Hirdetés

A baleset helyi idő szerint 15 óra 17 perckor történt, amikor a Bell 206L-4 LongRanger IV típusú helikopter, amelyet a New York Helicopters nevű cég üzemeltetett, Manhattan nyugati oldalán végzett városnéző repülést. A fedélzeten utazott Agustín Escobar, a Siemens Mobility vezérigazgatója, felesége, Mercé Camprubí Montal, a Siemens Energy munkatársa, valamint három gyermekük, akik 4, 8 és 10 évesek voltak. A család Barcelonából érkezett, a repülés pedig vakációjuk része volt.

A helikopter pilótája, a 36 éves Sean Johnson, az amerikai haditengerészet különleges műveleti egységének (SEAL) egykori katonája, a baleset előtt rádión jelezte, hogy vissza kell fordulnia a leszállóhelyre üzemanyag-feltöltés céljából. Michael Roth, a New York Helicopters vezérigazgatója szerint Johnsonnak három percen belül vissza kellett volna térnie, azonban húsz perc elteltével sem érkezett meg. A helikopter végül a Hudson folyóba zuhant, a fedélzeten tartózkodók közül négyen a helyszínen életüket vesztették, míg ketten a kórházba szállítást követően hunytak el.

A Hudson folyóba zuhant helikopter roncsa Jersey Cityben 2025. április 10-én.
Fotó: MTI/EPA/Sarah Yenesel

Szemtanúk elmondása – és az interneten keringő videófelvételek – szerint a helikopter a levegőben darabokra szakadt, mielőtt fejjel lefelé a vízbe zuhant. Egyes beszámolók lövésekhez hasonló hangokról számoltak be, amelyek a rotor meghibásodására utalhatnak.

A baleset pontos oka egyelőre ismeretlen, de a hatóságok nem zárják ki a mechanikai meghibásodást vagy madárral való ütközést sem.

Az esetet a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) vizsgálja.

A tragédia világszerte megrendülést váltott ki, különösen annak fényében, hogy gyermekek is az áldozatok között voltak. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X közösségi oldalon „felfoghatatlan tragédiának” nevezte az esetet, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Donald Trump amerikai elnök szintén részvétét nyilvánította, és ígéretet tett arra, hogy a nyilvánosság minden, az üggyel összefüggő részletről értesül majd.

A baleset ismét ráirányította a figyelmet arra, vajon mennyire biztonságosak a New York-i városnéző helikopterjáratok. Korábban is történtek hasonló esetek – például 2009-ben és 2018-ban –, és egyes törvényhozók az ilyen repülések betiltását követelik, míg mások szigorúbb szabályozást sürgetnek.

A helikopter roncsait már kiemelték a folyóból, a végleges vizsgálati eredményekre azonban előreláthatóan még hónapokat kell várni.