A mesének vége!

Donald Trump lényegében kirúgta Zelenszkijt a Fehér Házból, miután a kocsmai stílusúvá alacsonyodó vitában az indulatait láthatóan kezelni nem tudó ukrán elnök többször közbevágva makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy amerikai kollégájának a semleges közvetítés helyett jobban kellene támogatnia Kijevet. A Zelenszkijt hálátlansággal és a konfliktus lezárásához szükséges kompromisszumkészség hiányával vádoló, egyébként a tárgyalásokat felvezető beszélgetés utolsó tíz percét kivéve önmagához képest visszafogott és láthatóan a nagy üzletre készülő Trump elnököt az bőszítette fel végképp, amikor az addig is agresszív, a saját narratívájához ragaszkodó ukrán elnök a képébe vágta, hogy az Egyesült Államokat ugyan most elválasztja egy óceán, de egyszer majd megtudja, milyen háborúzni Oroszországgal. Nagyon eltérő célokkal ült le a két elnök tárgyalni. Míg Trumpnak a legfontosabb a háború megállítása és az Egyesült Államok által nyújtott eddigi támogatás kamatostól történő visszaszerzése volt, addig Zelenszkij a lehetőségei határát nem érezve továbbra is a NATO-tagság vagy azzal egyenértékű garanciák kérdését szorgalmazta.

A világot megdöbbentették a látottak, és mindenki érdekeinek és a nézeteinek megfelelően értelmezte a történteket. Abban ugyanakkor megegyeztek a vélemények, hogy a botrányossá fajult vita J. D. Vance müncheni beszédének mintegy folytatásaként felerősíti a globális rendben zajló változásokat, amelyek egyik fontos eleme, hogy a Fehér Ház már nem ellenségként tekint a Kremlre, hanem olyan vetélytársként, akivel üzletet lehet kötni. Volodimir Zelenszkij alábecsülte ennek az amerikai politikában bekövetkezett változásnak a mértékét. Míg néhány nappal korábban Franciaország és az Egyesült Királyság vezetői megértették Donald Trump szabályait és inkább hízelgéssel próbálták megnyerni, addig Zelenszkij nem tudta kezelni az indulatait, és a háború első két évében játszott szerepéhez visszatérve öntudatoskodni kezdett.

Ezzel súlyos hibát követett el, ami szélsőséges esetben akár Ukrajna támogatásának megszüntetésébe is kerülhet. Nem véletlen, hogy a főnökét hallgatva Ukrajna amerikai nagykövete, Okszana Makarova is fogta a fejét. Az a Makarova, akinek az eltávolítását egyébként vagy fél éve kérik magas szinten a republikánusok, mert úgy érzik, hogy beavatkozott a demokraták oldalán a választási kampányba. Reálpolitikus ilyenkor a nemzeti érdekeket szem előtt tartva gesztust tesz, Kijev azonban makacsul szembeszállt Washingtonnal. Ugyanebben a szellemben kezdett el vitatkozni a Joe Biden melletti kiállása miatt eleve erős hendikeppel induló Zelenszkij a csúcstalálkozón. Mintha azt sem akarta volna megérteni, hogy az ukrán természeti kincsekhez való hozzáférést lehetővé tevő – egyébként az országot valójában kifosztó – megállapodás egyértelmű politikai gesztus lett volna Trumpnak. Úgy tűnik, Zelenszkij nem fogja fel Ukrajna kitettségét, még kevésbé a Trump visszatérésével bekövetkezett változásokat és általában véve Amerikát sem. Nem értette már akkor sem, amikor nem ilyen stílusban, de Biden is egy mozdulattal lesöpörte az asztalról Kijev „győzelmi tervét”. Kijev most szembesül azzal, hogy Washington a végsőkig hajlandó elmenni érdekeiért.

A show-műsor egyértelműen az amerikaiak értésére adta, hogy miért tárgyal Ukrajna feje fölött Trump elnök Moszkvával. A demokratákhoz közel álló média persze Amerika szégyeneként értékeli az Ovális Irodában látottakat, Trumpot azonban nem érdekli a sajtó nyomása. Sőt, egyenesen élvezi a megdöbbenésüket. Az amerikaiak többségét egyébként nem nagyon érdekli a messzi Ukrajna, főleg nem a republikánus szavazókat. Nem véletlen, hogy a történtek után az eddig Ukrajna mellett álló konzervatív képviselők is szembefordultak Zelenszkijjel. Így aztán azon sem fognak felháborodni, hogy Trump nem fordítja az adófizetők pénzét Kijev támogatására. Szégyenletesnek inkább azt tarthatják, ha a hálátlanság jeleként értelmezett szóváltás ellenére Washington továbbra is a korábbi erővel támogatja Ukrajnát. Ezért is fontos lett volna, ha Zelenszkij nem utasítja vissza, hogy bocsánatot kérjen.

A nyakasság ugyanakkor jó pontokat hozhat az ukrán nacionalisták körében. Zelenszkij magatartásának egyetlen racionális célja éppen az ukrán öntudat erősítése lehetett. Az eredmény itt is kétes. A történtek után rövid távon összezárt ugyan a társadalom, ám az amerikai támogatás csökkenése már kijózanító lehet. Arról nem is beszélve, hogy a történtek amerikai oldalról is felgyorsíthatják Zelenszkij félreállításának a folyamatát, ez pedig a felszínre hozhatja az elnökkel szembeni egyre komolyabb elégedetlenséget.

Zelenszkij most egyedül Európára számíthat, annak azonban itt sem örülnek, hogy az incidens tovább mélyítette az Európa és Amerika közötti árkot. Annak még kevésbé, hogy Trump elnök nemcsak az ukrán delegációt küldte el a Fehér Házból, hanem az európai országokat is kidobja az amerikai „mamahotelből”.

Az európai vezetők többsége most egyöntetűen Ukrajna pártján foglalt állást. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelezte, fokozzák az Ukrajnának nyújtott támogatásukat, hogy folytathassa a harcot az agresszor ellen. Kaja Kallas szerint az is világossá vált, hogy a szabad világnak új vezetőre van szüksége, és csak az európaiakon múlik, hogy vállalják-e ezt a kihívást. Az európai fősodor a történtekben annak a megerősítését látja, hogy Washington odadobta Ukrajnát Oroszországnak, ezek után pedig lehetetlen tisztelni Donald Trumpot és J. D Vance-et, mint ahogy nem lehet rájuk számítani sem. A nyugati liberális média egy korszak végéről ír. A spanyol El País rámutat arra, hogy amit láttunk, az brutális megerősítése az elmúlt 80 évhez képest hirtelen amerikai irányváltásnak. A belga De Standaard úgy látja, hogy eljött az igazság pillanata és Ukrajnának, valamint Európának most az Egyesült Államok katonai támogatása nélkül kell felvennie a harcot Oroszországgal. A lengyel Gazeta Wyborcza szerint Trump és alelnöke nem államférfiként viselkedtek az Ovális Irodában, hanem maffiafőnökként, és csak Ukrajna erőforrásainak kifosztása érdekelte őket, a velük szembeszálló Zelenszkij pedig ismét a civilizált világ hőse lett. Az Egyesült Királyság az európai kiállást egy 2,84 milliárd dollár értékű hitelmegállapodással nyomatékosította a Londonba érkező ukrán elnöknek, a Financial Times szerint azonban Keir Starmer arra is figyelmeztette Zelenszkijt, hogy a béke Oroszországgal azt jelenti, hogy meg kell békülni Trumppal.

Mindez nem jelenti okvetlenül azt, hogy Európa most Trumppal szemben felsorakozna Ukrajna mellett. Európa ugyanis nem kész arra, hogy szakítson az Egyesült Államokkal, amely nélkül még a saját biztonságát sem képes jelenleg garantálni, nemhogy Ukrajnáét. Arról már nem is beszélve, hogy Brüsszel számára most az Amerikával folyó viták közül prioritást élvez a kereskedelmi kapcsolatok alakulása, a vámok esetleges kivetése. Ezért sem valószínű, hogy Ukrajna miatt kockáztatnák a transzatlanti kapcsolatokat. Azt is figyelembe kell venni, hogy Európán belül is erősödnek a háború minél gyorsabb befejezését követelő hangok. S itt nem csak Orbán Viktorra, Robert Ficóra és az erősödő rendszeren kívüli pártokra kell gondolni. Már a német üzleti körök is szeretnék visszaállítani az orosz gáz importját. A politikai körökben még erős a meggyőződés, hogy Ukrajnát a végsőkig támogatni kell, mert ha vereséget szenved, akkor Európa lehet Moszkva következő célja, ám ebben a riogatásban Trump sikeresen kezdődő tárgyalásai után már egyre kevesebben hisznek.

Egy szó, mint száz, Európa nem fordulhat el Amerikától, amelynek támogatása nélkül a háború leállítása is legfeljebb csak kitolható. A Trump-adminisztráció most azt fontolgatja, hogy beszünteti az Ukrajnába irányuló katonai fegyver- és segélyszállítmányokat, és Pete Hegseth védelmi miniszter már utasította is az amerikai kiberparancsnokságot, hogy álljon el minden Oroszország elleni tervezéstől, beleértve a támadó digitális akciókat is. Az amerikai katonai támogatás esetleges leállítását Európa csak rövid távon és nehezen lenne képes pótolni, ezzel pedig kiesne Zelenszkij kezéből az utolsó ütőkártya, a harcképes ukrán hadsereg. A helyzetet Európa szempontjából tovább rontja Oroszország pozícióinak erősödése, hiszen a Fehér Házban kirobbant botrányos vitának is Moszkva volt az egyértelmű nyertese.

Újabb korszakhatárhoz érkeztünk. Ideje lenne tehát észrevenni, hogy a mesének vége. Nagyon úgy tűnik, hogy visszatért a világ a hosszú XIX. század rendezőelveihez. Az erő és az érdekek dominálnak, megerősödik az érdekszférákban való gondolkodás. Európa pedig itt áll leépülő iparral, az amerikai és a kínaihoz képest gyengülő innovációval, hadiipar és komolyan vehető katonaság nélkül. Közben pedig minden értelemben „ukránosodva”, kivont karddal hadonászik. Mint a mesében.