveztek a rajzfilmgyártásnak, leginkább rajzos híradók és reklámok, esetleg mozgó karikatúrák készültek, vagyis a magyar animáció szinte kizárólag alkalmazott művészetként volt jelen. Még akkor is, amikor az 1930-as évek elején az emigrációból hazatérő Bortnyik Sándor magániskolájának három fiatal grafikusa, Macskássy Gyula, Kassowitz Félix és Halász János megalapította a Coloriton „színes reklám trükkfilm”-et gyártó műhelyüket. És bár a műterem felszereltsége kezdetleges volt, mindössze két konyhaszékből összeállított trükkasztalból állt, vállalkozásuk mégis sikeres lett, és elkezdődött a rendszeres animációsfilm-gyártás Magyarországon.
A kiskakastól Kojotig
Hármuk közös vállalkozása néhány év elteltével azonban felbomlott. Halász János Londonba emigrált, Kassowitz pedig a karikatúrarajzolásban talált rá igazi önmagára. A hazai animációsfilm-gyártást így Macskássy Gyula új partnerrel, Szénássy György grafikussal vitte tovább, műtermében 1945-ig közel 150 reklámfilm készült a legkülönfélébb animációs technikákkal.
Amikor 1948-ban a filmszakmát is államosították, a reklámcélzattal készült animáció helyett elkészült az első magyar meserajzfilm, az 1951-ben bemutatott A kiskakas gyémánt félkrajcárja. A negyedórás, színes alkotás alapja ugyan egy magyar népmese volt, ám a rendezők, Fekete Edit és Macskássy Gyula a munka során nem hagyhatták figyelmen kívül a Révai-féle kommunista kultúrpolitika elvárásait, így egy korabeli újságcikk szerint „behatóan tanulmányozták a szovjet rajzfilmeket, ezek iránymutatásával törekedtek arra, hogy a szórakoztatás mellett tanítson is a rajzfilm”.
A valódi fordulat aztán a Pannónia Filmstúdió 1957-es megalakulásával következett be, amikor is elkezdődött a magyar rajzfilm aranykora mások mellett Nepp Józseffel, Dargay Attilával, Jankovics Marcell-lel és Ternovszky Bélával. A Pannóniában – amely időközben a világ öt legnagyobb animációsfilm-gyártói közé emelkedett – készült el 1981-ben Rofusz Ferenc rendezésében az első és máig egyetlen Oscar-díjas magyar animációs film, A légy is. A rendszerváltozás környéki időszak átmeneti megtorpanása után a magyar rajzfilm az elmúlt évtizedekben újra magára talált, és olyan kultikus sikerfilmek születtek, mint M. Tóth Géza Oscar-díjra is jelölt Maestrója, Milorad Krstić Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációja vagy Gauder Áron Nyóckere és a 2023-ban bemutatott Kojot négy lelke, az indiánok teremtésmítoszának eposzi kalandmeséje.
Kapcsolódási pontok
A magyar animáció 111 éves történetének bemutatása szinte reménytelen vállalkozás. Éppen ezért a Műcsarnok Vízió, gesztus, kísérlet – 111 éves a magyar animációs művészet című kiállítása kifejezetten a szerzői animációs filmre koncentrál, amely bár a nagyközönség előtt talán kevéssé ismert, mégis a magyar animációtörténet nagyon erős területe.
– Az animációs film az a műfaj, ahol szinte az összes művészeti ág találkozik az irodalomtól kezdve a képzőművészeten át a zeneművészetig, így a kiállítás rendezésekor elsősorban ezeknek a kapcsolódási pontoknak a bemutatására akartunk fókuszálni – hangsúlyozza M. Tóth Éva Balázs Béla-díjas filmrendező, a kiállítás kurátora. – Mivel az a gazdagság és művészeti erő, ami a műfajban jelen van, a világon páratlan, így a Műcsarnok három termében csupán a legizgalmasabb részleteket tudjuk felvillantani több mint félszáz film segítségével. Válogatásunk az autonóm animációs törekvésekre, azon belül is az itthon készült alkotásokra szorítkozik. A Vízió című első terem három kortárs klasszikus, Jankovics Marcell, Gémes József, Reisenbüchler Sándor mellett egy fiatal magyar alkotó, Gauder Áron munkásságával foglalkozik, míg a második, Gesztus címet viselő olyan filmekből válogat, amelyeknek stílusából, különleges technikai vagy dramaturgiai megoldásából egyértelműen azonosíthatjuk alkotóikat. Végül a kiállítás záró, Kísérlet című terme az elgondolkodtató, olykor formabontó animációknak ad teret.
Határok nélkül
A tárlat nyitótermében körös-körül kényelmes babzsákok, a falon kifeszített hatalmas mozivásznon, melyen éppen Gauder Áron A segítő szellem című diplomamunkájának „sámánutazásos” képkockái peregnek. Bár az 1990-es évek végi film minősége nem a legjobb, mégis előrevetíti azt az alkotót, aki 2023-ban – mintegy száz munkatársának több mint ötévnyi munkájával – elkészíti a Kojot négy lelkét, amelyet Magyarország a legjobb nemzetközi játékfilmek kategóriában Oscarra is jelölt.
– Amikor először láttam Áron filmjét, egyből az volt az érzésem, hogy bármennyire is az indián kultúra és mitológia van a fókuszában, mégis erőteljesen kapcsolódik a magyar animációs hagyományhoz, formakincshez és gesztusrendszerhez, ugyanazt az egyetemességet, azt az emberarcú filozófiát képviseli, mint a terem három másik alkotója, vagyis Jankovics Marcell, Gémes József és Reisenbüchler Sándor – indokolja a kurátor a három már elhunyt nagy animációs mester mellett a fiatalabb generációhoz tartozó filmes szerepeltetését.
A kiemelt rendezők után a második terem monitorjain a műfaj határait feszegető alkotók – köztük Kovásznai György, Búzási Gyopár-Orsolya, Macskássy Gyula, Richly Zsolt, Szilágyi Varga Zoltán és Szoboszlay Péter – olyan filmjeit nézhetjük végig, amelyek minden egyediségükkel együtt kortól és stílustól függetlenül a széles nagyközönség számára is élvezhetők. Hogy aztán a kiállítás végére eljussunk oda, ahol minden megkérdőjeleződik, amit addig a műfajról tudtunk vagy gondoltunk. Mivel az utolsó terem kifejezetten a határművészeti kapcsolatokról szól, így a professzionális animációsok mellett képzőművészek (Mauerer Dóra, Kondor Attila) és zeneszerzők (Gyenes Zsolt, Haris László) is megjelennek, de itt láthatjuk például Rofusz Ferenc Oscar-díjas A légy című filmjét vagy Cakó Ferenc homokanimációját is. A látogató a kísérletező, rendhagyó művekbe feledkezve aktív részesévé válhat a látottaknak, próbára teheti képzelőerejét, feszegetheti befogadói határait. Merthogy a teremben a műfajok közti falak leomlanak, és a határátlépés valóban megtörténik.
