Vasút tematikájú művészeti album jelent meg
Vásznon vágtató vasparipák
Gomolygó füstfelhőben robogó lokomotívok, kihalt utasellátók és az utazni vágyó közönségtől zsúfolt, nyüzsgő pályaudvarok világa: Vasút mentén – A vasút ábrázolása a magyar művészetben címmel műfaji szempontból sokszínű, a magyar képzőművészet vasút tematikájú műveiből készült, impozáns album látott napvilágot.
1846 júliusában adták át az ország első vasútvonalát Pest és Vác között, és ahogy haladunk előre az időben, úgy vált a vasút világa a mozdonyoktól a vasúthálózaton át a társadalom perifériáján élő vasúti munkások mindennapjaiig a művészek számára egyre izgalmasabb alapanyaggá. A századforduló idején a nagyvárosi lét tipikus helyszíneként a pályaudvar, az örvénylő tömeg, a füstbe burkolódzó peronok, a félhomályból előbukkanó, nagy csikorgással, robajjal érkező vasparipák világa az impresszionisták érdeklődését is felkeltette. Az avantgárd számára a sajátos hálózatot alkotó, keresztül-kasul futó sínek, a zakatoló gépek, az ipari épületek és ezek struktúrája vált érdekessé, miközben a vonatok a sebesség, a felgyorsult, rohanó idő, a modern világ megtestesítőivé váltak. Az album a rendelkezésre álló gazdag anyagot izgalmas tematikában tárja az olvasó elé. Kitér a vasútépítésre, a pályamunkások világára, az infrastruktúrára, a mozdonyokra és persze az utazóközönségre: e témák külön fejezetben szerepelnek.
A kötet rögtön egy közlekedéstörténeti érdekességgel indít: nem a nagy csinnadrattával 1846-ban átadott vasútvonal volt az első hazánk történetében, hanem az 1827-ben Pestet és Kőbányát összekötő, lovak vontatta „lebegő vasút”. A furcsa név onnan ered, hogy a vaspálya sűrűn a földbe vert fagerendákra applikált faszerkezeten futott körülbelül két méter magasan. A szerkezet végül nem vált be, a terheléstől néhány hónap alatt tönkrement, de legalább még az építését megörökítette Hofbauer János az 1820-as évek végén. A reformkor, majd a boldog békeidők idilljében a vasutak, pályaudvarok témáit krónikásként feldolgozó alkotások mellett a második világháború utáni kommunista agitprop évei is megjelennek. Bortnyik Sándor vagy Bán Béla munkái a modernizmus szellemében készültek, érdekes ezeket összevetni az ötvenes évek szocreáljának giccsbe hajló, hamis idillt sugárzó plakátjaival. Aztán ott vannak az avantgárd alkotásai, Borbereki Kovács Zoltán Keleti pályaudvar (1932) vagy Ruzicskay György Megérkezés című műve (1930); mindkettő a pályaudvarra szinte berobbanó lokomotív érkezését ábrázolja: a gép mindenek felett. A kötet borítójára került, Derkovits Gyula által 1932-ben festett Vasút mentén című kép kissé humánusabb, a sínen robogó vonat dinamizmusát és a mellette jóval lassabban haladó emberpár mozgásának ellentétét ragadja meg. Az albumot lapozgatva ráadásul olyan ínyencségekre is bukkanhatunk, mint például a mozdonyokat ábrázoló ex librisekből készült válogatás, de a kötet lapjain helyet kaptak domborművek, köztéri szobrok, köztük az olyan, jóval ritkábban látható művek, mint az Országház képviselői társalgójában álldogáló Vasút szoborcsoport figurái is.
Az alkotások rendezése szubjektív – írja az utószóban L. Simon László, az album szerkesztője. Legyen tehát olajfestmény vagy grafika, monumentális szoborcsoport vagy dombormű, közös nevezőjük a vasút – valamint az, hogy magyar művészek alkotásai kerültek a válogatásba, mások mellett Rippl-Rónai Józseftől Gross Arnoldig, Dési Huber Istvántól Szurcsik Jánosig, Szőnyi Istvántól Ámos Imréig és Farsang Sándorig képzőművészetünk izgalmas alkotóinak munkái. Az album minden bizonnyal nemcsak a művészetkedvelők, hanem a vasútrajongók számára is tartogathat meglepetéseket. A kötet a V-Híd Zrt. fennállásának tizedik jubileumára készült.
