Ha elkap a bosszú körforgása

A tény, hogy Petőfi Sándor – versei, műfordításai, számos levél és útirajz, továbbá egy dráma és egy drámatöredék mellett – egy kisregény szerzője is, nincs igazán benne a köztudatban, pedig 1845-ben papírra vetett egyet.

Az eredetileg 1846-ban megjelent A hóhér kötele főszereplője, Andorlaki Máté beleszeret egy Róza nevű lányba, ám a legjobb barátjának hitt Ternyei Boldizsár szemet vet a teremtésre. A lány apja végül a vagyonosabb kérőhöz, vagyis Ternyeihez adja gyermekét, úgyhogy Róza elkeseredésében végez magával.

Andorlaki e hír hallatán összeomlik: szolgájára, Jánosra bízza korábbi szeretőjétől született fiát, és elbujdosik. Bolyongásának évei alatt a csak a revans vágya élteti, és amikor a kártyaasztal mellett szembekerül egykori barátjával, mindenét elnyeri. Csakhogy koldusbotra jutott vetélytársa, Ternyei nem hagyja annyiban: csapdát állít Andorlaki időközben felnőtt fiának, Bálintnak, aki így elkövet valamit, amiért a törvény a teljes szigorával sújt le rá – ekkor kerül elő a címben szereplő munkaeszköz.

Andorlaki szintén visszavág: amikor ellensége immár a túlvilágon van – az országút mentén hunyt el, koldusként tengődve –, felbukkan Ternyei unokája, egy ifjú takács életében. Jótevőjének mondja magát, ám nem azon munkálkodik, hogy egykori barátja leszármazottjának élete sikeres, tartalmas és boldog legyen, hanem épp ellenkezőleg. És amikor úgy tűnik, megtévesztésre és képmutatásra épülő terve sikerrel járt, ismét felbukkan a hóhér kötele…

Amint az e pár soros összefoglalóból is kitűnik, gótikus elemeket is tartalmazó, sötét szerelmi történetről van szó, amelyen egyértelműen érződik a francia, angol, német romantika hatása. A legáltalánosabb magyarázat szerint a mű Petőfi 1845-ös válságkorszakának terméke. Mások úgy látják, hogy a kisregény voltaképpen tudatosan elkövetett szabálysértés a kor uralkodó esztétikai normáival szemben, tehát elsősorban irodalmi gesztusként kell felfogni.

Bíró Annamária irodalomtörténész szerint A hóhér kötele bosszúpróza, amely a magyar literatúra ugyanazon tematikus vonulatához tartozik, mint például Jósika Miklós A könnyelműek (1837), Jókai Mór Hétköznapok (1846) vagy Pálffy Albert A fekete könyv (1847) című regénye. Egyébként annak idején Szendrey Júlia is publikált egy hasonló jellegű történetet: A huszár bosszúja 1850-ben jelent meg a Pesti Napló hasábjain, Petőfi Júlia álnéven.

Az Újszínház tavaszi bemutatója A hóhér kötele első színpadi adaptációja, alkotói helyenként musicalre emlékeztető, zenés thrillert formáltak belőle. A Szarka Gyula által komponált muzsikában jelen vannak a magyar népzenei elemek, de a régizeneiek, elsősorban a reneszánsz korát felelevenítők is. E színpadi változatban felbukkan a költő néhány versének ötletesen megzenésített, dallá formált részlete is.

Pataki András rendezése számos filmes megoldást tartalmaz: a háttérben elhelyezett kivetítőn olykor számítógéppel generált, fantasy-horror világokba vivő képek, olykor a történetet kiegészítő, továbbmesélő mozgóképes bejátszások tűnnek fel. A XXI. századi környezetben felvett mozgóképes kiegészítők azonban kilógnak a színpadon megjelenített, alapvetően XIX. századi környezetből.

A darab cselekménye bizonyos pontokon eltér a kisregényétől. Például az ördög is felbukkan benne, holott Petőfi írásában csupán egy átutazó úr szerepel, akitől Andorlaki egy fogadóban töltött éjszakán komolyabb összeget nyer kártyán – ami a mondás szerint, ugye, az ördög bibliája. A készítők bizonyára e megállapítás nyomán lényegítették át a fogadó vendégét – csakhogy meg is elégedtek ennyivel. A Sátánná vagy Mefisztóvá tett úrnak nincs különösebb szerepe, és még csak egy emlékezetes dal sem jut neki, holott ő a háttérben munkálkodó antagonista, a tulajdonképpeni főgonosz.

A kisregény utolsó mondataiból az tűnik ki, hogy az idős Andorlaki komor diadalt érez amiatt, amit végbevitt: miután végrehajtotta mindazt, amit eltervezett, Ternyei sírjára helyezi a hóhér kötelét, hogy kösse fel vele magát ott, ahol van – vagyis a másvilágon! A színpadi változat ezzel szemben a túlvilágról visszatérők szellemeinek fohászával zárul, amely a haragtartás veszélyeire, a bosszú értelmetlenségére figyelmeztet, és a bűnbocsánat fontosságát hangsúlyozza. „Csak a szeretet gyógyít sebeket, / csak a szeretet oldja a gyűlöletet, / csak a szeretet, a hit, a remény!”, szól a kissé közhelyes üzenet, amely az eredetihez képest nemcsak érzelgőssé, de szájbarágóssá is teszi a darab lezárását.

Andorlaki nem kimondottan szimpatikus karakter: szerelme elvesztése, kettejük boldogságára vonatkozó reményeinek szertefoszlása után magára hagyja gyermeke anyját, és jó ideig a fia, Bálint életében sincs jelen. Ellenfele, Ternyei Boldizsár pedig csupán egy ficsúr, aki jó dolgában nem veszi észre, hogy saját szórakoz(tat)ása végett mekkora fájdalmat okoz másoknak – a néző tehát őt sem tudja a szívébe zárni.

Az amúgy szimpatikus mellékszereplők – Andorlaki szerelme, Róza, szolgája, János vagy Hiripi Gáspár, a bor élvezete miatt elbocsátott bohém nótárius – ugyanakkor túlságosan elnagyolt, vázlatosan bemutatott alakok maradnak, így a befogadó őket sem tudja megkedvelni. A kisregény alapján sem lehetne részletes, árnyalt portrét rajzolni róluk, de a színpadi változatban sem jut nekik egy vagy több igazán emlékezetes jelenet, megnyilatkozás vagy dal. Így a néző bizonyára arra fog legtovább emlékezni, hogy a Hiripi Gáspárt megszemélyesítő Szakács Tibor hány komikus pillanatot szerzett neki, vagy arra, hogy Farkas Tibor mindenféle értelemben elegánssá formálta az átutazó urat.

Aki tehát megtekinti A hóhér kötelét az Újszínházban, érdekes kulturális revitalizációs kísérletnek lehet szem- és fültanúja: az alkotók megpróbálnak közelebb hozni a XXI. századhoz egy XVIII. századi ihletettségű, XIX. századi művet.

A zenés thriller hatásosan ábrázolja, hogy a bosszú körforgásából egy ponton túl gyakorlatilag lehetetlen kiszállni. Az eredeti mű legmélyebb rétegeiből felsejlő gótikus elemek, továbbá a kisregény mindent eluraló, sötét hangulatának megjelenítése szintén hathatnak a befogadóra, úgyhogy biztosan lesznek olyanok, akik e színpadi változat megtekintése után időt és energiát fordítanak a Petőfi-féle eredeti megismerésére.