Rubio minderről hétfőn nyilatkozott, az amerikai és az ukrán delegáció kedden Szaúd-Arábiában tartandó találkozója előtt.

Hirdetés

– Nyilvánvalóan nagyon nehéz lesz Ukrajnának bármilyen észszerű időn belül valamilyen módon visszakényszeríteni az oroszokat egészen oda, ahol 2014-ben voltak – mondta Rubio a The New York Times szerint.

Úgy vélte, az engedmények jelentik az egyetlen utat a 2022 februárjában kezdődött háború lezárásához, amely a második világháború óta a legnagyobb Európában.

– Az ukránok rengeteget szenvedtek, és a népük is hatalmas áldozatokat hozott. Egy ilyen háború után nehéz egyáltalán beszélni az engedményekről. De ez az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a szenvedésnek – mondta a külügyminiszter.

Szerinte mindkét félnek meg kell értenie, hogy nincs katonai megoldás erre a helyzetre.

A mostani, magas szintű tárgyalások az elsők azóta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Házban újságírók előtt összecsapott Donald Trump amerikai elnökkel és J.D. Vance alelnökkel.