Jó szándékú, de elhamarkodott lépés volt Semjén Zsolt részéről menedékjogot felkínálni Aideen Strandssonnak. A svéd hatóságok által hazatoloncolásra ítélt, keresztény hitre áttért iráni nő példája veszélyes precedenst teremthet, amely tízezrek előtt nyithatja meg Magyarország kapuit.

Az Iránban színésznőként is dolgozó Aideen Strandsson 2014-ben érkezett Svédországba munkavállalói vízummal. Már a kezdetektől maradni kívánt, ezért beilleszkedési szándékát bizonyítandó, svéd vezetéknevet vett fel. Jézust – saját elmondása szerint – még hazájában látta meg álmában. Félve azonban a következményektől, csak Svédországban keresztelkedett meg, nyilvánosság előtt, ezzel szimbolikusan is szakítva hazájával.

Ennek időpontját nem tudni, de Facebook-oldalának tanúsága szerint egy évvel érkezése után lépett be egy helyi protestáns templom kórusába. Munkavállalói vízuma lejártával Strandsson menedékkérelmet adott be, mondván, keresztényként hazájában veszélybe kerülne az élete. A Svéd Migrációs Hivatal azonban két alkalommal is elutasította a 37 éves nő kérelmét, noha a svéd szabályozás, csakúgy mint a genfi egyezmény, kifejezetten tiltja a kitoloncolást olyan országokba, ahol a kiutasítottat veszély fenyegetheti. Miután a hír az elmúlt héten megjárta a magyar sajtót, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha Strandsson kérelmet ad be, Magyarország – a törvényes eljárás lefolytatása után – kész menedéket biztosítani a számára.

Megéri Jézus?

A svéd állam jelenleg 150 hazatért Iszlám Állam harcosnak biztosít munkát és új személyiséget, de egy integrálódni vágyó keresztény nőből már nem kér – summázhatná az olvasó első reflexből az eseményeket. Az ördög azonban mint mindig, most is a részletekben rejlik. Strandsson ügyének körülményeit vizsgálva hamar kitűnik, hogy a svéd hatóságok döntése nem megalapozatlan. Ha pedig mégis minden igaz, amit a 37 éves nő magáról állít, akkor rendszerhiba áldozata lett.

Egy Európán kívüli, alapvetően biztonságos országból érkező menedékkérő a gyakorlatban három fő módon válhat jogosulttá menedékre: ha politikai okokból üldözik hazájában, ha homoszexuálisnak vallja magát (ez ugyanis nyolcvan országban illegális), vagy ha kikeresztelkedik. A politikai üldöztetés könnyen leellenőrizhető. A homoszexualitást és a keresztény hitre való áttérést pedig mély­interjúkkal próbálják ellenőrizni az illetékesek Nagy-Britanniától Belgiumon és Németországon át Svédországig.

Aideen Strandsson nem az első fecske. Az elmúlt öt évben heti rendszerességgel jelennek meg hírek és tudósítások muszlim menedékkérők tömeges kikeresztelkedéséről. Az áttértek számáról pontos adatok nincsenek, mivel az érintett gyülekezetek nem vezetnek közös adatbázist. Annyi bizonyos, hogy az interneten rövid kutatással több tucat nyugat-európai gyülekezet neve tűnik fel, amelyek általában 100 és 500 közötti áttérésről számolnak be az elmúlt öt év alatt. De a folyamat olyannyira nem új keletű, hogy 2013-ban a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) már kézikönyvet adott ki a muszlim menekültek kikeresztelésének menetéről. Több angliai egyházközösség, köztük a Liverpooli Anglikán Katedrális pedig már évek óta fárszi nyelvű istentiszteletet is tart.

A 2015-ös migránsválság óta az efféle hírek különösen megszaporodtak. Ausztriában 2016-ban a felnőtt kikeresztelkedőknek kétharmada frissen érkezett muszlim migráns volt. Persze a kikeresztelkedők még így is csupán töredékét teszik ki a közelmúltban Európába érkezett muszlim menedékkérőknek.

A tízezres nagyságrend ennek ellenére soknak mondható. Különösen annak fényében, hogy a már Európában élő, állampolgársággal rendelkező muszlimok körében szinte ismeretlen jelenség a keresztény hit felvétele. Mi viszi hát rá a menedékkérőket a tömeges kikeresztelkedésekre? Noha az okok személyenként, esetenként változnak, pár fő tendencia azért kirajzolódni látszik.

A témát vizsgáló riportok egybehangzóan állítják, hogy a muszlim menedékkérők körében általános az a hiedelem, hogy kikeresztelkedésükkel növelik befogadásuk esélyeit. A brit The Guardian 2017 márciusában arról is beszámolt, hogy a frissen érkező muszlim menedékkérők első körben általában a mecsetekhez és a muszlim alapítványokhoz fordulnak segítségért. Ezek azonban forráshiány vagy óvatosság miatt – hiszen akár terrorista vagy bűnöző is lehet a jelentkező – általában elküldik a segítségkérőket.

Nem így a különféle karizmatikus keresztény gyülekezetek, amelyek konkrét térítőmunkát végeznek a migránsok körében. De nem csupán Európában. Az elmúlt egy évben Libanonban közel ezer szíriai muszlim menekült keresztelkedett ki az anglikán és protestáns gyülekezetek karitatív munkájának, no meg annak köszönhetően, hogy reményeik szerint keresztényként könnyebben kapnak menekültstátuszt Európában, Kanadában vagy az Egyesült Államokban. A helyzet ilyen módon kicsit az 1840-es évek ír burgonyavészéhez hasonlít, amikor anglikán polgárok és segélyszervezetek átkeresztelkedés fejében osztottak élelmiszert a katolikus ír polgároknak.

Visszaélés lehetősége

A keresztség felvétele – ahogy Aideen Strandssonnak – sokaknak egy új élet kezdetét és az integráció első lépését jelenti. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy vannak visszaélésgyanús esetek. 2016 júniusában a bajorországi Regensburg mellett egy 41 éves kikeresztelkedett afgán gyilkolt. A 2005 óta Németországban tartózkodó férfi 2009-ben tíz hónap börtönt kapott, miután egy családi vitát saját otthona felgyújtásával próbált rendezni. Szabadulása után kitoloncolás várt volna rá, de a börtönlelkész igazolta, hogy időközben kikeresztelkedett, amiért ugye, Afganisztánban valószínűleg büntetés várt volna rá. Ezért aztán a repülőtér helyett egy bajorországi menekültszállóra szállították, ahol lábán nyomkövetővel élte az életét. Egészen addig, amíg egy nap fel nem idegesítette egy Oroszországból érkezett egyedülálló anyuka gyermekeinek a sivalkodása. Hirtelen haragból konyhakést ragadott, amivel a nőt megsebesítette, egyik gyerekét pedig megölte.

Kevésbé tragikus kimenetellel ugyan, de már hazánkban is volt példa hasonló visszaélésre. Egy névtelenséget kérő, egykor az ügyön dolgozó illetékes beszámolt a Demokratának egy 2011-es esetről, amikor a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 30-as évei elején járó iráni férfi magyarországi tartózkodási jogosultságát vizsgálta. A férfi Siráz városából érkezett, ahol – állítása szerint – barátnője hatására ő is áttért a keresztény hitre, ami miatt hazájában kivégzés várt volna rá. Arra azonban nem számított, hogy a bírónő előzőleg kikérte aktáját az iráni követségtől, amelyből feketén-fehéren kiderült, hogy hazájában nem a vallása miatt, hanem autólopás és egyéb vagyon elleni bűncselekmény miatt állt körözés alatt. A tárgyalás végére a férfi megtört, és sírva vallotta be, hogy a kitoloncolást elkerülendő találta ki megtérésének történetét.

Nem üldözés

Jelenleg összesen három muszlim országban, Iránban, Afganisztánban és Szaúd-Arábiában szankcionálják a kikeresztelkedő muszlimokat. Aligha véletlen, hogy éppen az afgán és iráni menedékkérők azok, akik legnagyobb számban térnek át és hivatkoznak életveszélyre hazatoloncolásuk esetén. A tények azonban árnyaltabb képet festenek az iráni és afgán keresztények helyzetéről. Az iráni parlament 2008 szeptemberében fogadta el azt a törvényt, amely a keresztény hitre áttérő férfiak számára halálbüntetést, a nők számára pedig szabadságvesztést helyez kilátásba. Mindezek ellenére a törvény életbelépése óta egyetlen embert sem végeztek ki, a legsúlyosabb esetekben rövid börtönbüntetést szabtak ki áttért férfiakra.

Sárközy Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Irán-szakértője szerint a törvény nem általában a keresztények ellen szól, hiszen a perzsa országban százötvenezer, a történelmi egyházakhoz tartozó keresztény éli háborítatlanul mindennapjait, közösségeik pedig még az állami támogatásokból is részesülnek. Ahogy a Közel-Keleten általában, a hittérítés Iránban sem valós probléma a történelmi egyházak esetében. A tradicionális, kollektív társadalmakban a vallási hovatartozás ugyanis nem személyes döntés kérdése, hanem születéssel eldöntött tény. A szóban forgó törvény nem is a történelmi keresztények, hanem az amerikai és dél-koreai protestáns és karizmatikus hittérítők, valamint helyi társaik ellen született, akik közül jelenleg kilencvenen vannak börtönben. Ezt azonban a velük társult nemzetközi médiumok és emberjogi csoportok kollektív keresztény­üldözésként állítják be. Zárójelben érdemes megjegyezni: a hasonló gyülekezetek nemzetbiztonsági okokból Oroszországban és az európai uniós Romániában is tiltólistán vannak.

Sárközy Miklós szerint az Iránban tevékenykedő újkeresztény és karizmatikus irányzatok fittyet hánynak az állam és a történelmi keresztény gyülekezetek közti íratlan megállapodásokra, így elsősorban a helyi keresztényeknek okoznak problémát. A szakértő megállapítása egybeesik a cikk szerzőjének a szíriai ortodox keresztények és az egyiptomi koptok körében szerzett tapasztalataival, miszerint az ősi keresztények két okból is rossz szemmel néznek a térítő protestáns gyülekezetekre: az első, hogy ezek amerikai típusú, importált módszereikkel feszültséget szítanak köztük és a muszlimok között, a másik pedig, hogy elsősorban éppen az őshonos keresztény gyülekezetek soraiból csábítanak el hívőket.

Az iránihoz hasonló a helyzet Afganisztánban is, azzal a különbséggel, hogy az állam ott nem tartja ellenőrzése alatt az ország teljes területét, így a törvényt az iráninál is ritkábban érvényesítik. Az elmúlt évtizedben az afgán bíróságok hozzávetőleg öt kikeresztelkedőt ítéltek rövidebb börtönbüntetésre.

Sikeres integráció?

A büntetés elvi lehetősége azonban a genfi egyezmény és az európai állami szabályozások értelmében már bőven megalapozza a menedékre való jogosultságot. A nyugat-európai kormányok és hatóságok ezért különféle eszközökkel próbálják kiszűrni a kamukeresztényeket. Ez év eleje óta a Svéd Bevándorlási Hivatal tesztek sorával ellenőrzi az újkeresztények vallási ismereteit. Ebben olyan alapvető tételekre kérdeznek rá, mint az Újszövetség könyveinek száma vagy az ortodox és protestáns egyházak közti különbségek. Az emberi jogi aktivisták és az egyházi elöljárók persze élesen bírálják a gyakorlatot, mondván, ez figyelmen kívül hagyja a vizsgált személy belső hitét. A Bevándorlási Hivatal azzal védekezik, hogy a tárgyi tudás mellett a menedékkérő áttérésének idejét és körülményeit is vizsgálják, kiszűrendő a megélhetési keresztényeket. A svéd egyházak ezért a jelentkezőknek a felkészülést segítő tankönyvet állítottak össze a tesztre, növelve az áttértek maradási esélyeit.

Aideen Strandsson valami okból mégis elbukott a Svéd Migrációs Hivatal tesztjén. A részletek ismeretének hiányában ennek okát nem érdemes firtatni. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy abban a Svédországban, ahol még az ember nemét is bemondásra fogadják el, miért kételkednek bárki hitében?

Aideen Strandsson életútjával és személyiségével egy integrációra kész és képes hölgy képét mutatja. Befogadásával azonban Magyarország veszélyes precedenst teremthet. Tény, hogy az arányokat tekintve, a megélhetési kikeresztelkedés egyelőre periférikus jelenség a Nyugat-Európában élő menedékkérők körében. A német, svéd, belga és egyéb kormányok azonban a társadalom nyomására rohamléptékben szigorítanak a bevándorlási politikájukon. Nyugat-Európában ma hozzávetőleg 180 ezer afgán és 40 ezer iráni menedékkérő él. Nem megalapozatlan tehát az a feltételezés, hogy az elkövetkező években akár tízezrek is megláthatják álmukban Jézust, ha ettől azt remélhetik, hogy Európában maradhatnak. Gabriel Donner, a Strandssont is védő, keresztényekre szakosodott svéd bevándorlási ügyvéd szerint már most nyolcezer kiutasításra váró keresztény menedékkérő bujkál Svédországban.

Képviseljünk ebben a vitában pró vagy kontra álláspontot, egy másik, mindennél fontosabb kérdést is fel kell tennünk: a névleges vagy valós keresztény hit elégséges feltétele-e az Európán kívül szocializálódott tízezrek integrálásának? Márpedig Aideen Strandsson befogadásával tízezrek előtt nyílik meg az elvi lehetőség arra, hogy németországi vagy svédországi menedékkérelme elutasításával a keresztény Magyarország felé vegye az irányt.

Sayfo Omar