Marija Zaharova francia és brit beavatkozásra figyelmeztet
Franciaország és az Egyesült Királyság intervencióra készül Odesszában – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.Emlékeztetett, hogy Ukrajna, az Egyesült Királyság és Franciaország vezérkari főnöke múlt hét csütörtökön és pénteken Kijevben megbeszélést tartott.
„Lényegében az ukrajnai fekete-tengeri kikötőkben, elsősorban Odesszában végrehajtandó jövőbeni francia–brit katonai beavatkozás paramétereiről volt szó” – hangoztatta Zaharova.
A szóvivő szerint ugyanakkor erről még nem született döntés, ami irritálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
„Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy bármilyen külföldi katonai jelenlétre Ukrajnában, függetlenül a zászlajától, a cégérétől, a deklarált mandátumától, az Oroszországi Föderáció úgy tekint, mint az országunk biztonságát fenyegető veszélyre, és mint olyanra, amely magában hordozza a közvetlen katonai összeütközés kockázatát az ilyen, egyes NATO-tagokból álló úgynevezett missziók résztvevői és így az egész szövetség részéről hazánkkal” – mondta.
Közölte, hogy Oroszország tiltakozását fejezte ki Franciaországnál amiatt, hogy a párizsi repülőtéren vasárnap feltartóztatták az orosz külügyminisztérium egyik női alkalmazottját, és lefoglalták a telefonját és a számítógépét. A diplomatának, aki az UNESCO egyik rendezvényére tartott, „csaknem hét órán át kellett várnia arra, hogy beengedjék hozzá a hivatalos küldöttség tagjaként Franciaországba érkezett kollégáját. A hivatalos vízummal rendelkező érintettet a francia hatóságok végül beengedték az országba.
A francia hatóságok fellépését Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is elítélte és elfogadhatatlannak nevezte. Mint mondta, az incidens tovább súlyosbítja a Párizs által amúgy is elrontott kétoldalú viszony állapotát.
”Megragadva az alkalmat, üdvözletemet szeretném küldeni Annalena Baerbock német külügyminiszternek„ – mondta a tájékoztatón az orosz külügyi szóvivő.
Zaharova felidézte a német diplomácia vezetőjének szavait, miszerint büszke a nagyapjára, aki a Nagy Honvédő Háború idején a Harmadik Birodalom oldalán harcolt Königsbergben, amelyet napra pontosan 80 éve foglalt el a Vörös Hadsereg.
