A magyar szuverenitás vége
1944. március 19-én a német hadsereg ellenállás nélkül szállta meg Magyarországot. Horthy Miklós kormányzó előző nap Klessheimben szembesült az elkerülhetetlennel: ha ellenáll, az országot a földdel teszik egyenlővé. A Harmadik Birodalom ezzel átvette az irányítást hazánk fölött, és megkezdődött a politikai tisztogatás, valamint a magyarországi zsidóság tragédiája.
1944 tavaszán Magyarország végérvényesen elveszítette függetlenségét. Március 19-én hajnalban a német hadsereg bevonult az országba, Bár a harcok ekkor még nem érték el az ország területét, a valódi hatalom már nem Budapesten összpontosult. A második világháborúban Magyarország a Harmadik Birodalom szövetségese volt, de ez nem jelentett feltétlen lojalitást. Kállay Miklós miniszterelnök kettős politikát folytatott: kifelé teljesítette a náci Németország követeléseit – katonák küldése a frontra, hadianyag-szállítás a Wehrmachtnak –, közben ugyanakkor titokban a nyugati szövetségeseknél próbált puhatolózni egy esetleges különbékéről. A német vezetés számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarország, ha teheti, kiugrik a háborúból. Olaszország már 1943 szeptemberében megtette ezt, és Hitler nem akarta, hogy Budapest is ezt az utat válassza.
A németek számára Magyarország stratégiai szempontból kulcsfontosságú volt. Nemcsak az utánpótlási vonalak biztosítása miatt, hanem mert a magyar élelmiszer- és nyersanyagkészletek jelentős szerepet játszottak a német hadigazdaságban. Hitler már 1943 őszén elrendelte a Margarethe-I. terv kidolgozását, amely Magyarország megszállását tartalmazta. A Kárpátokhoz közeledő szovjet csapatok árnyékában a Führer nem kockáztathatott: teljes befolyást kellett szerezni Magyarországon..
Megszállás – egyetlen puskalövés nélkül
1944 márciusában Horthy Miklóst Klessheimbe rendelték Hitlerhez. A találkozó nem hagyott kétséget afelől, hogy hazánk mozgástere megszűnt: ha a kormányzó ellenáll, az országot megsemmisítő csapás éri. A kormányzó végül beletörődött a megváltoztathatatlanba. 19-én hajnalban a Wehrmacht és az SS alakulatai átlépték az ország határait. Magyar katonai parancs nem érkezett a védekezésre, így a német egységek ellenállás nélkül vették birtokba Budapestet és az ország kulcspontjait.
A megszállás gyorsan és gördülékenyen zajlott. Maximilian von Weichs tábornagy – előzetesen – ironikusan azt mondta: „Ha nincs harc, 24 óráig tart az akció; ha lenne ellenállás, akkor csak 12 óráig, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek.” A jóslata bevált.
A megszállással az ország politikai irányítása is megváltozott. Horthy Miklós ugyan a helyén maradhatott, de valós hatalma már nem volt. A tényleges irányítást Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja vette át. Kállay Miklós miniszterelnök elrejtőzött, a török nagykövetségen talált menedéket, de végül a németek elfogták. Helyére Sztójay Döme került, aki vakon végrehajtotta Berlin utasításait.
A megszállás egyik első következménye a politikai tisztogatás volt. A németek gondosan összeállított listák alapján vadásztak azokra, akiket rendszerellenesnek tartottak. Politikusokat, újságírókat tartóztattak le, bevezették a cenzúrát, betiltották azokat az újságokat, amelyek nem a németbarát vonalat képviselték. A magyar állam, amely addig viszonylag önállóan működött a német szövetségi rendszerben, most minden tekintetben Berlin irányítása alá került.
A német megszállás egyik legsúlyosabb következménye a magyarországi zsidóság tragédiája volt. Az SS és magyar szövetségeseik néhány héten belül megkezdték a zsidó lakosság jogfosztását és gettósítását. 1944 májusától vidéken megkezdődtek a deportálások. A magyar csendőrség és a német hatóságok példátlan gyorsasággal szervezték meg a transzportokat. Alig két hónap alatt, 1944. július 9-ig körülbelül 440 ezer zsidót szállítottak el, többségüket Auschwitzba. Ez a vidéki zsidóság szinte teljes eltűnését jelentette. Horthy végül júliusban állíttatta le a budapesti zsidóság deportálását, de addigra már több százezer magyar állampolgár vált a holokauszt áldozatává.
A német megszállás a magyar hadsereg sorsát is megpecsételte. Korábban a magyar vezetés vonakodott további csapatokat küldeni a keleti frontra, de a német nyomásnak engedve újabb és újabb magyar alakulatokat vezényeltek ki. Az ország hadműveleti területté vált. A szövetséges légierő 1944 nyarától egyre intenzívebben bombázta a stratégiai célpontokat – ipartelepeket, vasúti csomópontokat, olajfinomítókat –, amit addig sikerült elkerülni.
Októberben a kormányzó még megpróbált kiugrani a háborúból, de a németek megelőzték. A puccsal hatalomra juttatott nyilas vezetés vérengzése és a háború pusztítása teljesen romba döntötte az országot.
Budapest ostroma – 1944–45 telén – a második világháború egyik legbrutálisabb csatája volt. A német és magyar katonák az utolsó pillanatig harcoltak, mígnem a szovjet csapatok 1945 áprilisára teljesen elfoglalták Magyarországot, és kezdetét vette egy újabb, közel öt évtizeden át tartó megszállása.
