A bevándorlással az a legnagyobb baj, hogy a XXI. századi ember találkozik egy VII. századival. Az iszlám pszichológiai értelemben integrálhatatlan a mi társadalmainkba – mondta a Demokratának Beke Sándor pszichológus, akit a manchesteri merénylő lehetséges indítékairól, valamint az iszlám lelki arcáról kérdeztünk.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– Ismét egy fiatal arab gyilkolt a manchesteri merénylet során. Kizárható, hogy európai ember kövessen el ilyen jellegű merényletet?

– Az európaiaknak a helyi társadalmak az önmegvalósítás, az élettervezés széles spektrumát kínálják. Mindebben a társadalmi berendezkedés, az évszázadok óta kialakult vallási, kulturális háttér a meghatározó. Európában azonban nem alakult ki a terrorizmus Manchesterben megtapasztalt típusa. Az európai országokban csak a politikai terrorizmus alakulhatott ki, ahogyan ki is alakult.


– Éppen erre gondolt az ember az első képsorokat nézve. Az IRA, az ETA és a többi szervezet aktivistái politikai céljaik érdekében nem semmisítették meg önmagukat.

– Pontosan így van, hiszen a felsorolt szervezetek az elnyomó terrorizmust képviselték. Egy bizonyos hatalom vagy társadalmi berendezkedés ellehetetlenítette az életközösségüket, és ez ellen léptek fel. Ők a terrorizmust utolsó eszköznek tekintették. Elnyomásra elnyomás a válasz: ahogy azonban az elnyomás megszűnik, maga az elnyomó terrorizmus is megszűnik, hiszen annak alkalmazója kész a kompromisszumukra. Manchesterben azonban a vallási terrorizmus, illetve annak képviselője sújtott le. Az ilyen ember pedig soha nem köt megegyezést. Azt gondolja, hogy mindenkinek az ő vallási és erkölcsi normáihoz kell igazodnia, hiszen csak egyetlen igaz út létezik, az övé. Túl a társadalmi eredőkön, a vallási terrorizmusnak a motivációi kizárólagosak: vagy ők, vagy mi, valakinek pusztulnia kell.


– Sokan vélik úgy, hogy kizárólag az iszlám számlájára írható az öngyilkos merénylők „kitenyésztése”.

– Igen, mert az iszlám duális jutalommal kecsegtet. Azt mondja, hogy már földi életedben is óriási szolgálatot teszel a teremtődnek, tehát hős vagy, de egy­idejűleg túlvilági jutalomban is részesülsz, hiszen a hited nevében vállaltad a halált. Terrorista cselekményed az önmegvalósításod pecsétje, mint ahogyan a halálod is spirituális csúcsteljesítmény. Mindez pontosan megfelel annak, amit a keresztény kultúrkörben üdvözülésnek nevezünk. A keresztény számára a harmónia a lényeg. A szó, a tett és a gondolat fedi egymást, végső soron ezt nevezzük üdvözülésnek. Az iszlám viszont azt tanítja, hogy egyetlen cselekedettel is átlépheted a távolságokat. Ha meghalsz a hitedért, nem kell teljesítened, nem kell törekedned semmi másra.


– Vajon a manchesteri merénylő megbukott a brit társadalomban, ezért találta meg a radikális megoldást?

– Ha valaki muszlimnak születik, már eleve hipnózison megy keresztül. Tegyük hozzá, más vallásoknak is van hipnotikus kiterjedése, de minket most az iszlám érdekel. Vannak olyan tudósok, iskolák, amelyek szerint a nevelés maga a hipnózis – jó és rossz értelemben egyaránt. Az ember a gyermekével tabula rasát kap, és ő tölti meg tartalommal. Ennek eredményeként kialakul egy bizonyos társadalmi morálban, státuszban és szerepben létező személyiség. Az iszlám tehát hipnózis, beavatás, de ők más úton haladnak, mint mi.


– Talán ez a legnagyobb baj a bevándorlással is: elbeszélünk egymás mellett.

– A bevándorlással az a legnagyobb baj, hogy a XXI. századi ember találkozik egy VII. századival. Az iszlám pszichológiai értelemben integrálhatatlan a mi társadalmainkban. A manchesteri merénylő vagy bármelyik friss bevándorló egy társadalmilag meghatározott, spirituális alapú társadalomból érkezik. Ott a vallás akadályokat gördít az egyéni életút elé, börtönbe zárja a lelkeket, elég csak a nők helyzetére gondolni. A muszlim ember nem léphet ki a számára megszabott abszolút orientációjú keretekből, mert abban a pillanatban találkozik a sariával. Ha kilép, erkölcstelen, ha kilép, meghal. Ebben a közegben az ember nem egyszerűen nyomásnak van kitéve, de könnyen háborúba, fegyveres küzdelembe, erőszakos cselekménybe keveredhet. Az egyéni élet igencsak olcsó a vallási felügyelet alá helyezett világban.


– A mindennapos fegyelem, a lelki zsarnokság elől menekülnek Nyugatra?

– Mindenesetre meghallják a fokozott normalitással kecsegtető nyugati társadalom hívószavát. És bár megérkeznek, közénk telepednek, a fejükben ott marad saját vallási normalitásuk, amelyet gyerekkoruktól beléjük neveltek. S miután minden emberi lény az önmegvalósításra törekszik, ők is megkeresik azt a kifejezési formát, amelyet értenek, elsajátítottak. A vallási terrorizmus ennek az erőfeszítésnek a torz eredménye.


– Ha évtizedekig itt élnek köztünk, miért nem veszik át az európai nor­mákat?

– A probléma az, hogy hiába születik valaki egy nyugati társadalomba, ha az iszlám normáit sajátítja el, ha az iszlám mintáit követi, akkor azok szerint is él majd. Bár szabad, felvilágosult, liberális közeg veszi őket körül, a saját spirituális felfogásuk szerint feljebbvalónak tekintik magukat. Az a materiális, anyagelvű világ, amelyet a Wilkommenskultur ajánl nekik, két dolog miatt sem fogadható el a számukra. Egyrészt, mert nem kellőképpen spirituális, másrészt, mert nem adja meg számukra azokat a bánásmódbeli juttatásokat, amelyeket elvárnak. Muszlimként nem kapják meg az anyagi és emocionális gyarapodás lehetőségét, és ezt felsőbbrendűségi érzéssel kompenzálják.


– Hogyan néz ki a robbantás az áldozatok oldaláról? Vajon a nyugati társadalomban tendenciának vagy egyedi esetnek látjuk a történteket?

– Egy ideje azon kapom magam, hogy a közösségi oldalakon sorra írom be a RIP (Nyugodjanak békében) részvétnyilvánítást. Csakhogy mindezt magyarként, Debrecenből teszem. Képzeljük el azonban a párizsi, brüsszeli, manchesteri emberek érzéseit! Tömeglélektani szempontból Európa rajta ül a ketyegő bombán. Bár mindenki tudja, hogy a terrorcselekményeket szinte kizárólag muszlimok követik el, az európai politikusok elfedik a bajt. Ezt nyilván azért teszik, hogy a társadalmi stabilizációt fenntartsák. Csakhogy az elit kommunikációjába be nem kapcsolódó, izmusok iránt nem érdeklődő átlag európai úgy érzi, hogy a családja, a közössége veszélyben van. Hiába: a társadalmi és politikai erők blokkolják ezt a véleménynyilvánítást.


– Tartósan blokkolják?

– Csak egy ideig. Tévednek azok a politikusok, akik azt hiszik, hogy a spirituális, vallási, társadalmi félreértéseknek van liberális megoldása. Voltaképpen a liberálisnak semmi mondanivalója nincs a védekezésről. Pedig a védekezés, az önvédelem, az elmegyek a falig magatartás alapvető emberi vonás, amellyel számolni kell. A legnagyobb hibát akkor követik el a nyugat-európai liberális politikusok, amikor a fentieket nem veszik figyelembe, és megtiltják, hogy a terrorizmus jelenségének és a társadalmi reakciónak valamilyen metszéspontja legyen.


– Egyáltalán elképzelhető valamiféle reváns a terrorcselekményekért?

– Igen, bár az erőszakszervezetek, a közvélemény-formálók, a médiaszereplők jelenleg még el tudják fojtani a társadalmi feszültséget. Nem kétséges azonban, hogy az emberek végül a saját kezükbe veszik a dolgok irányítását. Minél gyakoribbak a terrorcselekmények, annál keményebb lesz a válasz. Az irányított közbeszéddel szemben a szakma, például a biztonságpolitikai szakértők, de maguk az átlagemberek is egységesen úgy vélik, nem maradhatnak annyiban a merényletek. A válaszreakcióból a politika egy idő után kimarad, mert nem ad választ, nem nyújt megoldást.


– De ezek a terrorcselekmények helyi értékűek. Legalábbis egyelőre. Miért mozdítaná meg az európaiak többségét egy-egy véres, de mégiscsak elszigetelt robbantás?

– Azért, mert a terrorizmus pszichológiai hadviselés, és mint ilyen, mindenki agyába befészkeli magát. Ráadásul az iszlamisták kényesen figyelnek arra, hogy tendenciaként éljük meg a robbantásokat. Amikor annak idején Pavlov a reflexeket vizsgálta, észrevette, hogy az állatok idomításánál a szekvenciális, vagyis sorozatos, folyamatos megerősítés a legerősebb. Egy idő után nem muszáj állandóan jutalomfalatot adnom a kutyának, úgy érem el a legerősebb hatást, ha nem tudja kiszámítani az időpontot, csak kapja, és kész. A terroristák ugyanígy játszanak az időtartammal és a gyakorisággal, számunkra csak a következő robbantás ténye bizonyos, semmi mást nem tudunk. Az sem véletlen, hogy egyre gyakrabban támadnak civilekre. Egyrészt az erejük nem elegendő ahhoz, hogy a nyugati világ jól őrzött és biztonságos katonai célpontjaira vessék magukat, a mindennapi élet színterein könnyebben mozognak. Másrészt azzal, hogy civilekre támadnak, a teljes társadalmi spektrumon fenntartják a bizonytalanságot és szorongást. Ez a céljuk, erre szövetkeztek.

– Végül is kik a terroristák? Őrültek? Gonosz emberek? Lelki sérültek?

– Megdőlt az a nézet, hogy pszichopaták lennének. A Milgram-kísérlet annak idején bebizonyította, hogy bárkiből bármit lehet csinálni. Ezek az emberek az ügyért, a spirituális jutalomért, a vágyott emóciókért élnek. Nem elmebetegek, de a megoldás hatékonysága kikapcsolja az együttérzést bennük. És ebben az a tragikusan veszélyes, hogy társadalmi környezettől függően az emberek nagy többsége fanatizálható. A bevándorlás legnagyobb rejtett veszélye pedig az, hogy a jövevények az erőszakos cselekmények állandó utánpótlását jelentik majd. Nem ezer terroristáról van szó, hanem százezer emberről, akik még magukról sem tudják, hogy potenciális terroristák.

Szentesi Zöldi László