Gurmai Zita (MSZP) szerint a Fidesz emberei állami pénzből gazdagodnak. Elmondta, az MSZP másfél évig tartó pereskedés után megszerezte azt az adatot, miszerint a Szerencsejáték Zrt. 22 milliárd forint állami pénzt osztogatott szét adományként 2015-2024 között. Az állami pénzzel kitömött csókosok arra használták fel a kapott összeget, amire csak akarták – közölte.

Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)

Példaként említette, hogy a békemeneteket szervező alapítvány 289 millió forint támogatást kapott, gyakorlatilag azért, hogy a Fidesz kampányrendezvényeit lebonyolítsa. Elhagyott feleségek és barátnők is bőséggel jutnak pénzhez: 937 millió forintot kapott Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös érdekeltségét magába foglaló hálózat – mondta. Legyen vége az esztelen és gyalázatos osztogatásnak, az MSZP törvénymódosítást nyújtott be, hogy bármilyen állami vállalat közpénzt csak közcélra adhasson – fogalmazott.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára azzal kezdte felszólalását:

„Az elején csak egy rövid mondat, mert szíven szúrt: a kormány nem a vasúti pályaudvarokat adja bérbe, hanem a vasúri pályaudvaroknak vasúti célra nem hasznosítható egyéb területeit.”

Fónagy János azt vetette fel, nyilván a képviselő is örül annak, hogy párttársainak nem sikerült a Szerencsejáték Zrt.-t nyugati kézbe adni, hiszen így biztos jobb helyre mennek a szponzorációi, mintha azt egy belga, vagy kanadai nyugdíjalap végezné.

Ismertetése szerint a cég számos úton és módon támogat társadalmilag hasznos ügyeket, ezeket a juttatásokat törvények szabályozzák. Példaként említette a Szépművészeti Múzeum 20 millió, a Zene Háza 10 millió, az árvízi védekezésben résztvevő települések 150 millió forintos támogatását. Beszámolt a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának, az egészségügyi, oktatási projekteknek a támogatásáról. Közölte, a cég aktívan bekapcsolódik Magyarország népszerűsítésébe, a turisztikai szövetség közel 2,5 milliárd forint támogatást kapott.

„Tisztelt képviselő asszony, egy igen jelentős szponzorálási összegből nyilvánvalóan lehet olyan pártpolitikai szempontoknak megfelelő neveket, intézményeket kihalászni, amely egy ilyen teremben jól hangzik. De kérem, higgye el, hogy ennek az egész tevékenységnek, szponzorációnak jelentős része olyan célokra megy, amelyet meggyőződésem szerint ön is támogatna”

– zárta válaszát Fónagy János.

Hirdetés