Hangos médiahiszti és jogvédő szervezetek feljelentései kísérik az évek óta tartó miskolci telepfelszámolásokat. Az önkormányzaton nagy a nyomás, nemcsak felfelé, de lefelé is meg kell felelniük. A rendteremtés, az alulszocializált illegális lakásfoglalók kisöprése társadalmi elvárás ezen a turisztikai fellegvárrá is fejleszthető, festőien szép vidéken.

A Bükk ölelésében fekvő Miskolc általában nem turisztikai vonzereje miatt kerül a hírekbe. Sokan csak annyit tudnak, hogy ez volt az összeomlott szocializmus egyik fellegvára és hogy sok itt a cigány. Pedig a Trianon utáni hazai elitnek ez a vidék a szíve csücske volt, ahol hatalmas fejlesztések zajlottak a Horthy-korszakban. A 19. században pedig itt építették fel a Monarchia mintalakótelepét, de itt van az anyaország első kőszínháza is. Főutcája polgári miliő, a víkendövezetekben még akadnak tanyák, gazdálkodók, akik őrzik a paraszti kultúrát, és felidézik a mezővárosi jelleget. Ez a sokszínű vidék 1989-től keresi az irányt, a kilátástalanságból kivezethetné a turisztika, amely terén az elmúlt években fontos fejlesztések történtek.


Gettó a lakótelepen

Ám hiába adnak át új strandot, ha ott pár renitens család ruhástól ugrik vízbe, ráadásként elveri az úszómestert. Hiába épül stadion, ha a szomszéd negyedet a nyomor vámszedői, drogkereskedők és kerítők lepik el. Hiába van egyetem, ha mellette a lakótelepet megszállják a messziről érkező analfabéta vandálok – a Gyurcsány-kormány Fészekrakó programja a lakásmaffia közbeékelődésével ezt hozta. Az alsó középosztály nehezen, de elviseli, hogy itt keményebb az élet, mint Budapesten, de azt nem, ha elveszti a biztonságérzetét.

Az Avas lakótelep traumatikus korszakon van túl. A szocialista érában érkeztek az agglomerációból és az ország számos pontjáról ide olyan családok, amelyek hamis papírokkal jutottak hitelhez, semmit sem fizettek, terrorizálták a helyieket és lepusztították a környéket. Itt minden párt felismerte, hogy a fővárosi, liberális jogvédők frázisai nem működnek élesben. Korábban az MSZP óriásplakátokon hirdette, hogy rendet tesz, városőrséget is tartottak, de bázisuk a Jobbikhoz pártolt. Forrongó állapotot kellett jegelni 2010-től az új vezetésnek. Az önkényes lakásfoglalók, a problémás réteg „eltakarítása” lakossági igény. Itt a helyiek – akik között vannak beilleszkedett romák is – és a vidékről ideözönlő félig nomád, iskolázatlan, zömében roma családok együttélési nehézségei teszik tönkre a mindennapokat. Az országos sajtó ugyanakkor cigánykérdéssé redukálja a történetet, és a miskolci romák üldözéséről ír.

– Semmi közünk hozzájuk. Tudatlan, mocskos népség, nem engedtem a gyerekeiket az enyémhez, a tetű miatt. Féltünk tőlük – emlékszik vissza Lakatos Edina, tősgyökeres miskolci roma az egykori Tiszalúcról érkező szomszédjára.

– Három család lakott 37 négyzetméteren, mikor vendégeik voltak, megfordult itt 100-150 fő is. Ittak, verekedtek, bömbölt a lakodalmas zene, disznót vágtak az erkélyen, és tüzet raktak a tízemeletes ház tetején – idézi fel az abszurd eseteket egy középkorú férfi a Középszer utcában, aki mellett öt évig élt egy hajdúsági faluból érkező antiszociális társaság. Olyan társadalmi réteg özönlött 2006-tól a lakótelepekre, amelynek tagjai nem ismerték az angol WC-t, szétbontották saját fürdőszobájukat, eladták a csapot, kádat, és középkori állapotokat idéztek elő.

Sokéves sziszifuszi küzdelembe került, mire kilakoltatták a „fészekrakók” javát, és újra konszolidált hely az Avas. A lelakott ingatlanok egy részét megvette a város. Rengeteg lakást kiürítettek, fertőtlenítettek, ám a kitett bevándorlók sok esetben nem mentek vissza oda, ahonnan érkeztek, hanem a helyi szegénynegyedekben és a telkes övezetekben foglaltak el házakat, bódékat, természetesen önkényesen. E nyomortelepeket dózerolja most le a város. A „vissza a feladónak” elv nem működik: a környező települések jelezték, nem fogadják be a renitens családokat.


Liberális ellenszélben

A liberális szervezetek minden hazai és nemzetközi fórumon feljelentették a várost, sok esetben el is meszelték Miskolcot, nagy a nyomás az önkormányzaton.

– Folytatjuk a telepfelszámolást. Ebből nem engedünk. Ezt elvárja a helyi társadalom is, több mint 35 ezer polgár aláírása is kötelez minket – szögezi le rögtön Schweichkhardt Gyula polgármesteri biztos, mikor arról kérdezzük, meddig menetelnek. – Ez nem etnikai kérdés. 2014-ben indítottuk a közbiztonsági, közegészségügyi és gyermekvédelmi szempontból is fontos komplex programot. Ez nem csupán bontási folyamat, emberi sorsok és sok esetben lehetetlen körülmények között élő kiskorúak jövője a tét.

Eddig a Szondi telepen tíz, a Bábonyibércen húsz, a Békeszállón harminc, az Álmos utcában tizenöt kritikus állapotban lévő ingatlant számolt fel az önkormányzat. A Számozott utcák kétszázhuszonhárom háza közül első ütemben elbontottak húszat, most újabb nyolcvanat fognak.

– Eleget teszünk a jogszabályoknak, mindenkit figyelmeztetünk, betartjuk az előírásokat, mindenkivel tárgyalunk. Akik együttműködnek, határozatlan idejű a szerződésük és megfelelő a fizetési moráljuk, magasabb komfortfokozatú cserelakást kapnak. A magántulajdonban lévő ingatlanokat kisajátítottuk, és tisztességes piaci árat fizettünk értük. A kilakoltatás csak azokat a bérlőket érinti, akik tartozást halmoztak fel, illetve az illegális lakásfoglalókat, akik általában nem is miskolciak, ám a jogszabályok szerint róluk is gondoskodnunk kell, ezért megállapodást kötöttünk a Máltai Szeretetszolgálattal, ők megfelelő szakembergárdával rendelkeznek. Létrehoztuk a szociális lakásügynökséget, a harminc újonnan kijelölt ingatlan a város különböző pontjain található. Így szétszórva, nem szegregált körülmények között, a halmozottan hátrányos helyzetű, illegálisan ideözönlők nem utcára, hanem átmeneti állomásra kerülnek, ahol mentori segítséggel összeszedhetik magukat. Eddig mindössze négy igénylés érkezett – tájékoztat Schweichkhardt Gyula.


Seriffek és Kriza-huszárok

A fideszes vezetés szerződést bontott a szocialisták által korábban megbízott városőrséggel, és a hatóságokkal együttműködve saját kezébe vette a rendteremtést. A korábbi közterület-felügyelet létszámát megnövelték, és létrehozták az Önkormányzati Rendészetet, amely ma 160 főt – rendészeket, közterület-felügyelőket, seriffeket, mezőőröket – tömörítő szervezet. Ezeknek a járőröknek nagyobb a hatáskörük, mint elődeiknek, a magáncég város­őreinek. Az utcákon és tömegközlekedési eszközökön is felbukkanó önkormányzati alkalmazottakat a népnyelv Kriza-huszárként emlegeti és minden körzetben szolgál egy seriff is, aki ismeri a helyieket, és a közbiztonságon túl sok apróságért felel. A rendőrségi beszámolók és statisztikák alapján elmondható, hogy csökken a bűncselekmények száma. Ezt van, aki a telepfelszámolás eredményeként könyveli el.

– Nehéz korszakon vagyunk túl, végre visszaszorult a fészekrakó probléma. Önkormányzati rendelet alapján mi bemehetünk, és ellenőrizhetjük a társasházakban, hogy betartják-e az együttélés szabályait – mondja Kovács László Csaba, közterület felügyeleti és rendészeti vezető. – Korábban rengeteg panasz érkezett verekedés és csendháborítás miatt. Most biztonságos minden lakótelep, de nem unatkozunk. A belvárosban bírságolunk köztéri italfogyasztás miatt, és kihívás az illegális szemétlerakók elcsípése is. Rendszeresen veszélyes hulladékot találunk a zöldövezetekben, hiába tiszta a Szinva belvárosi szakasza, ahol a védett kócsagok is megtelepedtek, nem elég környezettudatosak az emberek. A patak partján gyakran műanyaghulladékot, televíziót, gumiabroncsot lelünk.

A közterület-felügyelőtől megtudjuk: a részben elbontott Számozott utcák sem veszélyesek már, pedig itt korábban kábítószer-kereskedők és bűnözők is tanyát vertek.


Műemlékből putri

A megújuló diósgyőri stadion mellett a Számozott utcák nevű településrész nem tipikus nyomortelep. Nem összetákolt kalyibákból, kunyhókból áll, hanem műemlék jellegű építményekből. Az egykori vasgyárhoz kapcsolódó negyedet 1868-ban kezdték építeni, akkoriban „Gyarmatnak” nevezték. A nagyobb ingatlanokat a cégvezetők és a főtisztek kapták, de magas színvonalú lakhatást biztosítottak itt a gyári kollektívának is. Az utcakép hasonlít az amerikai filmekből ismert, ikerházakból álló kertvárosokra, az út mentét hatalmas fák övezik. A környéknek fejlett intézményhálózata volt: óvoda, iskola, kórház, étterem, könyvtár, közfürdő, posta működött. A vasgyári kolóniát 1900-ban az Osztrák–Magyar Monarchia legkorszerűbb lakótelepeként emlegették, hasonló negyedeket alakítottak ki egyébként Bécsben, Fiumében és Triesztben is.

A téglából épült vasgyári részt azonban a XX. század közepén elengedte a helyi elit, a ’60-as évektől beindult a lakosságcsere, aminek során egyre szegényebb rétegek érkeztek. A házacskák komfortfokozata alulmúlta a panellakásokét, a karbantartás is elmaradozott, így az ingatlanok java tanácsi bérlakásként szegények otthona lett. Aztán a gyári dolgozók munkanélkülivé váltak a rendszerváltás hajnalán, és a régen beilleszkedett cigány családok mellett megjelent itt is a vidékről beáramló vadabb generáció. A környék hírhedtté vált.

A városrendezési tervekben az új futballarénát hatalmas parkoló övezi majd, a közelében lévő neuralgikus negyed néhány utcáját már felszámolták. Az illegális lakásfoglalók és bűnözők elillantak, a még meglévő ingatlanokban zömében egyszerű cigány családok várják, mit hoz a holnap.

– Megkerestek az önkormányzattól, hogy kényelmesebb lakást kínálnak máshol, ott nem kellene vizet hordani, melegíteni, könnyebb lenne a csöppséget fürdetni, akit egyedül nevelek. Csak félek, fogom-e tudni fizetni a magasabb rezsit – sorolja egy özvegy.

– Én meg unokákat nevelek, a fiam meghalt, a menyem lelépett – teszi hozzá a romok mellett botorkálva egy öregasszony. A Hetedik utcában teljes a pánik, a médiából és a közösségükben terjedő rémhírekből úgy értesültek, Miskolc cigánymentes város lesz.

– Nem tudjuk, mi lesz, félünk. Pár házzal odébb egy asszony megőrült, és felakasztotta magát. Azt beszélik, az sem lehet nyugodt, akivel nincs probléma, és fizet becsülettel. Állítólag azok, akiknek elmaradásuk van, most már hiába próbálnának törleszteni, kiteszik őket. Nálunk tisztaság van, tartozásunk sincs. De a szemünk láttára pakolták autókba mások gyerekeit. Ez nem gyermekvédelem, hanem gyermekrablás – panaszkodik Galambos Miklós a szociális szakemberekre, akik egyébként csak akkor emelhetnek ki csemetét a családból, ha az nincs biztonságban. Zajlik a bontás, a lovak békésen legelnek, a kutyák játszadoznak, csend van, feszültséggel terhelt csönd. Vizet a közkutakról cipelnek a gyerekek, internet van a házakban, és néhol luxusjárgányok, BMW-k és Mercedesek is villognak.

A szomszédos panelházakban élők fellélegeztek, mert nyugodtabbá vált a környék. A roma vezető viszont szeretné, ha szem előtt lennének a veszélyes elemek.

– Már a szocialista Káli Sándor idején jeleztem, óriási baj van. De lesöpörték javaslataimat az asztalról, azt hitték, ha nem beszélünk róla, nem fog feltűnni, mi megy az Avason. A nyomortelepek felszámolását minden jóérzésű ember támogatja. De jobb lenne, ha szem előtt lennének azok, akik elillantak, és gyanítom, a peremterületeken húzták meg magukat. Megízlelték a nagyvárost, nem fognak visszamenni vidékre – állítja Váradi Gábor, a helyi cigány önkormányzat vezetője. – Hiába javul a közbiztonság, ha letarolják majd a víkendházakat, és néhány éven belül visszaszivárog egy olyan tanulatlan vad generáció, melynek felmenői sosem dolgoztak, vissza fog hullani a baj a város fejére.

Mély gyökerű gondok ezek, lassan fél évszázada sötét jövőt jósolnak a szociológusok.


Újak keletkeznek

Tóth Pál az 1980-as évek elején végzett kutatásai alapján tizenöt miskolci telepet nevezett meg. Ezek között szerepelt a Vasgyártelep, a Számozott utcák és a Diósgyőri vár környéke, illetve a belvárosi „Bazár tömb” is. Némelyiket azóta felszámolták, de helyettük újak keletkeztek.

– Hazugság, hogy a nyomor a rendszerváltás után nyert teret akár itt, akár hazánk más részén. Az államszocializmus önképével összeegyezhetetlen volt a szegénység, ezért letagadták – állítja dr. Pankucsi Márta jogász, szociológus. – A kommunista vezetés viszonyulását a kérdéshez Miskolc Város Tanácsának 1989. évi döntése is tükrözi. Ekkor elhatározták, hogy a Sajó-partra telepítik a nyomorban tengődőket. Az indokolás így szólt: rontja Miskolc idegenforgalmi vonzerejét, hogy a belvárosban sok a cigány. Utóbb ezt úgy „finomították”, hogy ők nem „a cigányokra”, hanem „a szocialista együttélés szabályait” betartani képtelen, „nem megfelelő lakásviszonyok” között élő családokra gondoltak. Nekik építettek volna állami pénzből, rózsadombi áron, a város határától két km-re, mocsaras területen egy több száz „csökkentett komfortfokozatú” lakásból álló telepet, ahová nem terveztek orvosi rendelőt, óvodát, iskolát, buszjáratot. Tiltakoztam, tiltakoztunk, és győzött a Gettóellenes Bizottság.

Szerinte a bontás önmagában nem old meg semmit. Komplex felzárkóztató programok kellenek, melyek főbb elemei a lépcsőzetes lakáscsere, a teleprehabilitáció, az ott élők munkára nevelése és alkalmazása, valamint a gyermekekkel történő speciális foglalkozás.

– 1992-ben elkészítettük Miskolc szociális térképét. Jeleztük, újabb részek építészeti és társadalmi leromlása várható, és azt is, hogy veszélyeztetett az Avas is. Ez később beigazolódott, mikor megjelentek a „fészekrakók”. A mindenkori városvezetés próbálkozik, a mindenkori ellenzék és bizonyos civilek tiltakoznak. A helyi társadalom békében akar élni. Folyik a küzdelem, amelyben mindenki jót akar. Szeretném, ha a jószándékok találkoznának. Le kell küzdeni a kölcsönös félelmeket, és a társadalmi tények és törvényszerűségek ismeretében, az érintettek együttműködésével kellene átfogó megoldást kezdeményezni. A nyomorúság lényege nem az, hogy omladoznak a falak, hanem, hogy omladoznak a lelkek. Ez igazi keresztény kihívás.

A peremterületen lévő lyukói völgy az 1990-es évek elejétől célpontja a nehéz egzisztenciális helyzetbe kerülő embereknek. Innen már nincs mit ellopni, itt mindent letaroltak, lezajlott a lakosságcsere, a korábbi bányászokat, telektulajdonosokat kifosztották, elüldözték az önkényes ingatlanfoglalók. Ezt a területet Pásztor Albert, Miskolc korábbi rendőrkapitánya tíz évvel ezelőtt úgy minősítette, hogy „elesett”. A nincstelenek zöme itt landolt, ezért Lyukó a kormányzati és uniós forrásokkal is támogatott felzárkóztatási programok helyszíne. A városvezetés és a szociális szakemberek is ide fókuszálnak, ez a kihívások völgye.

A balliberális média „cigányüldözés” miatt visítozik. Miközben a Számozott utcákban bontják a száz-százötven éves téglaházakat, a helytörténészek mellett pár lokálpatrióta is abban bízik, leg­alább egy utcácska megmarad a vasgyári kolóniából, és rendbe teszik, hogy akár muzeális keretek között emlékeztessen rá: valaha ez volt az Osztrák–Magyar Monarchia mintalakótelepe.

Juhári Andrea