Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán írta le véleményét a Tisza Párt himnuszáról, mely mellé egy mesterséges intelligenciával létrehozott félperces videót is posztolt.

Hirdetés

„Az internetes népművészet újabb remeke. Biztosan olcsóbb annál, mint amit Magyar Péter produkált, és tartalmában legalább igaz” − közölte bejegyzésében a szaktárca vezetője az ellenzéki párt zenei videójáról.

A poszt mellett szereplő videóban az látható, hogy Magyar Pétert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök barátjaként, Brüsszel katonájaként ábrázolják, az „Áradjon a Tisza” szlogen helyett pedig „Támad a cica. Támadjon” refrén szerepel.

Mint ismert, a Tisza Párt „Kell egy jobb ország” címmel tett közzé zenei videót, melyet a március 15-i ünnep alkalmából készítettek. Sajtóanyagukban a következőket írták:

„A forgatás is egy már szokásos, hatalmas tiszás összefogással, sok száz önkéntes, Tisza-szigettag és munkatárs közreműködésével valósult meg, akik a szövegírásban és dalszerzésben is részt vettek.”

A dalt Nagy Ervin és egy kórus énekli, azonban sem ő, sem Magyar Péter nem szerepel a klipben, melyet Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke rendezett. A pártelnök a dalt himnusznak nevezte, melyben szerepel az „Árad a Tisza” szlogen, ezt parodizálta a Lázár János által megosztott, mesterséges intelligenciával készült videó.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.