1993. március 29-én, a 65. Oscar-gálán készített kép Gene Hackman amerikai színészrõl, miután átvette a legjobb mellékszereplõnek járó díjat az Unforgiven címû filmben nyújtott alakításáért.
Fotó: MTI/AP
Hirdetés

Felesége, Betsy (Arakawa) Hackman hantavírus okozta tüdőbetegségben hunyt el, amely állatról emberre terjed, és általában rágcsálókban fordul elő – erősítette meg az új-mexikói egészségügyi hivatal. A boncolás megállapította, hogy a halál oka természetes volt. A hatóságok úgy vélik, hogy a nő február 11. körül halt meg.

Dr. Heather Jarrell orvosszakértő a Gene Hackman holttestének megtalálását követő napon teljes boncolást végzett, amely „súlyos szívbetegséget mutatott ki, ideértve több, a szívet érintő műtéti beavatkozást, korábbi szívrohamra utaló jeleket, valamint a vesék, a krónikus magas vérnyomás okozta súlyos elváltozásait”.

Hozzátette: „Az agy vizsgálata előrehaladott Alzheimer-kórt, valamint az agyban krónikus magas vérnyomás következtében kialakult érelváltozásokat mutatott ki”.

Megjegyezte, hogy Hackman pacemakerének adatai február 18-án „abnormális pitvarfibrillációs szívritmust” jeleztek. Hozzátette, hogy

„megalapozott a következtetés”, hogy Arakawa férje előtt egy héttel hunyt el, míg a színész halála valószínűleg február 18-án következett be.

A nyomozók megállapították, hogy az asszonyt utoljára február 11-én egy helyi élelmiszerboltban, egy gyógyszertárban és egy állatkereskedésben is látták, és aznap 17:15 körül tért haza zárt lakóparkjukba – mondta Adan Mendoza seriff.

Arra a kérdésre, a hatóságok szerint Hackman képes lehetett-e egyedül túlélni felesége halála után, a seriff kiemelte:

az Oscar-díjas színész „nagyon rossz egészségi állapotban” volt.

„Hackman úr az Alzheimer-kór előrehaladott jeleit mutatta” – mondta Jarrell. – „Nem tudom pontosan, mennyire volt képes ellátni magát a mindennapokban. Nagyon rossz egészségi állapotban volt, és súlyos szívbetegségben szenvedett. És azt hiszem, végül ez vezetett a halálához”.

Dr. Heather Jarrell nem talált kiszáradásra utaló jeleket, és a boncolás során „gyenge veseműködést” állapított meg, de „nem volt étel a gyomrában, ami azt jelenti, hogy egy ideje nem evett”.

„Előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedett, és könnyen lehet, hogy nem volt tudatában annak, hogy felesége elhunyt”

– mondta az orvosszakértő.

Kifejtette: a hantavírusra „influenzaszerű tünetek jellemzőek, amelyek lázzal, izomfájdalmakkal, köhögéssel, néha hányással és hasmenéssel kezdődnek, majd légszomjig, szív- vagy szívelégtelenségig és tüdőelégtelenségig fajulhatnak”.

„Ez a hantavírust hordozó, elsősorban bizonyos egérfajok ürülékével való, egy-nyolchetes érintkezés után következik be” – mondta. Az Egyesült Államokban a hantavírustörzsek nem emberről emberre, hanem állatokról emberre terjednek.

Dr. Erin Phipps, az új-mexikói egészségügyi hivatal állatorvosa elmondta, hogy az államon belül embereknél évente egy-hét esetet azonosítanak a ritka fertőzésből.

„Az elmúlt 50 évben 136 fertőzést azonosítottunk új-mexikói lakosokban, ebből ötöt Santa Fe megyében” – mondta Phipps.

„Ez egy súlyos betegség. Itt, Új-Mexikóban a fertőzések 42 százaléka halálos kimenetelű volt.”

A színészt és feleségét, akik több mint 30 éve éltek házasságban, valamint egyik kutyájukat karbantartók találták holtan Santa Fe-i otthonukban február 26-án.

Mendoza a sajtótájékoztatón jelezte, hogy Zinna, a holtan talált kutya nemrég eshetett át egy sebészeti beavatkozáson, ami „megmagyarázhatja, hogy miért volt az állat egy kennelben”, amikor elpusztult.