Dick Schoof holland miniszterelnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik az EU-tagországok állam-, és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt Brüsszelben 2024. október 17-én.
Fotó: MTI/EPA/Christopher Neundorf (szerk.)
Hirdetés

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Geert Wilders, a legnagyobb koalíciós párt, a radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője azonban nem vállalta, hogy támogatja a 3,5 milliárd eurós összeget Ukrajna számára, hacsak nem különítenek el pénzt a holland állampolgárok vásárlóerejének növelésére is. Több forrást követelt az olcsóbb élelmiszerekre, alacsonyabb lakbérekre és csökkentett rezsiköltségekre.

A következő négy évre vonatkozó kormányzati megállapodás tartalmazza az Ukrajna iránti töretlen támogatás vállalását. Ez a kifejezés azonban nem szerepel a négy kormányzó párt által tavaly aláírt koalíciós egyezményben.

„Ez azt jelenti, hogy pártként nem vagyunk ehhez kötve” – érvelt Wilders a parlamenti vitában.

A döntést üdvözölte az egyik koalíciós párt, a Szabaddemokrata Néppárt (VVD) vezetője, Dilan Yesilgöz, aki kijelentette, hogy később újraértékelik, szükség van-e további forrásokra.

„Ukrajna támogatása a saját biztonságunkról szól” – mondta Yesilgöz a képviselőknek.

Eddig Hollandia több mint 5,88 milliárd euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, ebben a nemzetközi alapokhoz történő pénzügyi hozzájárulások is szerepelnek.

Dick Schoof kormányfő szerdán tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy Hollandia 700 millió eurót biztosít drónok beszerzésére. Ez a pénz egy már korábban vállalt kötelezettségből származik. Számos ellenzéki párt arra kérte Schoofot, hogy tegyen többet Ukrajnáért, és mielőbb adjon egyértelmű tájékoztatást arról, mit hajlandó vállalni Hollandia.